II. HÚSVÉT ÉS A BETELJESEDÉS KÖZÖTT

A Tábor hegyétõl a Kálváriáig

23. A dicsõségesen ragyogó színeváltozás elõkészítette a Kálvária nem kevésbé dicsõséges tragédiáját. Péter, Jakab és János látják az Úr Jézust Mózes és Illés társaságában, akikkel -- Lukács evangélista szerint -- "élete végérõl beszél, aminek Jeruzsálemben kell beteljesülnie" (9,31). A tanítványok szeme tehát Jézusra irányul, aki a keresztre gondol (vö. Lk 9,43--45). Ott fog véglegesen megnyilvánulni az Atya és minden ember iránti szûzi szeretete; ott éri el a teljes kiüresítést szegénysége; ott teljesedik be engedelmessége az élet odaadásával.

A tanítványok, férfiak és nõk, arra kapnak meghívást, hogy szemléljék a fölmagasztalt Jézust a kereszten, ahol "a csendbõl kilépõ Ige"39 a maga hallgatásában és magányában prófétai módon állítja, hogy Isten abszolut módon minden teremtmény fölött áll, testében legyõzi bûneinket, magához vonz minden férfit és minden nõt, és mindenkit megajándékoz a föltámadás új életével (vö. Jn 12,32; 19,34.37). A megfeszített Krisztust szemlélésébõl merít új erõt minden hivatás; belõle a Szentlélek ajándékozása által fakad minden ajándék, s fõleg az Istennek szentelt élet ajándéka.

Jézus anyja, Mária után János, a szeretett tanítvány -- a tanú, aki Máriával együtt ott áll a kereszt alatt -- kapja meg ezt a kegyelmi ajándékot (vö. Jn 19, 26--27). A teljes önátadás döntése az isteni szeretet gyümölcse benne, mely körülveszi, fölemeli õt és betölti szívét. Mária mellett János az elsõ azon férfiak és nõk megszámlálhatatlan sokaságában, akiket az Egyház történetének kezdetétõl a végéig megragad Isten szeretete, és érzik a hívást, hogy a föláldozott, de élõ Bárányt kövessék, bárhova megy (vö. Jel 14, 1--4).40