A folyamatos továbbképzés természete

71. A képzés alanya minden életszakaszban a személy, célja pedig az egész ember képzése, aki arra hivatott, hogy "teljes szívvel, teljes lélekkel, minden erõvel" (MTörv 6,5) Istent keresse és szeresse, a felebarátot pedig úgy szeresse, mint önmagát (vö. Lev 19,18; Mt 22,37--39). Az Isten, valamint a testvérek és nõvérek iránti szeretet egy hatalmas dinamizmus, mely a növekedést és a hûséget állandóan lelkesítheti.

A lelki életnek magától értetõdõen elsõbbsége van. Az Istennek szentelt személy benne találja meg újra a maga identitását és egy derûs, mély nyugalmat, növekszik figyelmessége Isten igéjének mindennapos követelményei iránt, és engedi, hogy intézményének eredeti inspirációja vezérelje. A Szentlélek hatására az imádság, a csönd és a magány idejét határozottan védelmezi, s a hétköznapok fáradozásai közepette sürgetve könyörög a bölcsesség ajándékáért (vö. Bölcs 9,10

Az emberi és testvéri dimenzió önismeretet és saját korlátainak ismeretét igényli, hogy belõlük a teljes szabadságra vezetõ út megtételéhez ösztönzést és támogatást nyerjen. A mai helyzetben rendkívül jelentõs az Istennek szentelt személy belsõ szabadsága, érzelmi integrációja, kommunikációs képessége mindenkivel, elsõsorban a saját közösségével, lelkének higgadtsága, együttérzése a szenvedõkkel, igazságszeretete, valamint szavainak és tetteinek összhangja.

Az apostoli dimenzió megnyitja az Istennek szentelt személy értelmét és szívét, s készségessé teszi a szüntelen fáradozásra, ami annak jele, hogy Krisztus szeretete sürgeti õt (vö. 2Kor 5,14). Ez vezet az apostoli tevékenység célkitûzéseinek és módszereinek korszerû megújításához, hûségben az alapító vagy alapítónõ szelleméhez és célkitûzéseihez, s a kiérlelt hagyományhoz, figyelembe véve a megváltozott történelmi, kulturális, általános és helyi viszonyokat.

A kulturális és szakmai dimenzió -- föltételezve egy megbízható, józan különbségtevésre fölkészítõ teológiai képzést -- megköveteli a folyamatos, korszerû megújulást és azoknak a területeknek fokozott figyelembevételét, melyekre az egyes karizmák vonatkoznak. Ezért szellemileg nyitottnak és lehetõleg alkalmazkodóképesnek kell maradni, hogy a kor követelményeinek megfelelõen lehessen tervezni és végezni a szolgálatot, azáltal, hogy a kulturális haladás által fölkínált eszközöket igénybe veszik.

Végül a karizma dimenziója összefoglalja az összes követelményeket, mint szintézis, mely megköveteli az Istennek szenteltség nem csupán apostoli, hanem aszketikus és misztikus összetevõinek elmélyítését is. Ebbõl következik, hogy minden intézmény minden tagjának buzgón kell tanulmányoznia intézménye szellemét, történelmét és küldetését, hogy a személyes és közösségi hasonulás növekedhessék.173