Testvéri élet a szeretetben

42. A testvéri élet mint szeretetben megosztott élet az egyházi közösség kiváló jele. A szerzetesrendek és az apostoli élet társaságai -- melyekben a közösségi életnek különleges jelentõsége van -- nagy gonddal ápolják.88 Ám a testvéri közösség dimenziója a világi intézményekben és az Istennek szentelt élet magányos formáiban sem idegen. Még a remeték sem vonják ki magukat elmélyült magányukban az egyházi közösségbõl, hanem annak szolgálnak különleges kontemplatív karizmájukkal; a világban élõ szüzek Istennek szenteltségüket a részegyházzal és az egyetemes Egyházzal való különleges kapcsolatban élik meg. Ugyanez áll az Istennek szentelt özvegyasszonyokra és özvegyemberekre is.

Mindezek a személyek azért fáradoznak, hogy evangéliumi értelemben tanítványként teljesítsék az Úr "új parancsát", tudniillik hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Õ szeretett minket (vö. Jn 13,34). A szeretet vezette Krisztust az önátadásban egészen a keresztáldozatig. Tanítványai között sincs igazi egység e feltétlen, kölcsönös szeretet nélkül, mely megköveteli a készséget a szolgálatra minden erõ bevetésével; a nyitottságot a másik -- úgy, ahogyan van -- elõítéletek nélküli elfogadására; a képességet a "hetvenhétszeri" megbocsátásra (Mt 18,22); és az akaratot, hogy senkit ne ítéljen el (vö. Mt 7,1-2). Az Istennek szentelt személyek számára, akik a Szentlélek e szívükbe árasztott szeretete által (vö. Róm 5,5) "egy szív és egy lélek" lettek (ApCsel 4,32), belsõ szükséglet, hogy mindenük közös legyen: anyagi javak és lelki tapasztalatok, képességek és ajándékok, apostoli eszmények és felebaráti szeretet szolgálata: "A közösségi életben a Lélek egyesekben jelenlévõ erejének másokra is hatnia kell, ezért nemcsak a saját ajándékaiknak örülnek, hanem az ajándékokat megsokszorozzák azzal, hogy másokat is részesítenek belõlük, és mások ajándékainak gyümölcsét úgy élvezik, mint a sajátjukat."89

Ezek után a közösségi életben valamiképpen fölismerhetõnek kell lennie, hogy a testvéri közösség -- még mielõtt egy meghatározott küldetés útjává válna -- isteni hely, ahol a föltámadott Úr titokzatos jelenléte tapasztalható (vö. Mt 18,20).90 Ez a tapasztalat mindazok kölcsönös szeretetének köszönhetõ, akik a közösséget alkotják; szeretetüknek, mely az Igébõl és az Eucharisztiából táplálkozik, a bûnbánat szentségében tisztul, és az egységért mondott imádságból erõsödik. Ez az egység a Szentlélek ajándéka azok számára, akik engedelmesen hallgatnak az evangéliumra. Maga a Szentlélek vezeti a lelket közösségre az Atyával és a Fiúval, Jézus Krisztussal (vö. 1Jn 1,3) egy olyan közösségre, melybõl a testvéri élet forrása fakad. A Lélek vezeti az Istennek szentelt élet közösségeit -- sajátos természetüknek megfelelõen -- küldetésük teljesítésekor az Egyház és az egész emberiség szolgálatára.

Ebben a távlatban nézve a "káptalanoknak" vagy a hasonló, akár részleges, akár általános összejöveteleknek különös jelentõségük van, ahol minden intézmény feladata, hogy a szabályzatának megfelelõen válassza meg elöljáróit, és a Lélek világosságánál meghatározza a módot, mely által sajátos karizmáját és hagyományos lelkiségét a különbözõ történelmi és kulturális helyzetekben is képes megõrizni és megvalósítani.91