Az apostoli közösség képmására

45. A testvéri életnek alapvetõ szerepe van az Istennek szentelt személyek lelki útján, mind állandó megújulásuk, mind a világba szóló küldetésük tökéletes teljesítése szempontjából: ez levezethetõ a testvéri életet megalapozó teológiai igazságokból is, de a személyes tapasztalat is messzemenõen igazolja. Ezért buzdítom az Istennek szentelt személyeket, hogy ápolják a közösségi életet az elsõ jeruzsálemi keresztények példája szerint, akik buzgón hallgatták az apostolok tanítását, résztvettek a közös imádságban és az Eucharisztia ünneplésében és megosztották egymás között anyagi javaikat és kegyelmi ajándékaikat (vö. ApCsel 2,42--47). Mindenekelõtt a szerzeteseket és szerzetesnõket, valamint az apostoli élet társaságainak tagjait buzdítom, hogy fönntartások nélkül gyakorolják a kölcsönös szeretetet, s ezt a saját intézményük természetének megfelelõ módon mutassák is meg, hogy minden közösség annak az új Jeruzsálemnek világos jele legyen, mely "Isten lakóhelye az emberek között" (Jel 21,2).

Az egész Egyház nagyon számít ugyanis az "örömmel és Szentlélekkel eltelt" közösségek tanúságtételére (ApCsel 13,52). A világ elõtt szeretne rámutatni olyan közösségek példájára, melyekben a kölcsönös figyelmesség segít legyõzni a magányt, a kommunikáció mindenkit arra serkent, hogy érezzen felelõsséget a többiekért, s melyekben a megbocsátás gyógyítja a sebeket és erõsíti az egyénekben a közösséghez tartozást. Az ilyen közösségekben a karizma természete elrendezi az erõket, szilárdítja a hûséget, s mindenki apostoli munkáját egyazon küldetésre irányítja. Ahhoz, hogy a mai emberiségnek meg tudja mutatni saját arcát, az Egyháznak sürgetõen szüksége van ilyen testvéri közösségekre, melyek már puszta létükkel is javára vannak az új evangelizációnak, hiszen az "új parancs" fogható gyümölcseit termik.