Úton egy új párbeszéd felé

10. Természetesen tagadhatatlan, hogy a modern korban e keresztény humanizmus mellett, mely változatlanul megnyilvánul a mûveltségben és a mûvészetben, egyre erôsebben mutatkozik a humanizmusnak az a formája is, melyet az Istentôl való távolság, sôt a vele való szembehelyezkedés jellemez. E légkör olykor legalábbis abban az értelemben, hogy sok mûvész kevésbé érdeklôdik vallásos témák iránt bizonyos távolságot alakított ki a mûvészet és a hit világa között.

Ti azonban tudjátok, hogy az Egyház változatlanul nagyra becsüli a mûvészet értékeit. A mûvészet ugyanis, ha igazi, a sajátosan vallásos kifejezési formákon túl is belsôleg közel van a hit világához, annyira, hogy olyan idôszakokban, amikor a mûveltség kifejezetten elfordul az Egyháztól, a mûvészet hidat képez a vallásos élményekhez. A szép keresése, ami a képességeket meghaladó tehetség gyümölcse, természete szerint utalás a misztériumra. Még ha a lélek legsötétebb mélységeiben vagy a rossz legszörnyûbb rétegeiben jár is, a mûvész a megváltás egyetemes vágyának ad hangot.

Érthetô tehát, miért ragaszkodik az Egyház különösen is a mûvészekkel folytatott dialógushoz, s miért kívánja, hogy napjainkban új szövetség jöjjön létre a mûvészekkel, ahogy ezt tiszteletreméltó Elôdöm, VI. Pál pápa megindítóan fejezte ki beszédében 1964. május 7-én, amikor a Sixtusi kápolnában találkozott a mûvészekkel. ¹⁷ A szépség új megjelenését reméli korunk számára az Egyház ettôl az együttmûködéstôl, és megfelelô választ vár a keresztény közösség igényeire.