|
a hit
pedagógiájának forrása és modellje [476]
139. "Isten úgy bánik
veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit apja nem
fenyít?"(Zsid 12,7) A személy üdvössége,
ami a kinyilatkoztatás célja, a történelemben mindig
úgy mutatkozik, mint "Isten [egyedülálló
és hatékony] pedagógiájának"
gyümölcse. Az emberi szokások
analógiájára és az adott kor
kultúrájának megfelelôen Istent a
Szentírásban úgy látják, mint irgalmas
Atyát, tanítómestert, bölcset, [477] aki az embert -- egy-egy személyt
és a közösséget -- aktuális
állapotában veszi, megszabadítja rossz
kötelékeitôl, a szeretet kötelékével
magához vonja és fokozatosan és türelmesen
növeli az érett fiúságra, amikor szabadon és
hûségesen engedelmeskedik az Ô szavának. Ennek
érdekében Isten a különbözô
életkorokhoz és életkörülményekhez
alkalmazkodva mint leleményes és gondos nevelô
népének életkörülményeit a bölcsesség
iskolájává alakítja. [478] A tanítás és katekézis szavait bízza népére, melyeket nemzedékrôl nemzedékre tovább kell adni, [479] a jutalommal és a büntetéssel figyelmeztet, s még a próbatéteket és szenvedéseket is a nevelés eszközévé teszi. [480]
Egy személyt eljuttatni az Istennel való
találkozásra, ami a katekéta feladata,
számára annyit jelent, mint középpontba
állítani és magáévá tenni a
kapcsolatot, melyben Isten van a személlyel és vezetni engedi
magát Istentôl.
|