A Szentháromság életének tükrözõdése az evangéliumi tanácsokban

21. Az evangéliumi tanácsok legmélyebb értelme akkor tárul föl, ha kapcsolatba kerülnek a szent és megszentelõ Szentháromsággal. A szeretetet fejezik ki ugyanis, amellyel a Fiú a Szentlélek egységében szereti az Atyát. Vállalásukkal az Istennek szentelt személy különleges intenzitással éli az egész keresztény életet meghatározó szentháromságos és krisztológiai jelleget.

A cölebsz férfiak és a szüzek tisztasága mint az Isten iránti osztatlan önátadás megvallása (vö. 1Kor 7,32--34 ) annak a határtalan szeretetnek a visszfénye, mely a három isteni személyt a szentháromságos élet titokzatos mélységében összeköti; annak a szeretetnek, melyrõl a megtestesült Ige élete föláldozásáig tanúskodott; annak a szeretetnek, melyet a Szentlélek "kiárasztott a szívünkbe" (Róm 5,5), és az Isten és a felebarát iránti teljes szeretet válaszára késztet.

A szegénység vallja, hogy Isten az ember egyetlen igaz gazdagsága. Amikor Krisztus példája szerint élik, aki "jóllehet gazdag volt, szegénnyé lett" (2Kor 8,9), a szegénység annak a teljes önátadásnak kifejezõdése, melyet a három isteni személy egymás iránt tanúsít; ajándék, mely kiárad a teremtésre, és teljesen az Ige megtestesülésében és megváltó halálában mutatkozik meg.

Az engedelmesség, melyet Krisztus-követésével gyakorolnak, kinek eledele volt, hogy megtegye az Atya akaratát (vö. Jn 4,34) megmutatja egy felelõsségteljes és kölcsönös bizalomra épülõ gyermeki és nem rabszolgai szolgálat fölszabadító szépségét, ami a három isteni személy szeretetteljes kölcsönösségének tükrözõdése a történelemben.

Az Istennek szentelt élet ezért arra hivatott, hogy az evangéliumi tanácsok ajándékát szentháromságos dimenzióban egyre figyelmesebb és erõsebb szeretettel mélyítse el: szeretetben Krisztus iránt, aki bensõséges kapcsolatra hív; a Szentlélek iránt, aki fölkészíti a lelket adományai fogadására; az Atya iránt, aki a megszentelt élet forrása és végsõ célja.37 Így az Istennek szentelt élet megvallja és kinyilvánítja a Szentháromságot, kinek misztériuma az Egyház mintája, s a keresztény élet minden formájának õsforrása.

Épp a testvéries élet, melynek révén az Istennek szentelt személyek arra törekszenek, hogy Krisztusban "egy szív és egy lélek" legyenek (ApCsel 4,32), beszédes hitvallás a Szentháromságról. Megvallja az Atyát, aki minden emberbõl egy családot akar alkotni; megvallja az emberré lett Fiút, aki a megváltottakat egységbe gyûjti össze és példájával, imádságával, szavaival s mindenekelõtt halálával utat mutat a megosztott és szétszóródott emberiségnek a kiengesztelõdés forrásához; megvallja a Szentlelket mint az egység elvét az Egyházban, ahol Õ szüntelenül lelki családokat és testvéri közösségeket hív életre.