12. Amikor egy terület püspökei valamilyen lelkipásztori tevékenységet közösen végeznek híveik érdekében, a püspöki szolgálat e közös végzése konkrét valósággá teszi a kollegiális szellemet (affectus collegialis-t), ⁵¹ ami "a Püspökök együttmûködésének a lelke regionális, nemzeti és nemzetközi szinten". ⁵² Mindazonáltal soha nem ölti magára a Püspökök rendje - mint az egész Egyház fölötti legfelsô hatalom alanya - cselekményeinek kollegiális jellegét. Nagyon különbözô ugyanis az egyes Püspökök és a Püspöki kollégium; illetve az egyes Püspökök és a közös lelkipásztorkodás érdekében létrehozott szervek közötti kapcsolata.

A püspöki testület cselekményeinek kollegialitása ahhoz a tényhez kötôdik, hogy "az egyetemes Egyházat nem lehet úgy felfogni, mintha a részegyházak összessége vagy ezek szövetsége lenne". ⁵³ Nem a részegyházak kommuniójának eredménye, hanem lényege szerint misztérium, a létben és az idôben megelôz minden részegyházat". ⁵⁴ Hasonlóképpen a Püspöki Kollégium nem tekinthetô a részegyházak megyéspüspökei összességének, sem kommuniójuk eredményének, hanem mint a egytemes Egyház lényeges eleme a részegyházak vezetôi feladatát megelôzô valóság. ⁵⁵ Ugyanis a Püspöki kollégium egész Egyház fölötti hatalma nem az egyes Püspökök részegyházak fölötti hatalmának összege; korábbi valóság, melyben az egyes Püspökök részesednek és az egész Egyházra vonatkozóan csak kollegiálisan képesek cselekedni. Csak a kollégium feje, a Római Pápa gyakorolhajta egyedül az Egyház fölötti legfôbb hatalmat. Más szóval "a püspöki kollegialitás a szó sajátos és szoros értelmében csak az egész Püspöki Kollégiumot illeti meg, mely mint teológiai alany oszthatatlan", ⁵⁶ mégpedig az Úr kifejezett akaratából. ⁵⁷ E hatalom azonban nem uralom, hanem lényeg szerint szolgálati természetû, mert Krisztustól, a Jó Pásztortól ered, aki életét adja juhaiért. ⁵⁸