Testvériség egy megosztott és igazságtalan világban

51. Az Egyház az Istennek szentelt élet közösségeire bízza azt a különleges feladatot, hogy a közösségi lelkiséget -- elsõsorban a saját közösségükben, majd az egyházi közösségben, s ennek határain túl is -- erõsítsék azáltal, hogy mindenekelõtt azokon a helyeken, ahol a mai világot faji gyûlölet vagy gyilkos elvakultság osztja meg, megkezdik, illetve újra meg újra folytatják a szeretet dialógusát. Földünk különféle társadalmaiban -- olyan társadalmakban, melyeket szenvedélyek és ellentétes érdekek károsítanak, s vágyódnak ugyan az egység után, mégis bizonytalanok az útkeresésben -- az Istennek szentelt személyek, a különbözõ életkorú, nyelvû és kultúrájú testvérek és nõvérek közösségei úgy vannak jelen, mint a mindig lehetséges dialógus, és a különbségeket harmónikus összhangba forrasztani képes közösség jelei.

Az Istennek szentelt élet közösségei arra hivatottak, hogy életük tanúságával hirdessék a keresztény testvériség értékét és az evangélium átalakító erejét,117 mely mindenkit Isten gyermekének tekint, és mindenki, különösen az elesettek iránt, önfeláldozó szeretetre késztet. E közösségek a remény és az evangéliumi boldogságok fölfedezésének helyei; olyan helyek, ahol a közösség forrásából, az imádságból táplálkozó szeretet arra hivatott, hogy az élet logikája és az öröm forrása legyen.

Ezekben az években, amikor a problémák világméretûvé tágulnak, ugyanakkor újra megjelennek a nacionalizmus bálványai, a nemzetközi szerzetesi intézmények feladata a közösségi érzék ébrentartása és tanúsítása népek, fajok és kultúrák között. A testvériség légkörében a probléma világméretû dimenzióinak érzékelése nem fogja elfojtani az egyes értékeket, és az egyéni sajátosság megbecsülése nem vált ki sem ellenkezést más értékekkel szemben, sem egységet megbontó szakadásokat. A nemzetközi intézmények ezt hatékonyan tudják tenni, mert nekik maguknak kreatív módon kell szembenézniük az inkulturáció kihívásaival, s ugyanakkor õrizniük kell identitásukat.