MÁSODIK NOVELLA

Alberto testvér elhiteti valamely asszonnyal, hogy Gábriel arkangyal szerelmes
belé, kinek képében ő maga többször is szerelmeskedik az asszonnyal;
egyszer aztán megijed az asszonynak rokonaitól, kiugrik a házból,
s megbúvik valamely szegény embernek házában,
ki is vadember képében másnap a piacra vezeti őt,  hol felismerik,
annak utána pedig szerzetes testvérei megfogják és börtönbe vetik

A novella, melyet Fiammetta elbeszélt, többször is könnyet csalt társnőinek szemébe; de mikor bevégződött, szólott a Király zordon arccal:

- Szívesen az életemet adnám feléért annak a gyönyörűségnek, melyet Ghismonda élvezett Guiscardóval; de nem szabad ezen csodálkoznotok, mivel hogy életem minden órájában száz halált halok, s ezért cserében szemernyi gyönyörűség sem jutott részemül. De hagyjuk békén egyelőre a magam dolgait; rendelem, hogy Pampinea mondja a következő novellát a szomorú s az én boldogtalanságomhoz oly igen hasonlatos elbeszélések során; ki is, ha úgy folytatja, miként Fiammetta elkezdette, bizonyára magam is érezni fogom, hogy egy egy harmatcsepp hull tüzemre.

Pampinea a néki szóló parancs hallatára hajlandóságánál fogva jobban megérezte társnőinek kívánságát, mint a Királynak szavaiból annak akaratját; miért is inkább kedve volt némiképpen felvidámítani őket, mint a Királynak kedvére tenni másban is, ha nem csupán abban, hogy parancsát megfogadja. Annak okáért elhatározta, hogy megmarad ugyan a tárgynál, de oly novellát mond, mely megnevetteti a többieket, és ekképpen fogott szóba:

- A nép gyakorta használja e közmondást: ha jó híre van némely rossz embernek, róla rosszat elhinni sem mernek. Mely is bőséges anyagot ad ahhoz, mit elmesélni szándokom, s alkalmat nyújt bebizonyítanom, mekkora és minémű a barátok képmutatása, kik hosszú és bő leber­nyegökben s mesterségesen elsápasztott ábrázatjokkal és hangjokkal, mely szelíd és alázatos, hahogy a másét kéri, de pökhendi és pimasz, hahogy másokban ostorozzák magok hibáit, azt bizonyítják, hogy ők azzal nyerik el az üdvösséget, ha másoktól elvesznek, mások pedig azzal, ha nékik adakoznak. Ezenfelül pedig nem olyan emberek, mint mi, hogy a Paradicsomot meg akarják nyerni, hanem úgy viselkednek, mint annak urai és birtokosai, s ha ki meghal, kinek-kinek aszerint adnak jobb vagy rosszabb helyet abban, hogy mennyi pénzt hagyott reájok. Ezzel pedig elsősorban önmagokat csalják meg, ha ugyan hisznek e dologban, annak utána pedig mind a többieket, kik szavaiknak hitelt adnak. Ha szabad volna úgy bemutatnom őket, mint kellene, nyomban megmagyaráznám számos együgyű embernek, mit is rejtegetnek bő csuhájok alatt. De adná Isten, hogy hazugságaikért úgy megjárnák, mint ama ferences barát; ki is már nem volt éppen fiatal, de Velence városában a legnagyobb szoknyavadász hírében állott. Erről pedig különösképpen kedvemre vagyon mesélni, hogy kacagással és mulatsággal némiképpen felvidámítsam szíveteket, melyek Ghismonda halálán oly igen megteltek fájdalmas szánakozással.

Élt tehát, nemes hölgyeim, Imola városában valamely gonosz életű és romlott ember, bizonyos Berto della Massa nevezetű, kinek gyalázatos cselekedetei, melyeket az Imola-béliek jól ismertek, annyira fajultak, hogy már nem volt ember Imolában, ki nem hogy hazugságait, de akár egyetlen igaz szavát is elhitte volna; miért is mikor észbe vette, hogy bitangságai miatt ottan már ég a föld a talpa alatt, mit volt mit tennie, átköltözködtek Velence városába, hol a világnak minden szennye összefoly, és úgy gondolta, hogy ottan gonoszságai művelésére újabb módokat talál, melyeket máshol még nem koptatott el.

