|
[507]
150. A hit közlése a
katekézisben kegyelmi esemény, mely találkozást hoz
létre Isten szava és az emberi tapasztalat között,
látható jelekkel fejezôdik ki, s végül megnyílik
a misztérium felé. Általunk nem mindig ismert,
különbözô módokon történhet.
A katekézis
történetét látva ma általában
induktív (rávezetô) és deduktív
(levezetô) útról beszélnek. Az induktív
módszer abban áll, hogy tényeket mutat be (bibliai,
liturgikus, az Egyház életében és a mindennapi
életben elôforduló esményeket), azzal a
céllal, hogy föltárja azok jelentését az
isteni kinyilatkoztatásban. E módszernek nagy elônye, hogy
hasonlít a kinyilatkoztatás lefolyásához; megfelel
az emberi szellem mély törekvésének, tudniillik hogy
a látható dolgokon keresztül eljusson az
érthetô dolgok megismerésére; és
hasonlít a hitbeli -- jeleken át történô --
megismerés sajátosságaihoz.
Az induktív
módszer nem zárja ki, sôt igényli a deduktív
módszert, mely a tényeket okaikból kiindulva írja
le és magyarázza. A deduktív szintézis azonban csak
akkor teljes értékû, ha az induktív folyamat
kiegészíti.
151. Más a szó
értelme, amikor "operatív" utakról van
szó: az egyiket "kérügmatikusnak" (vagy
lehajlónak) is nevezik, amikor az üzenet hirdetésének
abból a formájából indulnak ki, mely a hit fô
dokumentumaiban (Szentírás, liturgia, tanítás)
található, és ebbôl vonja le az életre vonatkozó
következtetéseket; a másikat
"egzisztenciálisnak" (fölszállónak)
mondják, amikor emberi problémákból és helyzetekbôl
indulnak ki, s azokat Isten Igéjének fényével
világítják meg. Önmagában bármelyik
helyes lehet, ha tiszteletben tartják a fontos elemeket: a kegyelem
misztériumát és az emberi értelmet, a hit
megértését és az értelmes
gondolkodást.
|