|
107. Jézus Krisztus
tanítványainak hitvallása egy zarándok,
misszióba küldött Egyházból fakad. Még
nem az út végének dicsôséges
kikiáltása, hanem megfelel az "Egyház
idejének". [349] "Az üdvösség
rendjének" ezért történeti jellege van, mert az
idôben valósul meg: "Régmúlt idôkben
kezdôdött, folytonosan elôrehaladt, majd Krisztusban
érte el csúcsát; a jelen idôben kifejti
hatását és várja a jövendôben
bekövetkezô beteljesedését". [350] Ezért az Egyház, amikor ma
átadja a keresztény üzenetet, mindig a múlt
üdvözítô eseményeinek
"emlékezetébôl" indul ki, elbeszélve
azokat. Ezek világosságánál értelmezi az
emberi történelem -- melyben Isten Lelke megújítja a
Föld színét -- aktuális eseményeit, és
hittel várja az Úr eljövetelét. A patrisztikus
katekézisben a hit misztériumainak elôadását
mindig kísérte Isten csodatetteinek elbeszélése
(narratio) és Krisztus visszatérésének
várása (exspectatio). [351]
108. A keresztény üzenet
történeti jellege arra indítja a katekézist, hogy
foglalkozzon a következô témákkal: -- Biblikus
katekézis révén be kell mutatnia az
üdvtörténetet úgy, hogy megismerteti azokat a
"tetteket és szavakat", melyekkel Isten önmagát
nyilatkoztatta ki az emberiségnek: az Ószövetség nagy
korszakait, melyekkel elôkészítette az evangélium
útját; [352] Jézusnak, Isten Mária
méhében megtestesült Fiának életét, aki
tetteivel és tanításával teljessé tette a
kinyilatkoztatást; [353] és az Egyház
történetét, mely továbbadja a
kinyilatkoztatást. Ez a hittel értelmezett történelem
is jelentôs része a katekézisnek. -- Amikor a
katekézis a hitvallást és a keresztény erkölcs
tartalmát magyarázza, az evangéliumi üzenetnek meg
kell világítania az üdvtörténet "mai
napját". -- "Az Ige szolgálata nem csupán
emlékezetbe idézi Isten csodás tetteinek
kinyilatkoztatását, (...) hanem egyszersmind ennek a
kinyilatkoztatásnak fényénél értelmezi korunk
emberi életét, az idôk jeleit és a világ
dolgait, hiszen azokban Isten terve dolgozik az emberek
üdvösségére." [354] -- Müsztagogikus katekézissel --
mely "... újra olvassa és újra éli a liturgia
"mai napján" az üdvtörténet e nagy
eseményeit" [355] -- be kell ágyaznia a
szentségeket az üdvösség történetébe.
A történeti--üdvrendi "mai napra" hivatkozás
ebben a katekézisben lényeges. Így segítik a
katekumenokat és a katekézis növendékeit abban,
"...hogy megnyíljanak az üdvösség rendjének
»lelki« megértésére...". [356] -- A kinyilatkoztatás "tettei
és szavai" a "bennük foglalt misztériumra"
utalnak. [357] A katekézisnek segítenie kell a
jeltôl a misztériumhoz vezetô lépés
megtételében. Jézus embersége mögött
föl kell fedeztetnie Isten Fiát; az Egyház történelme
mögött "az üdvösség
szentségének" misztériumát; "az
idôk jelei" mögött Isten tervének jelenlétét.
A katekézis így megmutatja a hit sajátos
megismerési formáját, mely "jeleken át
történô megismerés". [358] Az evangéliumi üzenet
inkulturációja [359]
109. Isten Igéje emberré
lett, konkrét, térben és idôben egy
meghatározott kultúrához tartozó emberré.
"Krisztus a megtestesülésével beleolvadt azoknak az
embereknek társadalmi és kulturális
környezetébe, akik között élt." [360] Ez Isten szavának eredeti
"inkulturációja", s egyben mintája az
Egyház egész evangelizációjának, mely
"arra hivatott, hogy az Evangélium erejét elvigye a
kultúra és a kultúrák szívébe". [361] A hit
"inkulturációja", [362] mely csodálatos cserében
fölveszi "mindazoknak a nemzeteknek gazdagságát, melyek
Krisztus örökségét képezik", [363] mélyreható,
átfogó és lassú folyamat. [364] Nem egyszerû, külsôdleges
alkalmazkodás, mely -- hogy vonzóbbá tegye a
keresztény üzenetet -- arra korlátozódik, hogy
tetszetôs színfalakkal eltakarja. Épp ellenkezôleg,
az Evangélium mélyrehatolását jelenti a
személyek és a népek bensô világába
azáltal, hogy eléri kultúráik
"mélységét egészen a gyökerekig". [365] Az inkulturáció
munkájában azonban a keresztény
közösségeknek világosan kell látniuk a
helyzetet: ugyanis egyrészt föl kell venniük [366] azokat a kulturális
értékeket, melyek összeegyeztethetôk a hittel;
másrészt "gyógyítani" [367] és
"átalakítani" [368] kell azokat a sajátosságokat,
gondolkodás- és életmódokat, melyek ellenkeznek
Isten országával. Ez a megkülönböztetés
akkor helyes, ha "az evangéliummal való
összeegyeztethetôség és az egyetemes Egyházzal
való közösség" [369] kettôs elvére
támaszkodik. Isten egész népének részt kell
vennie ebben a folyamatban, melynek "fokozatosnak kell lennie oly
módon, hogy valóban a keresztény közösség
tapasztalatát fejezze ki". [370]
110. A hit ezen
inkulturációja során a katekézis
számára konkrét feladatok mutatkoznak. Ki kell
emelnünk közülük a következôket: -- Az
egyházi közösséget kell tekinteni az
inkulturáció fôszereplôjének. E feladat egyik
kifejezôje, ugyanakkor hatékony eszköze a katekéta,
akinek ôszinte vallásossággal együtt szociális
érzékenységgel kell rendelkeznie, s jól kell
ismernie kulturális környezetét. [371] -- Ki kell dolgozni a helyi katekizmusokat,
melyek megfelelnek a különbözô kultúrák
igényeinek, [372] úgy mutatva be az evangéliumot,
hogy az válaszoljon a szóbanforgó kultúrák
törekvéseire, kérdéseire és
problémáira.-- A katekumenátusban és a kateketikai
intézetekben megfelelô inkulturációt kell
megvalósítani úgy, hogy józan
megítéléssel beépítik a katekumenok
és a katekézis növendékei
kultúrájának nyelvét, szimbólumait és
értékeit. -- Úgy kell bemutatnia a keresztény
üzenetet, hogy azok, akiknek gyakran pogány vagy
posztkeresztény kultúrákban kell hirdetniük az
evangéliumot, alkalmasak legyenek "számot adni a
reménységrôl" (1 Pt 3,15). Az ügyes apologetika,
mely segíti a hit és kultúra dialógusát, ma
nélkülözhetetlen.
|