|
11. A II. Vatikáni Zsinat lerakta az
alapokat az Egyház és a mûveltség kapcsolatának
megújításához, közvetlen
következményekkel a mûvészet világára
nézve is.
E kapcsolat a barátság, a nyitottság és a
dialógus jegyében áll. A zsinati atyák a Gaudium et
spesben kiemelték az irodalom és a mûvészet nagy
jelentôségét az emberi életben: "Arra
törekszenek ugyanis, hogy kifürkésszék, milyen az
ember, mik a problémái, és mit tapasztal, amikor megismeri
és tökéletesíteni akarja önmagát
és a világot. Igyekeznek föltárni az ember
helyzetét a történelemben és a
világmindenségben, szemléltetik nyomorúságát
és örömeit, kapcsolatait és erôit, sôt
megálmodják a boldogabb emberi világot is."
18
Erre alapozva a Zsinat bezárásakor az atyák üdvözletet
és felhívást intéztek a mûvészekhez:
"A világnak, melyben élünk, szüksége van a
szépségre, hogy kétségbeesésbe ne sodródjék.
A szépség, éppúgy mint az igazság, örömet
olt az emberi szívbe, és drága gyümölcs, mely
ellenáll a mulandóságnak, nemzedékeket köt össze
és kapcsolatot teremt a csodálatban." 19 A szépség
iránti tisztelet szellemében emlékeztetett a Sacrosanctum
Concilium kezdetû liturgikus konstitúció az Egyház és
a mûvészet hagyományos barátságára. Amikor
a konstitúció a szakrális mûvészetrôl úgy
beszél, mint a vallásos mûvészet legmagasabb formájáról,
még attól sem riad vissza, hogy a mûvészek tevékenységét
nemes szolgálatnak mondja, amennyiben alkalmasak arra, hogy Isten végtelen
szépségét tükrözzék és az emberek
lelkét Reá irányítsák. 20
Szintén a mûvészeknek köszönhetô, hogy
"az istenismeret világosabbá és az evangéliumi
üzenet az emberi szellem számára hozzáférhetôbbé
válik". 21 A mondottak fényében nem meglepô
Marie Dominique Chenu páter kijelentése, aki szerint még a
teológiatörténész is tökéletlen munkát
végezne, ha nem szentelne kellô figyelmet az irodalmi és képzômûvészeti
alkotásoknak; a maguk módján ugyanis nem egyszerûen
illusztrációk, hanem a teológiának valóságos
"forráshelyei" (loci theologici). 22
|