Elöljáró beszéd
KEZDŐDIK A DEKAMERON NEVEZETŰ
KÖNYV,
MÁS NEVÉN GALEOTTO HERCEG,
MELYBEN SZÁZ ELBESZÉLÉS FOGLALTATIK,
MELYEKET TÍZ NAPON ÁLTAL ELMONDOTT
HÉT HÖLGY ÉS HÁROM IFJÚ ÚR
Emberség
dolga szánakozni azokon, kiket balsors sújtott; és
ámbátor ez minden embernek díszére válik,
mégis legfőképpen azoknak tartozó
kötelességök, kik már magok is vigasztalásra
szorultak, s másoktól vigasztalásban
részesültek: ha volt valaha valaki, kinek szüksége volt
rá, ki sokra becsülte s kinek gyönyörűsége
tellett benne, hát itt vagyok egynek mindjárt jómagam.
Mivelhogy ifjú legény koromtól mind ez mostani időmig
nemes és magasztos szerelem perzselő tüze lobogott bennem,
talán nagyobb lánggal, mintsem hogy illendő volna
hitvány semmiségemben szólanom is róla;
ámbátor hogy éppen ama jeles elmék, kik
hírét vették ím ez dolgomnak, dicsérettel
halmoztak érette, s becsületem előttük igen meggyarapodott,
mindazáltal keserves kínzatással meg kellett szenvednem
miatta, nem ugyan szerelmes hölgyem kegyetlenségének, hanem
a keblemben fogantatott pusztító tűznek okán, melyet
zabolátlan vágyakozásom vajmi gyengécskén fékezett:
mivelhogy pedig semminemű illendő határon bévül
nem hagyott nyugtot lelnem, bizony gyakorta kelleténél több
gyötrődést zúdított nyakamba, mintsem
ínyemre lett volna.
Ilyetén
gyötrődésemben néhány barátaim
nyájas oktatásai és dicséretes vigasztalásai
oly híves enyhülést nyújtottak nekem, hogy
nagy-erős hittel vallom: nekik köszönhetem, hogy sikerült
megmenekednem a haláltól. Mindazáltal, mivelhogy
így tetszett annak, ki maga véghetetlenségében
megtörhetetlen törvényül szabta, hogy minden e
világi dolog véges legyen, az én szerelmem is, mely minden
szerelmeknél izzóbban lobogott, s melyet sem erősen feltett
szándokom, sem a bölcs tanács, sem a
nyilvánvaló szégyen, sem a belőle netalán
támadó veszedelem nem bírt megtörni vagy
meghajlítani, idők múltán maga magától
oly igen lelohadott, hogy immár e mostani időre nem maradt
belőle egyéb lelkemben, mint ama gyönyörűség,
melyet a szerelem annak rendje szerint mindenkinek megad, ki nem
merészkedik hajójával túlságosan messzire az
ő tengerének sötét vizein: annak okáért
most, hogy minden aggságom szertefoszlott, úgy érzem, hogy
csupán az édesség maradt meg belőle, holott annak
előtte ugyancsak szüntelen marcangolt-gyötört.
Mindazáltal,
ámbátor a gyötrelem elmúlott, azért nem halt
ki belőlem az annak idején élvezett
jótétemények emlékezete, melyekkel azok
árasztottak el, kik irányomban tanúsított
jóságukban megosztották velem az én
gyötrelmeimet; hiszem, hogy ennek emlékezetét nem is oltja
ki bennem soha más, ha nem a halál. És mivelhogy a
háládatosság, hitem szerint, minden jelességek
között legkivált dicséretes, visszája pedig a
legnagyobb hitványság, nehogy háládatlannak
nézzenek, feltettem magamban, hogy amennyire csekély
erőmből telik, mostan már, hogy szabad embernek mondhatom
magamat, viszonzásképpen mindazért, amiben
részesültem, némi enyhülést nyújtok, ha
nem is éppen azoknak, akik rajtam könnyítettek, hiszen
ezeknek jeles értelmök avagy jó szerencséjök
miatt talán nincs is rá szükségök, hanem
legalább azoknak, kik rászorulnak. És ámbátor
az én támogatásom, avagy vigasztalásom,
akárhogy nevezzük is, meglehetősen keveset jelenthet és
jelent azoknak, kik rászorulnak, mindazáltal úgy
vélem, hogy ím ez vigasztalást leginkább ott kell
nyújtanom, hol nyilván legnagyobb szükség van
reá, egyfelől, mert ottan hajt legtöbb hasznot,
másfelől, mert ottan kedvesebb-kívánatosabb is.
