|
143. A katekézis, amennyiben az
isteni kinyilatkoztatás közlése, teljesen követi Isten
pedagógiáját, ahogyan az Krisztusban és az
Egyházban látható, átveszi alapvonásait
és a Szentlélek vezetésével bölcsen
szintézist alkot, így segítvén elô a hit igaz
megtapasztalását, a gyermeki találkozást Istennel.
Ezért a katekézis
-- olyan pedagógia,
mely átszövi és szolgálja az Isten és a
személy közötti
"üdvösség-dialógust", azáltal hogy
világossá teszi ezen üdvösség egyetemes
rendeltetését; Istenre vonatkozóan hangsúlyozza a
szeretetbôl fakadó, ingyenes, a szabadságot tiszteletben
tartó isteni kezdeményezést; az emberre vonatkozóan
megmutatja a kapott ajándék értékét, és
annak szükségességét, hogy állandóan
növekednie kell benne; [485] -- elfogadja a kibontakozás
elvét a kinyilatkoztatásban, Isten Igéjének
titokzatos és transzcendens természetét, s annak
alkalmazkodását a különbözô személyekhez
és kultúrákhoz;-- elismeri Jézus Krisztusnak, Isten
emberré lett Igéjének központi szerepét, aki a
katekézist "a megtestesülés
pedagógiájává" teszi, ezért az Evangéliumot
mindig az élet javára és a személyek
életében kell továbbadni;-- értékeli a hit
közösségi megtapasztalását, ami az
Egyháznak, Isten népének sajátja;
-- a
"személy közötti" kapcsolatra támaszkodik,
és magáévá teszi a dialógus
folyamatát;
-- a jelek
pedagógiája, melyben a tettek és szavak, a
tanítás és a tapasztalat összekapcsolódik; [486] -- mivel a kinyilatkoztatás
végsô indoka Isten szeretete, a katekézis a
kimeríthetetlen isteni szeretetbôl, ami a Szentlélek, veszi
igazságának erejét és az állandó kötelezettséget
a tanúságtételre. [487] A katekézis így -- mint
folyamat, út vagy ösvény -- Krisztus evangéliumi
követésévé válik a Szentlélekben az
Atya felé, hogy elérje a hit érettségét
"Krisztus ajándékozásának
mértéke" (Ef 4,7) s kinek-kinek lehetôségei
és szükségletei szerint.
|