És mintha csak lelkiismeret furdalta volna annak előtte elkövetett gonoszságai miatt, véghetetlen alázatosságot színlelt; nagy buzgó kereszténnyé vedlett, és beállott ferences barátnak, és felvette az Alberto da Imola testvér nevet; és eme ruházatában látszatra fölöttébb szigorú életet folytatott, és igen magasztalta a penitenciát, az önmegtartóztatást, és soha húst nem evett, bort nem ivott, ha nem volt kedve hozzá. S még jóformán senki észre nem vette, a rabló, parázna, csaló, gyilkos emberből hirtelen buzgó hithirdető vált, holott fent mondott bűneit egyáltalán le nem vetkezte, hahogy titokban művelhette azokat. Ezenfelül pappá szenteltette magát, s valahányszor az oltárnál misét mondott, és sokan látták, zokogott Üdvözítőnk kínszenvedésén, mivel ugyan könnyen állt nála a sírás, mikor csak akarta. És prédikációival és könnyeivel hamar idő múltán oly igen lépre tudta csalni a velenceieket, hogy szinte minden akkoriban írott végrendeletnek ő volt a hites végrehajtója és letéteményese, sok emberek pénzének őrizője, s a férfiak és nők java részének gyóntatója és tanácsadója; és ebbéli viselkedésével farkasból pásztorrá vedlett, és szentségének híre még az Assisi-béli Szent Ferencénél is nagyobbra növekedett.

Történt pedig, hogy amaz együgyű és ostoba menyecske, kinek neve volt madonna Lisetta Quirino, felesége valamely gazdag kereskedőnek, ki gályáival éppen Flandriába ment, más asszonyokkal egyetemben gyónásra járult eme szent barát elébe. Mikor letérdelt előtte, velencei asszony lévén, kik is mind valamennyien kikapósak, elmondta egynémely bűneit, s akkor Alberto testvér megkérdezte, hogy van-e szeretője. Az asszony, magából kikelt arccal felcsattant:

- Ejnye, barát uram, hát nincs szemed? Hát azt hiszed, hogy az én szépségem is olyan, mint a többi asszonyoké? Tíz is akadna minden ujjamra, hahogy akarnám; de az én szépségem nem olyan, hogy az első jöttment csak úgy belém szerethessen. Vajon hány olyan asszonyt láttál, kinek szépsége vetekedhetnék az enyémmel, ki szép lennék még a Paradicsomban is?

És ezenfelül annyit összekarattyolt eme szépségről, hogy émelyítő volt hallgatni is. Alberto testvér nyomban észrevette, hogy ennek az asszonynak némiképpen megbillent az elméje, s mivel alkalmatos ugarnak vélte ekéje alá, hirtelen módfelett nagy szerelemre lobbant iránta; de az incselkedést más alkalmatosabb időre tartogatván, hogy szentségét megmutassa, ezúttal feddeni kezdette őt, és sok egyéb léhaságán kívül szemébe vágta, hogy ez bizony hivalkodás; mire az asszony leszamarazta, és azt mondta neki, hogy nem tud különbséget tenni szépség meg szépség között. Miért is Alberto testvér, nem akarván őt túlságosan felháborítani, bevégezte gyóntatását, s a többiekkel együtt útjára bocsátotta. És kevés napok múltán valamely hűséges cimborájával elment madonna Lisetta házába, s visszavonulván véle valamely teremben, hol senki őket nem láthatta, térdre vetette magát előtte, és szólott ekképpen:

- Madonna, Istennek szerelmére kérlek, bocsásd meg nékem, mit vasárnap szépségedről szólván néked mondottam, mivelhogy a rákövetkező éjszakán oly kegyetlenül megbűnhődtem érette, hogy azóta is csak ma tudtam felkelni ágyamból.

Kérdezte akkor Tökkelütött asszonyság:

- És hát ki fenyített meg ily nagyon?

