Szüksége van-e a mûvészetnek az Egyházra?

13. Az Egyház tehát rászorul a mûvészetre. De elmondható-e, hogy a mûvészetnek is szüksége van az Egyházra? A kérdés provokatívnak tûnhet. Valójában azonban, ha helyesen értjük, megvan a maga jogos és mély megalapozása. A mûvész mindig a dolgok rejtett értelmét kutatja; kínzó gondja, hogy sikerül-e a kimondhatatlan világát kifejeznie. Nem látjuk-e, hogy az indításoknak micsoda forrásvidéke lehet számára az a lelki birodalom, amit a vallás jelent? A vallásban nem a legfontosabb személyes kérdések tétetnek-e föl, s nem a végsô, egzisztenciális válaszokat keresik-e?

A vallási kérdés valójában minden kor mûvészeinek legtöbbször feldolgozott témái közé tartozik. Az Egyház mindig kreatív képességükre hivatkozott, hogy az Evangélium üzenetét és annak a keresztény közösségben történô konkrét alkalmazását jelenítsék meg. Az együttmûködés mindig a kölcsönös gazdagítás forrása volt. Haszna volt belôle az ember megértésének, hiteles képének és igazságának. Napvilágra került a mûvészet és a keresztény kinyilatkoztatás közti különleges kapcsolat is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a zseniális emberi szellem más vallásokban nem talált indító benyomásokat. Gondoljunk csak az ókori, fôleg a görög és római mûvészetre és a legrégibb keleti kultúrák mindmáig virágzó mûvészetére. Mégis igaz, hogy a kereszténység, Isten Igéje megtestesülésének központi dogmája következtében olyan horizontot nyit a mûvésznek, mely tele van inspiráló mozzanatokkal. Micsoda elszegényedést jelentene a mûvészet számára az Evangélium kimeríthetetlen folyamának kiszáradása!