És ki
merné kétségbe vonni, hogy e vigasztalást,
bárminő légyen is, sokkalta inkább a gyönge
nőknek, mint a férfiaknak illendő nyújtanunk? A
nők remegve és pironkodva rejtegetik gyöngéd
keblökben a szerelem titkos lángjait, hogy pedig ezeknek mennyivel
nagyobb az erejök, mint a nyíltan lobogó lángoknak,
tudják azok, kik próbát tettek benne: és
ezenfelül a nők, atyjok, anyjok, bátyjok, férjök
akaratja, kénye-kedve, parancsa kényszerűségéből
szobájuk négy szűk fala közé zártan
töltik idejöket, és szemre ugyan tétlenül
üldögélnek, de egyazon órában feltámad
meg lelankad bennök az akarat, és különb-különb
gondolatokat hánytorgatnak elméjökben, melyek bizony semmi
módon nem lehetnek örökké vidámak. És ha
ezeknek során, tüzes sóvárgásuk
ösztökéje alatt némi búskomorság lepi meg
lelköket, bizonyos, hogy fölöttébb nagy
gyötrelmökre fészket ver benne, ha ugyan újabb
ösztönzések ki nem szórják onnét: nem is
szólván arról, hogy a nők sokkalta
gyöngébbek a béketűrésben, mint a
férfiak. Szerelmes férfiakkal ilyesmi nem eshetik, amint nyilván
megbizonyosodhatunk felőle. A férfiaknak, ha
búskomorság, avagy nehéz gond leveri őket,
bővében van rá módjuk, hogy
megkönnyebbüljenek, avagy lerázzák azt magukról;
mivelhogy nekik, ha kedvök tartja, mindig módjuk van benne, hogy
őgyelegjenek, változatos dolgokat halljanak és
lássanak, madarásszanak, vadásszanak, halásszanak;
lovagoljanak, kockázzanak, avagy üzleteket kössenek.
Bármelyik utat-módot választják is, mindegyik
alkalmatos arra, hogy egészen vagy részben lekösse
lelköket, és legalább kicsiny időre
eltérítse a kelletlen gondolattól: ilyeténképpen,
egyik vagy másik módon, vagy vigasztalódás
száll reájuk, vagy legalább csökken a
kellemetlenségök.
Annak
okáért, hogy néni részben jóvátegyem
a Sorsnak hibáját, mely éppen ott méri fukarabb
módon segítségét, ahol csekélyebb az
erő, mint ahogy a gyönge nőknél látjuk: az a
szándokom, hogy szerelmes hölgyeknek segítségül
és menedékül (mivelhogy a többieknél megteszi a
tű, az orsó és a motolla), elmondok száz
novellát vagy mesét, vagy példázatot, vagy történetet,
mindegy, hogy minek nevezzük, melyeket hét hölgyből
és három ifjúból összeverődött
tisztes társaság mesélt el a múlt halálos járvány
szörnyű idején, és hozzáfűzök
néhány dalocskát, melyeket a fent mondott hölgyek
énekeltek az ő gyönyörűségökre. Ezekben
a novellákban szóba kerülnek az újabb és a
régi időkben esett mulatságos és zordon szerelmi
történetek és egyéb kalandos esetek; eme
novellákból a fent mondott hölgyek, kik ezeket majd
olvassák, a bennök elmondott mulatságos esetek
révén egyfelől gyönyörűséget,
másfelől hasznos okulást meríthetnek; mivelhogy
megismerhetik, mit kell keresniök, s egyúttal, hogy mit kell
követniök: ilyesmi pedig, hiszem, nem eshetik anélkül,
hogy el ne illanjon a búbánat. Ha pedig ez így leszen
(adja Isten, hogy így legyen), akkor adjanak hálát
Ámornak, ki engem megszabadított bilincseimtől, és
módot adott rá, hogy gondoskodjam az ő
mulattatásokról.
|