Az
apostolkodó szerzetesi élet
9. Nyugaton századok folyamán a szerzetesi élet sok
más formája is fölvirágzott, melyekben férfiak
és nõk megszámlálhatatlan sokasága, lemondva
a világról, az evangéliumi tanácsok
nyilvános vállalásával Istennek szentelte
magát -- egy sajátos karizmának megfelelõen
és a közös élet valamely állandó
formájában17 -- Isten népe sokféle apostoli
szolgálatára. Ilyenek például a
reguláris kanonokok különféle családjai, a
koldulórendek, a reguláris klerikusok, s általában
azok a férfi és nõi szerzetesi kongregációk,
melyek apostolkodásnak, missziós tevékenységnek
és a keresztény szeretet sokféle
megnyilvánulásának szentelik magukat.
Csodálatosan sokszínû a
tanúságtétel, melyben azok az ajándékok
tükrözõdnek, melyeket Isten a rendalapítóknak
és rendalapítónõknek adott, s õk, mert
engedelmeskedtek a Szentlélek indításának,
értelmezni tudták az idõk jeleit, és
megvilágosult lélekkel válaszolni tudtak az újra
meg újra jelentkezõ kihívásokra.
Példájuk nyomán sokan mások is próbálták
szóval és tettel megvalósítani
életükben az evangéliumot, hogy Jézus eleven
jelenlétét -- aki a szó legszorosabb
értelmében az Atya Megszenteltje és Apostola --
ismét megmutassák a maguk korának. Az Istennek szentelt
életet élõ személyeknek mindig és
mindenütt Krisztust, az Urat kell példaképüknek
tekinteniük azáltal, hogy imádsággal
ápolják magukban az Õ érzületét (vö.
Fil 2,5--11), hogy egész életüket apostoli lelkület
hassa át, és minden apostoli tevékenységük
telve legyen szemlélõdéssel.18
|