|
[585]
189. Minden keresztény
közösség azokra, akik testi vagy lelki
fogyatékosságban szenvednek vagy más hátrány
sújtja ôket, fôleg ha kiskorúak, úgy tekint,
mint akiket az Úr megkülönböztetett szeretettel szeret. A
fokozódó társadalmi és egyházi
felelôsségérzet és a sajátosan erre
szakosodott pedagógia tagadhatatlan fejlôdése azt
eredményezi, hogy a család és más nevelô intézmények
e személyeknek, akiknek mint megkeresztelt embereknek joguk van
hozzá -- vagy ha kereszteletlenek, meghívásuk van az
üdvösségre --, megfelelô katekézist
nyújtsanak. Az Atya e gyengébb gyermekek iránti szeretete
és Jézus állandó jelenléte Lelkével
együtt ébreszti a bizalmat, hogy mindenki, bármennyire
fogyatékos, képes növekedni az
életszentségben.
A hitre nevelés,
mely elsôsorban a családnak szól, megfelelô és
személyes utakat igényel, figyelembe veszi a pedagógiai
kutatások eredményeit, és azokat az egész
személyt érintô nevelésben
gyümölcsözteti. Másrészt kerülendô a
veszedelem, hogy a szükségszerûen sajátos
katekézis elszigetelôdjék a közösség
lelkipásztori gondozásától. Hogy ez meg ne
történjék, a közösséget
állandóan tájékoztatni kell és be kell
vonni. Az ilyen katekézis sajátos igényei a
katekétáktól külön szaktudást
várnak, s még érdemszerzôbbé teszik
szolgálatukat.
|