Nap,  Novella

 1  1,10|             asszonynak elragadó, finom arcát. És ezért innen kezdve hol
 2  2,4 |             mindjárt utána meglátta az arcát, és felismerte, hogy ember.
 3  2,5 |               fekete szakáll borította arcát, s mintha csak most kelt
 4  2,9 |           mindazonáltal megkeményítvén arcát ekképpen felelt:~- Talán
 5  3,8 |               friss vizet hozatott, és arcát meghintette vele, és sok
 6  4,1 |            lelke lebírta gyen­geségét, arcát csodálatos erővel megkeményítette,
 7  4,1 |                a szolga felé fordítván arcát, ekképpen szólott:~- Valóban,
 8  4,8 |           facsarodott, midőn a holtnak arcát meglátta, hogy a fejkendőbe
 9  4,8 |             holt ifjúra vetette magát; arcát pedig nem öntözte bő könnyeivel,
10  5,3 |              Pietro, ki inkább a leány arcát nézegette, mint az utat,
11  5,6 |             tüstént felemelvén sugárzó arcát, ekképpen fogott szóba:~-
12  5,6 |                hogy halálomban is az ő arcát szemlélvén, boldogan távozhassam
13  7,5 |              oly bő csuklya volt, hogy arcát is eltakarta, minőt most
14  7,5 |             mégsem tudta úgy elrejteni arcát, hogy felesége nyomban rá
15  8,6 |               néztek, ki-ki a másiknak arcát kémlelte, hogy lássák, ki
16  9,5 |              volt, megmosni kezeit meg arcát, történt, hogy Calandrino
17  9,7 | szétmarcangolja feleségének ~nyakát és arcát; óvatosságra inti az asszonyt,
18  9,8 |               vasból lett volna, egész arcát összezúzta, a haját összevissza
19  9,10|                akkor kezével érintette arcát és fejét, és szólott ekképpen:~-
20 10,10|          szavakat és látta a szolgának arcát, és meghányta-vetette magában
21 10,10|           volna, mégis megkeményítette arcát, s felelt ekképpen:~- Hát
22 10,10|               a Király ég felé emelvén arcát, s látván, hogy a nap már