Felelte Alberto testvér:

- Megmondom neked. Midőn amaz éjszakán rendes szokásomhoz híven éppen elmerültem imádságomban, hirtelen nagy fényességet láttam cellámban, s még jóformán oda sem fordíthattam fejemet, hogy megnézzem, mi az, mikor megpillantottam magam előtt valamely gyönyörűséges ifjút, vastag bottal kezében, ki is csuhámnál fogva megragadott, földre rántott, s oly igen elpáholt, hogy szinte csontomat törte. Annak utána megkérdeztem tőle, miért cselekedte ezt, ő pedig így felelt: „Azért, mivel ma ócsárolni merészelted madonna Lisetta mennyei szépségét, holott én őt Istenen kívül a világon mindennél jobban szeretem.” Akkor pedig azt kérdeztem én: „Ki vagy te?” Ő pedig felelte, hogy Gábriel arkangyal. „Ó, uram, szólottam én, könyörgök, bocsáss meg nekem.” Akkor pedig felelte: „Megbocsátok néked ama feltétellel, hogy legelső utad hozzá viszen és megnyered bocsánatát; ha pedig nem bocsát meg néked, visszajövök ide, s oly istenigazában ellátom a bajodat, hogy mind holtod napjáig megemlegeted.” Azt, amit annak utána nékem mondott, nem merem elmondani, csak akkor, ha előbb megbocsátottál.

Széllelbélelt asszonyság, kinek híg vala esze veleje, ennek hallatára majd kiugrott bőréből nagy örömében, és mindent szentül elhitt, s kisvártatva szólott ekképpen:

- Ugye, mondtam neked, Alberto testvér, hogy mennyei az én szépségem, de Isten látja lelkemet, sajnállak, és ebben a pillanatban megbocsátok neked, nehogy még egyszer ekképpen pórul járj, ha igaz lelkedre megmondod nekem, mit mondott azután az arkangyal.

Felelte Alberto testvér:

- Madonna, mivelhogy megbocsátottál nekem, szívesen elmondom; de figyelmeztetlek, hogy azt, mit tőlem hallasz, óvakodjál a világon bárkinek is elmondani, hahogy nem akarod kockára vetni ama szerencsédet, hogy te vagy a világ legboldogabb asszonya. Tehát ama Gábriel arkangyal rám bízta megmondanom: te oly igen megtetszettél neki, hogy már többször eljött volna véled tölteni az éjszakát, ha nem félt volna, hogy megijeszt. Velem üzeni tehát, hogy valamely éjszaka eljönne hozzád, s kicsinyég véled kívánna időzni; de mivel angyal és ha angyal képében jönne, hozzá nem nyúlhatnál, azt üzeni, hogy kedvedért embernek képében kíván jönni, miért is üzend meg néki, mikor akarod, hogy eljöjjön, és kinek a képében, s akkor ő eljön; ezért pedig boldognak mondhatod magadat minden más asszonyok fölött.

Akkor Oktondi asszonyság mondá, hogy fölöttébb nagy örömére vagyon, hogy Gábriel arkangyal szereti őt; mivelhogy ő is igen nagyon szereti, és hahogy valahol festett képét látta, soha nem mulasztotta el viaszgyertyát gyújtani néki; és jöjjön hozzá akkor, amikor akar, szívesen várja, mivel egyedül fogja lelni szobájában; mindazáltal feltételül szabja, hogy nem szabad majd faképnél hagynia őt Szűz Mária kedvéért, mivel úgy hallotta, hogy azt nagyon szereti, és ezt maga is ekképpen véli, mert akárhol látja, mindig annak lábai előtt térdel; ezenfelül pedig csak jöjjön tetszése szerint bármilyen alakban, csak meg ne ijessze.

Mondotta akkor Alberto testvér:

- Madonna, bölcsen szólottál, én pedig elrendezem véle úgy, miként mondottad. De meg­tehetnél nékem valamely nagy szívességet, mely néked ugyan semmibe nem kerül; a szívesség pedig ez: kívánjad, hogy az angyal az én testemben jöjjön hozzád. És hallgasd meg, miért volna ez nagy kegyelem számomra; azért, mivel kivenné lelkemet testemből és a Paradi­csomba helyezné, ő maga pedig belém szállna, s míg ő véled időzne, mindaddig az én lelkem a Paradicsomban mulatna.

