Az üdvösség misztériumának történeti jellege

107. Jézus Krisztus tanítványainak hitvallása egy zarándok, misszióba küldött Egyházból fakad. Még nem az út végének dicsôséges kikiáltása, hanem megfelel az "Egyház idejének". [349] "Az üdvösség rendjének" ezért történeti jellege van, mert az idôben valósul meg: "Régmúlt idôkben kezdôdött, folytonosan elôrehaladt, majd Krisztusban érte el csúcsát; a jelen idôben kifejti hatását és várja a jövendôben bekövetkezô beteljesedését". [350] Ezért az Egyház, amikor ma átadja a keresztény üzenetet, mindig a múlt üdvözítô eseményeinek "emlékezetébôl" indul ki, elbeszélve azokat. Ezek világosságánál értelmezi az emberi történelem -- melyben Isten Lelke megújítja a Föld színét -- aktuális eseményeit, és hittel várja az Úr eljövetelét. A patrisztikus katekézisben a hit misztériumainak elôadását mindig kísérte Isten csodatetteinek elbeszélése (narratio) és Krisztus visszatérésének várása (exspectatio). [351]

108. A keresztény üzenet történeti jellege arra indítja a katekézist, hogy foglalkozzon a következô témákkal: -- Biblikus katekézis révén be kell mutatnia az üdvtörténetet úgy, hogy megismerteti azokat a "tetteket és szavakat", melyekkel Isten önmagát nyilatkoztatta ki az emberiségnek: az Ószövetség nagy korszakait, melyekkel elôkészítette az evangélium útját; [352] Jézusnak, Isten Mária méhében megtestesült Fiának életét, aki tetteivel és tanításával teljessé tette a kinyilatkoztatást; [353] és az Egyház történetét, mely továbbadja a kinyilatkoztatást. Ez a hittel értelmezett történelem is jelentôs része a katekézisnek. -- Amikor a katekézis a hitvallást és a keresztény erkölcs tartalmát magyarázza, az evangéliumi üzenetnek meg kell világítania az üdvtörténet "mai napját". -- "Az Ige szolgálata nem csupán emlékezetbe idézi Isten csodás tetteinek kinyilatkoztatását, (...) hanem egyszersmind ennek a kinyilatkoztatásnak fényénél értelmezi korunk emberi életét, az idôk jeleit és a világ dolgait, hiszen azokban Isten terve dolgozik az emberek üdvösségére." [354] -- Müsztagogikus katekézissel -- mely "... újra olvassa és újra éli a liturgia "mai napján" az üdvtörténet e nagy eseményeit" [355] -- be kell ágyaznia a szentségeket az üdvösség történetébe. A történeti--üdvrendi "mai napra" hivatkozás ebben a katekézisben lényeges. Így segítik a katekumenokat és a katekézis növendékeit abban, "...hogy megnyíljanak az üdvösség rendjének »lelki« megértésére...". [356] -- A kinyilatkoztatás "tettei és szavai" a "bennük foglalt misztériumra" utalnak. [357] A katekézisnek segítenie kell a jeltôl a misztériumhoz vezetô lépés megtételében. Jézus embersége mögött föl kell fedeztetnie Isten Fiát; az Egyház történelme mögött "az üdvösség szentségének" misztériumát; "az idôk jelei" mögött Isten tervének jelenlétét. A katekézis így megmutatja a hit sajátos megismerési formáját, mely "jeleken át történô megismerés". [358] Az evangéliumi üzenet inkulturációja [359]

109. Isten Igéje emberré lett, konkrét, térben és idôben egy meghatározott kultúrához tartozó emberré. "Krisztus a megtestesülésével beleolvadt azoknak az embereknek társadalmi és kulturális környezetébe, akik között élt." [360] Ez Isten szavának eredeti "inkulturációja", s egyben mintája az Egyház egész evangelizációjának, mely "arra hivatott, hogy az Evangélium erejét elvigye a kultúra és a kultúrák szívébe". [361] A hit "inkulturációja", [362] mely csodálatos cserében fölveszi "mindazoknak a nemzeteknek gazdagságát, melyek Krisztus örökségét képezik", [363] mélyreható, átfogó és lassú folyamat. [364] Nem egyszerû, külsôdleges alkalmazkodás, mely -- hogy vonzóbbá tegye a keresztény üzenetet -- arra korlátozódik, hogy tetszetôs színfalakkal eltakarja. Épp ellenkezôleg, az Evangélium mélyrehatolását jelenti a személyek és a népek bensô világába azáltal, hogy eléri kultúráik "mélységét egészen a gyökerekig". [365] Az inkulturáció munkájában azonban a keresztény közösségeknek világosan kell látniuk a helyzetet: ugyanis egyrészt föl kell venniük [366] azokat a kulturális értékeket, melyek összeegyeztethetôk a hittel; másrészt "gyógyítani" [367] és "átalakítani" [368] kell azokat a sajátosságokat, gondolkodás- és életmódokat, melyek ellenkeznek Isten országával. Ez a megkülönböztetés akkor helyes, ha "az evangéliummal való összeegyeztethetôség és az egyetemes Egyházzal való közösség" [369] kettôs elvére támaszkodik. Isten egész népének részt kell vennie ebben a folyamatban, melynek "fokozatosnak kell lennie oly módon, hogy valóban a keresztény közösség tapasztalatát fejezze ki". [370]

110. A hit ezen inkulturációja során a katekézis számára konkrét feladatok mutatkoznak. Ki kell emelnünk közülük a következôket: -- Az egyházi közösséget kell tekinteni az inkulturáció fôszereplôjének. E feladat egyik kifejezôje, ugyanakkor hatékony eszköze a katekéta, akinek ôszinte vallásossággal együtt szociális érzékenységgel kell rendelkeznie, s jól kell ismernie kulturális környezetét. [371] -- Ki kell dolgozni a helyi katekizmusokat, melyek megfelelnek a különbözô kultúrák igényeinek, [372] úgy mutatva be az evangéliumot, hogy az válaszoljon a szóbanforgó kultúrák törekvéseire, kérdéseire és problémáira.-- A katekumenátusban és a kateketikai intézetekben megfelelô inkulturációt kell megvalósítani úgy, hogy józan megítéléssel beépítik a katekumenok és a katekézis növendékei kultúrájának nyelvét, szimbólumait és értékeit. -- Úgy kell bemutatnia a keresztény üzenetet, hogy azok, akiknek gyakran pogány vagy posztkeresztény kultúrákban kell hirdetniük az evangéliumot, alkalmasak legyenek "számot adni a reménységrôl" (1 Pt 3,15). Az ügyes apologetika, mely segíti a hit és kultúra dialógusát, ma nélkülözhetetlen.