Testvéri
élet a szeretetben
42. A testvéri élet
mint szeretetben megosztott élet az egyházi
közösség kiváló jele. A szerzetesrendek
és az apostoli élet társaságai -- melyekben a
közösségi életnek különleges
jelentõsége van -- nagy gonddal ápolják.88
Ám a testvéri közösség dimenziója a
világi intézményekben és az Istennek szentelt
élet magányos formáiban sem idegen. Még a
remeték sem vonják ki magukat elmélyült
magányukban az egyházi közösségbõl, hanem
annak szolgálnak különleges kontemplatív
karizmájukkal; a világban élõ szüzek Istennek
szenteltségüket a részegyházzal és az
egyetemes Egyházzal való különleges kapcsolatban
élik meg. Ugyanez áll az Istennek szentelt özvegyasszonyokra
és özvegyemberekre is.
Mindezek a személyek azért fáradoznak, hogy
evangéliumi értelemben tanítványként
teljesítsék az Úr "új parancsát",
tudniillik hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Õ
szeretett minket (vö. Jn 13,34). A szeretet vezette Krisztust az
önátadásban egészen a keresztáldozatig.
Tanítványai között sincs igazi egység e
feltétlen, kölcsönös szeretet nélkül,
mely megköveteli a készséget a szolgálatra minden
erõ bevetésével; a nyitottságot a másik --
úgy, ahogyan van -- elõítéletek nélküli
elfogadására; a képességet a
"hetvenhétszeri" megbocsátásra (Mt 18,22); és
az akaratot, hogy senkit ne ítéljen el (vö. Mt 7,1-2).
Az Istennek szentelt személyek számára, akik a
Szentlélek e szívükbe árasztott szeretete
által (vö. Róm 5,5) "egy szív és
egy lélek" lettek (ApCsel 4,32), belsõ
szükséglet, hogy mindenük közös legyen: anyagi
javak és lelki tapasztalatok, képességek és
ajándékok, apostoli eszmények és felebaráti
szeretet szolgálata: "A közösségi életben a
Lélek egyesekben jelenlévõ erejének másokra
is hatnia kell, ezért nemcsak a saját ajándékaiknak
örülnek, hanem az ajándékokat megsokszorozzák
azzal, hogy másokat is részesítenek belõlük,
és mások ajándékainak gyümölcsét
úgy élvezik, mint a sajátjukat."89
Ezek után a közösségi életben
valamiképpen fölismerhetõnek kell lennie, hogy a
testvéri közösség -- még mielõtt egy
meghatározott küldetés útjává
válna -- isteni hely, ahol a föltámadott Úr
titokzatos jelenléte tapasztalható (vö. Mt 18,20).90
Ez a tapasztalat mindazok kölcsönös szeretetének
köszönhetõ, akik a közösséget
alkotják; szeretetüknek, mely az Igébõl és az
Eucharisztiából táplálkozik, a
bûnbánat szentségében tisztul, és az
egységért mondott imádságból
erõsödik. Ez az egység a Szentlélek
ajándéka azok számára, akik engedelmesen hallgatnak
az evangéliumra. Maga a Szentlélek vezeti a lelket
közösségre az Atyával és a Fiúval,
Jézus Krisztussal (vö. 1Jn 1,3) egy olyan
közösségre, melybõl a testvéri élet
forrása fakad. A Lélek vezeti az Istennek szentelt élet
közösségeit -- sajátos természetüknek
megfelelõen -- küldetésük teljesítésekor
az Egyház és az egész emberiség szolgálatára.
Ebben a távlatban nézve a "káptalanoknak"
vagy a hasonló, akár részleges, akár
általános összejöveteleknek különös
jelentõségük van, ahol minden intézmény
feladata, hogy a szabályzatának megfelelõen
válassza meg elöljáróit, és a Lélek
világosságánál meghatározza a módot,
mely által sajátos karizmáját és
hagyományos lelkiségét a különbözõ
történelmi és kulturális helyzetekben is képes
megõrizni és megvalósítani.91
|