A szerzetes testvérek

60. Az Egyház hagyományos tanítása szerint az Istennek szentelt élet természetét tekintve nem laikusi, de nem is klerikusi,141 ezért a férfiak és nõk "laikusi konszekrációja" az evangéliumi tanácsokra tett fogadalmak önmagában teljes állapotát jelentik.142 Ezért a szolgálati papságtól független, önálló értéket képvisel mind az érintettek, mint az Egyház számára.

A II. Vatikáni Zsinat tanításának megfelelõen143 a szinodus nagyra értékelte az Istennek szentelt élet e formáját, melynek keretében a szerzetes testvérek a közösségben és azon kívül sokféle értékes szolgálatot végeznek, s így vesznek részt az evangelizáció küldetésében és a szeretet által a mindennapok evangelium melletti tanúságtételeiben. E szolgálatok némelyike hivatalos egyházi szolgálatnak tekinthetõ, amit az illetékes hatóság bíz rájuk. Az ilyen szolgálat megfelelõ és teljes -- emberi, lelki, teológiai, lelkipásztori és szakmai -- képzést kíván.

A ma még érvényes szóhasználat szerint "laikusi intézmények" azok, melyek az alapító akaratából vagy törvényes hagyományukból fakadó jellegük és céljaik szerint nem igénylik a szent rendek gyakorlását.144 A szinoduson azonban világossá vált, hogy ez a megnevezés nem fejezi ki megfelelõ módon e szerzetesi intézmények tagjainak sajátos hivatását. Mert bár sok olyan szolgálatot végeznek, melyeket világi Krisztus-hivõk is megtesznek, õk mint Istennek szentelt személyek teszik ezeket, s ezáltal sajátos karizmájuknak megfelelõen a Krisztus és az Egyház iránti teljes odaadás lelkületét fejezik ki.

Ezért, hogy a világi Krisztus-hivõk világi jellegével kapcsolatos minden félreértést és tévedést elkerüljünk,145 a szinodusi atyák a "laikusi intézmények" név helyett a "testvérek szerzetesi intézményei" elnevezést javasolták.146 A javaslat jelentõségteljes, fõként, ha meggondoljuk, hogy a "testvér" név maga is gazdag lelkiségre utal. "Ezek a szerzetesek arra hivatottak, hogy testvérei legyenek Krisztusnak, szoros kapcsolatba kerüljenek vele, aki 'elsõszülött a sok testvér között' (Róm 8,29); testvérek legyenek egymás között a kölcsönös szeretetben és az Egyház javára együttmüködéssel végzett szolgálatban; testvérei legyenek minden egyes embernek azáltal, hogy tanúságot tesznek Krisztus mindenkire, fõleg a legkisebbekre és legnyomorultabbakra irányuló szeretetérõl; végül testvérek legyenek azért, hogy testvériesebb legyen az egész Egyház."147 Miközben a "szerzetes testvérek" a keresztény s egyúttal az Istennek szentelt élet e sajátos szempontját különleges módon élik, a szerzetes papokat hatékonyan emlékeztetik a Krisztusban való testvériség alapvetõ állapotára, melyet egymás között és minden emberrel élniük kell és hirdetik midenkinek az Úr szavát: "Ti valamennyien testvérek vagytok" (Mt 23,8).

Semmi akadálya annak, hogy a "testvérek szerzetesi intézményeiben" egyes tagokat a rendi közösségen belüli papi szolgálatra fölszenteljenek,148 ha ezt az általános káptalan jóváhagyta. A II. Vatikáni Zsinat erre vonatkozóan nem ad kifejezett biztatást, mert azt akarta, hogy a testvérek intézményei maradjanak hûségesek hivatásukhoz és küldetésükhöz. Az elöljárói tisztség betöltésére is érvényes ez, ha meggondoljuk, hogy épp az elöljáróság tükrözi különösen egy intézmény sajátos természetét.

Más a helyzet a testvérek hivatásával az úgynevezett "klerikusi" intézményekben, melyek az alapító akaratából vagy törvényes hagyományuk szerint a fölszentelt papság szolgálatát végzik, papok irányitása alatt állnak, s az egyházi hatóság ilyennek ismerte el õket.149 Ezen intézményekben alapvetõ a szolgálati papság a karizma szempontjából, és meghatározza ennek sajátosságát, célját és szellemét. Az itt élõ testvérek annak képviselõi, hogy az intézmény a maga feladatát differenciált szolgálattal oldja meg, melyet a testvérek a papokkal együttmûködve végeznek mind a közösségen belül, mind az apostoli mûvekben.