III. AZ EGYHÁZBAN ÉS AZ EGYHÁZÉRT

"Jó nekünk itt lennünk": az Istennek szentelt élet az Egyház misztériumában

29. A színeváltozás szemlélésekor Péter a többi apostol nevében is szól: "Jó nekünk itt lennünk!" (Mt 17,4) Pétert Krisztus dicsõségének -- szivét és értelmét egyaránt elbûvölõ --megtapasztalása nem szigeteli el a többiektõl, hanem épp ellenkezõleg, még szorosabban köti õt a tanítványi közösséghez. Ez a Péter által használt többesszám segít minket abban, hogy szemléljük az Istennek szentelt élet helyét az Egyház misztériumában. Az Istennek szentelt élet lényegére irányuló teológiai reflexió az utóbbi években a II. Vatikáni Zsinatból kiindulva új utakat járt végig. A zsinat fényénél fölismertük, hogy az evangéliumi tanácsok vállalása vitathatatlanul hozzátartozik az Egyház életéhez és szentségéhez.52 Ez azt jelenti, hogy az Istennek szentelt élet, mely a kezdetektõl mindig jelen volt, soha nem hiányozhat az Egyházból: oly fontos eleme és jellegzetessége ugyanis, melyrõl nem szabad lemondania, mert a természetét fejezi ki.

Ez világosan következik abból, hogy az evangéliumi tanácsok vállalása a legszorosabban kapcsolódik Krisztus misztériumához, mert feladata, hogy amenyire csak lehetséges, mutassa be s abszolut és eszkatologikus értékként ragyogtassa föl azt az életformát, amit Krisztus választott magának. Maga Jézus vezette be ezt az életformát, amikor egyeseket meghívott, hogy hagyjanak el mindent és kövessék õt, majd a századok folyamán a Szentlélek hatására fokozatosan kibontakoztak az Istennek szentelt élet különbözõ formái.

Egy olyan Egyház képe, amely kizárólag fölszentelt hivatalviselõkbõl és laikusokból áll, nem felel meg az isteni Alapító evangéliumokból és újszövetségi iratokból megismerhetõ szándékának.