"És elváltozott a szemük
láttára"
15. "Hat nap múlva Jézus maga mellé vette
Pétert, Jakabot és a testvérét, Jánost, s
fölment külön velük egy magas hegyre. Ott
elváltozott elõttük, arca ragyogott, mint a nap,
ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a
fény. Egyszerre megjelent nekik Mózes és Illés,
és beszélgettek Jézussal.
Péter erre így szólt Jézushoz:
Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide
három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig
Illésnek.
Amíg beszélt, hirtelen fényes felhõ borult
rájuk, s a felhõbõl szózat hallatszott:
Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, Õt
hallgassátok!
Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak
és igen megrémültek.
Jézus odalépett hozzájuk és
megérintette õket:
Keljetek föl, ne féljetek!
Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak
senkit, csak egyedül Jézust.
A hegyrõl lefelé jövet Jézus rájuk
parancsolt:
Ne szóljatok a látomásról senkinek,
amíg az Emberfia föl nem támad a
halálból." (Mt 17,1-9)
A színeváltozás döntõ pillanat
Jézus küldetésében. Kinyilatkoztatás
történik ugyanis benne, mely a tanítványok
szívében megszilárdítja a hitet,
elõkészíti õket a kereszt
tragédiájára, és elõvételezi a
föltámadás dicsõségét. E
misztériumot az Egyház -- az Urával való
eszkatologikus találkozás felé zarándokló
nép -- mindig újra átéli. Mint a három
kiválasztott apostol, úgy szemléli az Egyház
Krisztus megdicsõült arcát, hogy
megerõsödjék a hitben, s a kereszten elváltozott
arcának gyengeségétõl meg ne
botránkozzék. Mindkét esetben a menyasszony áll a
võlegény elõtt, részesedik annak
misztériumában és körülragyogja
fényessége.
Ez a fényesség az Egyház minden fiát és
leányát megvilágosítja, akik valamennyien
egyformán arra kaptak meghívást, hogy Krisztust
kövessék, azaz életük végsõ
értelmét benne lássák és elmondhassák
az Apostollal: "Nekem az élet Krisztus!"(Fil 1,21)
Sajátosan tapasztalják meg azonban a megtestesült
Igébõl kisugárzó fényt azok, akik az
Istennek szentelt életre hivatottak. Az evangéliumi
tanácsok vállalása ugyanis arra rendeli õket, hogy
jellé és próféciává váljanak a
testvérek és nõvérek közössége
és a világ számára egyaránt. Ezért
Péter lelkes szavainak: "Uram, jó itt nekünk!"
(Mt 17,4) különös visszahangot kell kelteniük
bennük. E szavak az egész keresztény élet
Krisztus-központú feszültségét fejezik ki,
ugyanakkor sajátos erõvel jelzik azt a teljesség-igényt,
amit az Istennek szentelt életre szóló
meghívás mély dinamizmusa jelent: "Jó veled
lennünk, odaadni magunkat neked, hogy életünk
kizárólagos központja légy!" Aki megkapta a
Krisztussal való eme különleges
szeretetközösség kegyelmét, úgy érzi,
elragadta az Úr ragyogása: aki "ékesebb az emberek
fiainál" (Zsolt 45,3), s akinek nincsen párja.
|