A kezdetek

7. A kereszténység kezdetben azzal a mûvészettel találkozott, mely a klasszikus világ érett gyümölcse volt, annak esztétikai törvényeit fejezte ki és értékeit adta tovább. A hit a keresztényektôl a mûvészet területén éppúgy megkívánta a megkülönböztetést, mint az élet és a gondolkodás kérdéseiben, s e különbségtétel tiltotta az automatikus átvételt. A keresztény ihletésû mûvészet ezért szinte észrevétlenül kezdôdött, szorosan kapcsolódva a hívôk igényéhez olyan jelek kialakítására, melyekkel a Szentírás alapján a hit titkait ki tudták fejezni, és olyan szimbólumgyûjtemény megalkotására, mellyel fôleg az üldözések nehéz idôszakaiban fel tudták ismertetni magukat és igazoltatni tudták egymást. Ki ne emlékeznék azokra a szimbólumokra, melyek egyúttal a festészet és szobrászat elsô emlékei is lettek? A hal, a kenyér, a pásztor misztériumokra emlékeztettek, s szinte észrevétlenül egy új mûvészet alapjai lettek.

Amikor Nagy Konstantin engedélye lehetôvé tette a keresztényeknek a szabad megnyilvánulást, a mûvészet a hitvallás kedvelt formája lett. Az elsô virágkor a hatalmas bazilikák építésével kezdôdött, melyeknél felhasználták az ókori pogányság építészeti ismereteit, de illesztették az új kultusz követelményeihez. Hogyne említenénk legalább a régi Szent Péter- és a Lateráni bazilikát, melyeket maga Nagy Konstantin építtetett! Vagy a pompás bizánci mûvészet példájaként a Jusztinianosz császár által Konstantinápolyban épített Hagia Szofiát!

Miközben az építészet megalkotta a szakrális teret, az igény, hogy a misztériumot az egyszerû emberek számára is megközelíhetôvé tegyék, lassanként a festészet és szobrászat alkalmazásához vezetett. Ugyanakkor megtörténtek az elsô szónoki és zenei próbálkozások. Szent Ágoston sok kérdés között a muzsikáról is írt. Hilarius, Ambrus, Prudentius, Szír Efrém, Nazianszoszi Gergely, Nolai Paulinus hogy csak néhányat említsünk a keresztény költészet elsô mesterei, mely nemcsak teológiai, hanem irodalmi szempontból is nagy értéket képvisel. Ars poeticájuk alkalmazta a klasszikusoktól átvett formákat, de életerejét az Evangéliumokból merítette, ahogy Nolai Szent Paulinus találóan mondja: "A mi mûvészetünk az egy hit, és a mi muzsikánk Krisztus". ¹² Valamivel késôbb Nagy Szent Gergely a maga Antifonáriumával megteremtette a föltételét egy olyan eredeti egyházi zene szerves fejlôdésének, amit róla neveztek el gregoriánnak. A gregorián ének ihletett dallamaival a következô századokban a szent misztériumok liturgikus ünneplésekor az Egyház hitének sajátos kifejezôje lett. Így kapcsolódott a szép az igazhoz, hogy a lelkeket a mûvészet az érzékelhetô világból magával ragadja az örökkévalóba.

Ezen az úton természetesen voltak nehezebb szakaszok is. A keresztény misztériumok ábrázolásának kérdése körül elkeseredett vita folyt az ókorban, s mint képvita vonult be a történelembe. A hívôk jámborságában már meghonosodott képtisztelet erôszakos tiltakozás célpontjává lett. A 787-ben tartott Niceai zsinat, mely a képek használata és tisztelete mellett döntött nemcsak a hívôk, hanem az általános mûveltség szempontjából is történelmi esemény volt. A döntô érv, amire a püspökök hivatkoztak, a Megtestesülés misztériuma volt: ha Isten Fia belépett a látható valóságok világába, amikor embersége által hidat vert a látható és a láthatatlan világ közé, analóg módon föltételezhetjük, hogy a misztérium ábrázolása a jel logikája szerint tudniillik hogy érzékelhetô utalás a misztériumra alkalmazható. A képet nem önmagáért tiszteljük, hanem mindig a tárgyra utal, amit ábrázol. ¹³