|
140. Amikor eljött az idôk
teljessége, Isten elküldte az emberiséghez az Ô
Fiát, Jézus Krisztust, aki elhozta a világba az
üdvösség nagy ajándékát.
Beteljesítette megváltó küldetését
úgy, hogy folytatta "Isten pedagógiáját",
azzal a tökéletességgel és
hatékonysággal, mely személyének
újdonságából fakadt. Szavaiból, tetteibôl,
csodajeleibôl rövid, de intenzív életébôl
a tanítványok közvetlen tapasztalatot nyertek
"Jézus pedagógiájáról," amit
késôbb az Evangéliumokban rögzítettek: a
másik ember, különösen a szegény, a kicsi, a
bûnös mint Istentôl szeretett és keresett személy
elfogadása; Isten országának mint az igazság
és az Atya vigasztalása örömhírének
nyílt hirdetése; a tapintatos és erôs szeretet
stílusa, mely megszabadít a rossztól, s támogatja
az életet; sürgetô meghívás olyan
magatartásra, mely az Istenbe vetett hitbôl, az ország
reményébôl és a felebarát
szeretetébôl fakad; a személyek közötti
érintkezés minden eszközének -- szó,
hallgatás, metafora, kép, példa,
különbözô jelek -- használata, miként a
prófétáknál. Amikor Krisztus a
tanítványait fenntartások nélküli teljes
odaadásra hívja, [481] úgy adja át nekik hitre
nevelését, mint az ügyében és a
sorsában való teljes részesedést.
|