A nevelõk és nevelõnõk mûve

66. Krisztus és a Szentlélek állandó ajándékozásával az Atya a szó szoros értelmében nevelõje annak, aki neki szenteli magát. E mûvében azonban emberi eszközöket használ, amikor a meghivott mellé néhány idõsebb testvért vagy nõvért állít. A képzés tehát részesedés az Atya mûvében, aki a Szentlélek által a fiatal férfiak és nõk szivében formálja a Fiú érzületét. A nevelõknek ezért az istenkeresés útját ismerõ, tapasztalt vezetõknek kell lenniük, hogy másokat is kísérni tudjanak ezen az úton. Ha figyelnek a kegyelem mûködésére, képesek lesznek arra, hogy fölhívják a figyelmet a kevésbé szembetûnõ akadályokra is, s mindenekelõtt a Krisztus-követés szépségére és a karizma értékére, mely révén a követés beteljesedhet. A lelki bölcsesség fényénél mindezt össze fogják kapcsolni az emberi eszközökbõl eredõ tudással, amely segíthet mind a hivatás körüli döntésben, mind az új ember kialakításában, hogy az egészen szabad legyen. A képzés fontos eszköze a személyes beszélgetés, melyet közismert hatékonysága és pótolhatatlansága miatt rendszeresen, s bizonyos gyakorisággal kell végezni.

E kényes feladatok fontossá teszik a megfelelõ nevelõk képzését, akiknek szolgálatukban nem szabad letérniük az Egyház útjáról. A nevelõképzõ intézményeket lehetõleg olyan helyeken kell fölállítani, ahonnan kapcsolatot tarthatnak azzal a kultúrával, melyben késõbb szolgálatukat végzik. A régebbi és bevált hagyományú intézetek legjobb tagjaik rendelkezésre bocsátásával segíthetik az újabb alapításokat.168