Az angyal harmadik jelenése

A harmadik jelenés 1916 nyarának végén vagy 1916 őszének elején történt ismét a Cabeço-sziklabarlangban. Lucia a következőképpen írja le az eseményeket:

„Mihelyt odaértünk, elkezdtük térden állva, arcunkat a földhöz érintve, az angyal imáját ismételni:

– Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged, stb. Nem tudom, hányszor ismételtük ezt az imát, amikor fölöttünk egy ismeretlen fényt láttunk felvillanni. Fölkeltünk, hogy lássuk, mi történt. És láttuk az angyalt. Bal kezében egy kelyhet tartott. Afölött egy ostya lebegett, amelyből néhány vércsepp hullott a kehelybe. Az angyal hagyta, hogy a kehely a levegőben lebegjen, letérdelt mellénk, és háromszor ismételtette velünk:

– Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek. Felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét. Aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.

Azután fölemelkedett, kezébe vette a kelyhet és az ostyát. Ez utóbbit nekem nyújtotta, a kehelyben lévő vért pedig Jácinta és Ferenc között osztotta meg. Közben így szólt:

– Vegyétek Jézus Krisztus Testét, és igyátok Vérét, akit a hálátlan emberek oly szörnyen megbántanak. Engeszteljetek bűneikért, és vigasztaljátok a jó Istent!

Újból a földre térdelt, és velünk együtt háromszor megismételte ugyanazt az imát: «Legszentebb Szentháromság...», és eltűnt.

A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerített bennünket. Mindenben utánoztuk az angyalt, vagyis mi is letérdeltünk, mint ő, és ismételtük imáját. Isten jelenlétét annyira éreztük, hogy szinte összeroppantunk ereje alatt. Mintha érzékszerveink használatától is megfosztott volna bennünket egy időre. Ezekben a napokban külső tevékenységünket ezen természetfölötti erő kisugárzásában végeztük, ez mozgatott bennünket. A béke és boldogság érzése igen nagy volt bensőnkben, és lelkünket teljesen Isten felé irányította. A testi gyengeség pedig, amely levert bennünket, igen nagy volt.

Nem tudom, hogy a Szűzanya jelenései miért idéztek elő egészen más hatásokat bennünk. A benső öröm, a béke és a boldogság érzése ugyanaz volt, de a testi gyengeség helyett bizonyos mozgékonyságot idézett elő, az Isten jelenlétében való elmúlás helyett ujjongó örömet, a beszéd nehézsége helyett pedig közlékeny lelkesedést. De ezen érzések ellenére kényszerítve éreztem magam arra, hogy hallgassak, főleg néhány dologról.

A kihallgatásoknál belső hangot éreztem, amely a feleleteket sugallta. Ez azonban az igazság megőrzése mellett nem engedte nyilvánosságra hozni azt, amiről akkor hallgatnom kellett.” (vö. Memórias II, 118. o.; IV, 322-326. o.; De Marchi 54-55. o.; Walsh 43-44. o.; Ayres da Fonseca 122-123. o.; Galamba de Oliveira 58-59. o.; P. Kondor 59-60. o., 146. o., 148. o.)

      Az angyal 1916-ban történt jelenéseit 1915 áprilisa és októbere között három másik látomás előzte meg. Lucia és három másik pásztorlány, Maria Rosa Matias, Teresa Matias és Maria Justino, ugyancsak a Cabeço dombnál a völgyben lévő erdő fölött „valami felhőszerűséget” láttak, amely fehérebb volt a hónál, átlátszó volt és emberi alakja volt”. „Mintha hószobor lett volna, amelyeket a napsugarak kissé átlátszóvá tettek.” Ez a leírás magától Lucia nővértől származik.(vö. P. Kondor 143. o. és 57. o.)