A mûvész és a közjó

4. A társadalomnak a mûvészekre éppúgy szüksége van, mint tudósokra, technikusokra, munkásokra, szakemberekre, hitvallókra, tanítókra, apákra és anyákra. Mindezeknek a mûvészet azon magasrendû formájával kell szolgálniuk az egyén növekedését és a társadalom fejlôdését, ami a nevelés mûvészete. Ezen belül a mûvészeknek minden nép mûveltségében megvan a maga helyük. Amennyiben valóban értékes és szép alkotásokat hoznak létre, nemcsak saját népük és az egész emberiség mûveltségét gyarapítják, hanem kiemelkedô szolgálatot tesznek a közjónak is. Miközben ugyanis az egyes mûvészek különbözô hivatása meghatározza sajátos tevékenységüket, utal a vállalandó feladatra, az elvégzendô kemény munkára és az elkerülhetetlen felelôsségre. A mûvész, aki mindezeknek tudatában van, azt is tudja, hogy hiú dicsôségvágytól, népszerûséghajhászástól és egyéni nyereségvágytól függetlenül kell alkotnia. Sajátos etikája, sôt lelkisége van a mûvészi szolgálatnak, mely a maga módján hozzájárul egy nép életéhez és újjászületéséhez. Épp erre látszik utalni Cyprian Norwid, amikor azt mondja: "A szépség azért van, hogy alkotásra lelkesítsen, és a mû megszülessen."