|
III. AZ EGYHÁZBAN
ÉS AZ EGYHÁZÉRT
"Jó
nekünk itt lennünk": az Istennek szentelt élet az
Egyház misztériumában
29. A színeváltozás szemlélésekor
Péter a többi apostol nevében is szól: "Jó
nekünk itt lennünk!" (Mt 17,4) Pétert Krisztus
dicsõségének -- szivét és
értelmét egyaránt elbûvölõ
--megtapasztalása nem szigeteli el a többiektõl, hanem
épp ellenkezõleg, még szorosabban köti õt a
tanítványi közösséghez. Ez a Péter
által használt többesszám segít minket abban,
hogy szemléljük az Istennek szentelt élet helyét az Egyház
misztériumában. Az Istennek szentelt élet
lényegére irányuló teológiai reflexió
az utóbbi években a II. Vatikáni Zsinatból
kiindulva új utakat járt végig. A zsinat fényénél
fölismertük, hogy az evangéliumi tanácsok
vállalása vitathatatlanul hozzátartozik az
Egyház életéhez és szentségéhez.52 Ez
azt jelenti, hogy az Istennek szentelt élet, mely a kezdetektõl
mindig jelen volt, soha nem hiányozhat az Egyházból: oly
fontos eleme és jellegzetessége ugyanis, melyrõl nem
szabad lemondania, mert a természetét fejezi ki.
Ez világosan következik abból, hogy az evangéliumi
tanácsok vállalása a legszorosabban kapcsolódik
Krisztus misztériumához, mert feladata, hogy amenyire csak lehetséges,
mutassa be s abszolut és eszkatologikus értékként
ragyogtassa föl azt az életformát, amit Krisztus
választott magának. Maga Jézus vezette be ezt az
életformát, amikor egyeseket meghívott, hogy hagyjanak el
mindent és kövessék õt, majd a századok folyamán
a Szentlélek hatására fokozatosan kibontakoztak az
Istennek szentelt élet különbözõ formái.
Egy olyan Egyház képe, amely kizárólag
fölszentelt hivatalviselõkbõl és laikusokból
áll, nem felel meg az isteni Alapító
evangéliumokból és újszövetségi iratokból
megismerhetõ szándékának.
|