A szüzek rendje, remeték és özvegyek

7. Örömöt és reményt fakaszt látnunk, hogy ma újjáéled a szüzek õsi rendje, melyrõl a keresztény közösségek az apostoli idõktõl kezdve tanúskodnak.13 A szentelés által, melyet a megyéspüspök végez, különleges kapcsolatba lépnek az Egyházzal, melynek szolgálatára odaadják magukat akkor is, ha továbbra is a világban maradnak. Akár egyedül, akár közösségben élnek, páratlan eszkatologikus képmásai õk az égi menyasszonynak és az eljövendõ életnek, melyben az Egyház a maga teljességében fogja élni szeretetét Võlegénye, Krisztus iránt.

A remeteként élõ férfiak és nõk -- akár régi szerzethez vagy új intézményekhez tartoznak, akár közvetlenül a megyéspüspök joghatósága alatt állnak --, a világtól való belsõ és külsõ elkülönülésük által bizonyitják a jelen valóság mulandó voltát, s böjtölésük és bûnbánatuk által megmutatják, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is (vö. Mt 4,4). Egy ilyen "pusztában" folyó élet kihívás a hozzájuk hasonlók és az egész egyházi közösség felé, hogy soha ne tévesszük szem elõl a legfõbb hivatást, tudniillik, hogy mindig az Úrral legyünk.

Az özvegy asszonyok apostoli kortól ismert Istennek szentelése (vö. 1Tim 5,5.9--10; 1Kor 7,8) újra gyakorlat, s ennek megfelelõen az özvegy férfiaké is.14 Az örökös tisztasági fogadalommal ezek a személyek Isten országának jeleiként Istennek szentelik magukat, hogy imádságban és az Egyház szolgálatában éljenek.