|
239. A kezdeti emberi
érettségre alapuló, [710] állandóan átgondolt
és értékelt kateketikai gyakorlat a katekéta
számára lehetôvé teszi, hogy gyarapodjék
érzelmi kiegyensúlyozottsága, kritikai érzéke,
belsô egysége, kapcsolatteremtô és
dialogizáló képessége, leleményessége
és csoportmunkára való hajlandósága. [711] Növekednie kell a
katekétában a katekumenok és a katekézis
növendékei iránti tiszteletnek és szeretetnek:
"Milyen ez az érzület? Jóval több, mint a
pedagógusé, olyan, mint egy atyáé; sôt
több annál: olyan, mint egy anyáé. Az Úr az
Evangélium minden hirdetôjétôl és az
Egyház minden építôjétôl ilyen
érzületet vár el." [712] A képzésnek ugyanakkor
biztosítania kell, hogy a katekézis végzése
táplálja a katekéta hitét, és mint
hívô embert gyarapítsa. Ezért a jó képzés
mindenekelôtt a katekéta lelkiségét
táplálja, [713] oly módon, hogy
tevékenysége valóban életének
tanúságtételébôl fakadjon. Minden
témának, amit tanít, elôször magának a
katekétának a hitét kell táplálnia.
Igazában elsôként önmagukat katekizálva
katekizálnak másokat. Ezenfelül a képzésnek
állandóan táplálnia kell a katekéta apostoli
öntudatát, evangéliumhirdetô
érzékét. Ezért ismernie és élnie kell
saját egyházmegyéje és
plébániája evangelizációs programját,
hogy alkalmazkodni tudjon a részegyház missziós
tudatához. Ezen apostoli öntudat
táplálásához a legjobb, ha azonosul Jézus
Krisztussal, mint a tanítványok tanítójával
és nevelôjével, magáévá téve az
országért való buzgóságot, amit Jézus
tanúsított. A katekéta apostoli hivatása a
kateketikai gyakorlatból kiindulva és az állandó
képzésbôl táplálkozva az idô
múlásával folyamatosan érlelôdik.
|