– Egyesek elnyerik a kegyelmet, mások nem. 22 Meg kell javulniok, és bűneik bocsánatát kell kérniök.

Szomorúan hozzáfűzte:

– Ne bántsák meg többé Istent, hiszen már annyira megbántották! ²³

Kitárta kezeit, és mintegy szétszórta velük a Nap sugarait. Közben fölemelkedett, és fényét visszatükrözte a Nap. Lucia ebben a pillanatban felkiáltott: „Nézzétek a Napot!”

Miután a Szűzanya az ég végtelen messzeségében eltűnt, a látnokok előtt három kép jelent meg, melyek közül az első a rózsafüzér örvendetes titkait, a következő a fájdalmas, az utolsó pedig a dicsőséges titkait ábrázolta (csupán Lucia nővér látta mindhárom képet; Ferenc és Jácinta csak az elsőt látták):

A Nap mellett megjelent a Szentcsalád, – Szent József a gyermek Jézussal és a Szűzanya a Rózsafüzér Királynőjeként –. A Szent Szűz fehér ruhát és földig érő, kék fátylat viselt. Szent József ruhája teljesen fehér volt, a gyermek Jézusé világos piros. Szent József háromszor megáldotta kereszt formájában a tömeget. Ugyanúgy a gyermek Jézus is.

            Ezután az Istenanya a Fájdalmas Szűz képében jelent meg, az Úr Jézus pedig a Kálváriára vezető úton a Szenvedő Krisztus képében. Az Úr Jézus kereszt formájában megáldotta a népet. A Szűzanya mellét nem szúrta át kard. Lucia az úr Jézusnak csak a felsőtestét látta.

            Végül a Szűzanya a Kármelhegyi Boldogasszony dicső képében jelent meg, a föld és az ég királynőjeként, karján a gyermek Jézussal. Mialatt a látnokok szeme előtt ezek a képek váltották egymást, a hatalmas 50-70 ezres tömeg a napcsodának volt szemtanúja.

            A jelenés egész ideje alatt esett az eső. Amikor azonban véget ért a beszélgetés Lucia és a Szűzanya között, a Szűzanya felemelkedett és Lucia így kiáltott: „Nézzétek a Napot!”, a felhők szétszakadtak, a Nap óriási ezüstlemezként tűnt elő. Soha nem tapasztalt erős fénnyel világított és mégsem vakított. Ez csak egy pillanatig tartott, majd az óriásgolyó elkezdett „táncolni”. Óriás tűzkerék módjára hatalmas sebességgel forgott. Egy időre megállt, azután újból el kezdett forogni önmaga körül. Később széle skarlátvörösre változott, önmaga körül forogva vörös tűznyelveket bocsátott ki magából. Ez a fény a földön, a fákon, a bokrokon, még az emberek arcán és ruháján is csillogó színárnyalatokban és különböző színekben tükröződött vissza.

            Ez a csoda háromszor ismétlődött meg, majd úgy tűnt, mintha a nap korongja megremegne, elkezdene rázkódni, és ide-oda cikázva a megrémült tömegre zuhanna. Mindez körülbelül tíz percig tartott. Végül a Nap cikázva visszatért az eredeti helyére és ismét teljes fényében nyugodtan és tündöklőn sugárzott, mint más napokon szokott. A jelenések sora lezárult. Sokan csodálkozva állapították meg, hogy az esőtől átázott ruhájuk hirtelen teljesen száraz lett.

            A napcsodát sok olyan szemtanú is látta, aki nem a jelenések helyén tartózkodott, sőt attól akár 40 km távolságra volt. ”(vö. Memórias II, 162. o.; IV, 348. o., 350. o.; De Marchi 165-166. o.; Walsh 129-131. o.; Ayres da Fonseca 91-93. o.; Galamba de Oliveira 95-97 o.; P. Kondor 162. o.)