A folyamatos továbbképzés
természete
71. A képzés alanya minden életszakaszban a
személy, célja pedig az egész ember képzése,
aki arra hivatott, hogy "teljes szívvel, teljes lélekkel,
minden erõvel" (MTörv 6,5) Istent keresse és
szeresse, a felebarátot pedig úgy szeresse, mint
önmagát (vö. Lev 19,18; Mt 22,37--39). Az Isten,
valamint a testvérek és nõvérek iránti
szeretet egy hatalmas dinamizmus, mely a növekedést és a
hûséget állandóan lelkesítheti.
A lelki életnek magától
értetõdõen elsõbbsége van. Az Istennek
szentelt személy benne találja meg újra a maga
identitását és egy derûs, mély nyugalmat,
növekszik figyelmessége Isten igéjének mindennapos
követelményei iránt, és engedi, hogy
intézményének eredeti inspirációja
vezérelje. A Szentlélek hatására az
imádság, a csönd és a magány idejét
határozottan védelmezi, s a hétköznapok
fáradozásai közepette sürgetve könyörög
a bölcsesség ajándékáért (vö. Bölcs
9,10
Az emberi és testvéri dimenzió önismeretet
és saját korlátainak ismeretét igényli, hogy
belõlük a teljes szabadságra vezetõ út
megtételéhez ösztönzést és támogatást
nyerjen. A mai helyzetben rendkívül jelentõs az Istennek
szentelt személy belsõ szabadsága, érzelmi
integrációja, kommunikációs képessége
mindenkivel, elsõsorban a saját
közösségével, lelkének higgadtsága,
együttérzése a szenvedõkkel, igazságszeretete,
valamint szavainak és tetteinek összhangja.
Az apostoli dimenzió megnyitja az Istennek szentelt
személy értelmét és szívét, s
készségessé teszi a szüntelen
fáradozásra, ami annak jele, hogy Krisztus szeretete sürgeti
õt (vö. 2Kor 5,14). Ez vezet az apostoli
tevékenység célkitûzéseinek és
módszereinek korszerû megújításához,
hûségben az alapító vagy
alapítónõ szelleméhez és
célkitûzéseihez, s a kiérlelt hagyományhoz,
figyelembe véve a megváltozott történelmi,
kulturális, általános és helyi viszonyokat.
A kulturális és szakmai dimenzió --
föltételezve egy megbízható, józan
különbségtevésre fölkészítõ
teológiai képzést -- megköveteli a folyamatos,
korszerû megújulást és azoknak a területeknek
fokozott figyelembevételét, melyekre az egyes karizmák
vonatkoznak. Ezért szellemileg nyitottnak és lehetõleg
alkalmazkodóképesnek kell maradni, hogy a kor
követelményeinek megfelelõen lehessen tervezni és
végezni a szolgálatot, azáltal, hogy a kulturális
haladás által fölkínált eszközöket
igénybe veszik.
Végül a karizma dimenziója összefoglalja az
összes követelményeket, mint szintézis, mely
megköveteli az Istennek szenteltség nem csupán apostoli,
hanem aszketikus és misztikus összetevõinek
elmélyítését is. Ebbõl következik, hogy
minden intézmény minden tagjának buzgón kell
tanulmányoznia intézménye szellemét,
történelmét és küldetését, hogy a
személyes és közösségi hasonulás
növekedhessék.173
|