|
182. Az Egyház a fiatalokat
úgy tekinti, mint "reménységet" s mint
"nagy kihívást az Egyház jövôje
számára". [575] A gyors és nagyméretû
kulturális és társadalmi változások, a
fiatalok számának növekedése, a felnôttkor
felelôsségének vállalása elôtti nem
rövid idôszak, a munkanélküliség és nem
kevés országban a súlyos elmaradottság, a
fogyasztói társadalom nyomása..., mindez a fiatalok
világát a várakozás, de nem ritkán a
csalódás, az unalom, a félelem és
kirekesztôdés világává teszi. Sokukban
alapmagatartássá lesz az Egyháztól való
eltávolodás vagy legalábbis a bizalmatlanság az
Egyház iránt. Ebben gyakran a család
vallási--erkölcsi támaszának hiánya és
a kapott katekézis hiányosságai és gyengéi
mutatkoznak meg.
Ugyanakkor sokan
közülük bátran törekszenek az értelmes
életre, a szolidaritásra, a szociális
elkötelezettségre, a vallási tapasztalatokra.
183. Mindebbôl adódik
néhány következmény a katekézis
számára.
A hit szolgálata
mindenekelôtt észreveszi a fiatalok helyzetének
fény- és árnyoldalait úgy, ahogy az élet
különbözô helyzeteiben mutatkozik.
A katekézis
szíve az a válasz, melyet Krisztus az evangéliumi
ifjúnak mondott. [576] E válasz minden ifjúnak mint
ifjúnak szól, figyelmes megértéssel problémáik
iránt. A fiatalok ugyanis az Evangéliumban Krisztus
beszélgetôpartnereinek mutatkoznak, aki feltárja nekik
"páratlan gazdagságukat" és sürgeti
ôket a személyes és közösségi
gyarapodásra, ami döntô jelentôségû mind
az Egyház, mind a társadalom számára. [577] Ezért a fiatalokat nem szabad
csupán a katekézis tárgyának tekinteni, hanem
úgy kell szemlélni, mint "aktív alanyokat, az
evangelizáció tevékeny résztvevôit és
a társadalmi megújulás
megvalósítóit". [578]
|