A középkor

8. A következô századok a keresztény mûvészet nagyszerû kibontakozásának voltak tanúi. Keleten tovább virágzott a pontos teológiai és esztétikai szabályokhoz igazodó ikonfestészet, abban a meggyôzôdésben, hogy az ikonok olyanok, mint a szentségek: a szentségek analógiájára a Megtestesülés valamelyik szempontját jelenítik meg. Ezért egy ikon szépségét elsôsorban templomon belül láthatjuk, ahol félárnyékban mécsesek sokasága kelt különös fényhatásokat. Pavel Florenszkij így ír errôl: "Az arany, mely a szórt nappali világosságnál idegen, súlyos és semmitmondó, egy mécses vagy gyertya fényénél megelevenedik, ahogy milliónyi sugár hol itt, hol ott fölszikrázik és megsejtetik a mennyet betöltô, földöntúli fényt." ¹⁴

Nyugaton a mûvészek a koruk kulturális környezetében általános fölfogástól is függôen a legkülönbözôbb nézôpontokból indultak el. Az évszázadok alatt fölhalmozódott mûkincsek között egész sor nagyszerû ihletésû szakrális mûalkotás is van, melyek a mai szemlélôt is csodálattal töltik el. Elsô helyen állnak a nagyszerû templomépületek, melyekben a célszerûségnek mindig találkoznia kellett a mûvészi tehetséggel, s ez utóbbi engedi, hogy a szépérzék és a misztérium intuíciója ihlesse meg. Ebbôl születtek a mûvészettörténetbôl jól ismert építészeti stílusok. A román stílus zömök egyszerûsége, ahogy a katedrálisokban és kolostorépületekben testet öltött, lassanként átalakul a gótika nyúlánk, légies vonalaivá és pompás díszeivé. Ezekben a formákban nemcsak egy-egy mûvész géniusza, hanem egy nép lelke is megmutatkozott. A fény és árnyék játékaiban, a hol erôteljes, hol könnyed formákban nyilván építészeti meggondolások mutatkoznak, de része van bennünk az istenélménynek, a félelmetes és mégis vonzó misztérium megtapasztalásának is. Hogyan foglalhatnánk össze néhány utalással a keresztény középkor évszázadai mûvészetének teremtô erejét és változatos megnyilvánulásait? Igaz, emberi korlátok között, de az egész mûveltséget átitatta az Evangélium, s ahol a teológiai gondolkodás Szent Tamás Summáját hozta létre, ott az egyházi mûvészet az anyagot alkalmassá munkálta a misztérium imádására, miközben egy csodálatos költô, Dante Alighieri megírhatta "a szent époszt, mely eget és földet magában foglal", ¹⁵ s melyet ô maga Divina Commediának, Isteni színjátéknak nevezett.