Isten és az ember szolgálatában

73. Az Istennek szentelt életnek az a prófétai feladata, hogy fölfogja Istennek az emberekre vonatkozó tervét, és úgy szolgálja azt, ahogy a Szentírás hirdette és a történelemben megmutatkozó bölcs isteni tevékenység jeleinek figyelmes olvasásából kitûnik.

Isten terve egy megmentett és összebékült emberiségre vonatkozik (vö. Kol 2,20--22). Hogy e szolgálatot a kellõ módon teljesíthessék, az Istennek szentelt személyeknek mély istentapasztalattal kell rendelkezniük, és tudatosítaniuk kell a kor kihívásait, úgy, hogy a Szentlélek segítségével megkülönböztetve megértik e kihívások mély teológiai jelentését. A történelmi eseményekben ugyanis gyakran van elrejtve isteni fölhívás arra, hogy Isten terve szerint gyümölcsözõ tevékenységet folytassunk.175

Az idõ jelei között -- mint a zsinat mondja -- az evangélium fényénél kell különbséget tenni, hogy "minden nemzedéknek megfelelõ módon tudjunk választ adni az emberek örök kérdéseire a jelen és az eljövendõ élet értelmérõl és e kettõ összefüggéseirõl."176 Ezért ki kell tárni a szívet a Lélek belsõ indításaira, aki arra hív, hogy a Gondviselés jeleit a maguk mélységében fölfogjuk. Õ hívja az Istennek szentelt életet, hogy a mai világ új problémáira új válaszokat adjon. Ezeket az isteni intelmeket csak olyan emberek fogják föl, akik mindenben Isten akaratát keresik, hûségesen elfogadják, és bátran megvalósítják olyan döntésekben, melyek mind az eredeti karizmával, mind a konkrét történelmi szituáció követelményeivel összhangban állnak.

A sok probléma és nyomorúság láttán -- melyek olykor veszélybe sodorják, sõt fölmorzsolni látszanak az Istennek szentelt életet -- a meghívottaknak vállalniuk kell a feladatot, hogy az egész világ sok nyomorúságát szívükön viselik és imádságukba foglalják, s ugyanakkor az alapítási karizmához tartozó területeken serényen tevékenykednek. Odaadásukat nyilvánvalóan a természetfölötti megkülönböztetés képességének kell vezérelnie, s tudniuk kell szétválasztani a Lélektõl származó dolgokat a Vele ellentétesektõl (vö. Gal 5,16--17.22; 1Jn 4,6). A regulához és a konstitúcióhoz való hûség által õrzi meg a Lélek az Egyházzal való teljes közösséget.

Ily módon az Istennek szentelt élet nemcsak az idõ jeleinek olvasására szorítkozik, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy a mai idõnek megfelelõ új evangelizációs tervek megszülessenek és megvalósuljanak. Mindez azzal a hívõ bizonyossággal történik, hogy a Szentlélek a legnehezebb kérdésekre is meg tudja adni a megfelelõ választ. Ebben az összefüggésben újra fölfedezhetõ a tétel, amit az apostoli tevékenység nagy alakjai mindig tanítottak: úgy kell Istenben bízni, mintha minden Tõle függne, és úgy kell dolgozni, mintha minden rajtunk múlna.