Mondotta akkor Rövideszű asszonyság:

- Szívesen beleegyezem; akarom, hogy az érettem szenvedett verésért kárpótlásul megnyerd e kegyelmet.

Felelte akkor Alberto testvér:

- Intézzed tehát úgy, hogy ma éjszaka nyitva lelje házadnak kapuját, mivelhogy, ha ember testében jön, aminthogy úgy jön, csak a kapun által juthat be.

Az asszony azt felelte, hogy meglesz. Alberto testvér eltávozott, ő pedig egyedül maradt, s úgy felfújta magát, hogy majd kipukkadt belé, és ezer esztendőknek vélte, mígnem Gábriel arkangyal megérkezik. Alberto testvér meggondolván, hogy éjszaka majd inkább lovag, mint angyal gyanánt kell viselkednie, csemegékkel s egyéb finomságokkal erősítgette magát, nehogy egykönnyen kiessen a nyeregből. És minekutána kimenőt kapott, amint az éjszaka leszállt, ama cimborájával elment egyik barátnőjének házába, honnét már gyakran nekiindult, mikor kancalovaglásra kiruccant; s midőn az időt elérkezettnek vélte, innét más öltözetben az asszonynak házához ment, és belépvén, a magával hozott kacatokkal úgy-ahogy angyallá változtatta magát, fölment az emeletre, s belépett az asszonynak ágyasházába. Ki is mikor eme vakító fehérséget megpillantotta, térdre hullott előtte, az angyal pedig megáldotta, és fölemelte és intett neki, hogy feküdjék az ágyba. Mit is az szíves engedelmességgel nyomban megcsele­kedett, az angyal pedig odafeküdt ájtatos híve mellé. Alberto testvér szép szál izmos ember volt, és bizony legény a talpán; miért is, hogy donna Lisettával mulatott, ki csintalan és tűzrőlpattant menyecske volt, egészen másképpen látta el dolgát, mint férje, s az éjszaka folyamán szárnyak nélkül is sokszor fölröppent véle, miért is az asszony kimondhatatlan boldognak érezte magát; ezenfelül is a barát sok mindent mesélt neki a mennyei dicsőségről. Annak utána pedig, amint a reggel közeledett, megegyezett véle, hogy mikor jön el újra; és maskarájában eltávozott és visszatért cimborájához, kivel is, hogy ne féljen egyedül aludni, ama derék háziasszony barátságosan elmulatott. Madonna Lisetta, minekutána megreggelizett, kíséretével elment Alberto testvérhez, és csuda dolgokat mesélt neki Gábriel arkangyalról, és hogy mit hallott tőle az örök élet dicsősége felől, és hogy milyen volt, és mindezt megtoldotta elképesztő füllentésekkel. Mondotta erre Alberto testvér:

- Madonna, én nem tudom, mit műveltél vele, de azt jól tudom, hogy ma éjszaka eljött hozzám, s minekutána átadtam neki üzenetedet, lelkemet hirtelen elragadta, ezernyi virág és rózsa között, amennyit még földi ember nem látott, és állított engem valamely szem nem látta gyönyörűséges helyre mind ma reggelig; hogy pedig testemmel mi történt, én nem tudom.

- Hát még nem mondtam? - szólott az asszony. - Tested egész éjszakán által karomban volt Gábriel arkangyal képében; ha pedig nem hiszel nekem, nézd meg, mi van bal mellbimbód alatt, hol is oly vadul megcsókoltam az angyalt, hogy a nyoma bizonyosan ott marad jó néhány napokig.

Felelte akkor Alberto testvér:

- Hát jó, ma elkövetek olyasmit, mit már nagy ideje el nem követtem, vagyis levetkőzöm, hogy lássam, igazat szólottál-e.

És az asszony sok haszontalan fecsegés után hazament; Alberto testvér pedig annak utána sűrűn eljárt hozzá angyalnak képében, és soha semmi akadály nem került útjába. Mindazáltal történt egy napon, hogy midőn madonna Lisetta valamely komaasszonyával együtt volt, és a szépségről vitázott vele, hogy maga szépségét mindenkinél jobban magasztalja, hígvelejű asszony létére szólt ekképpen:

- Ha megtudnád, kinek tetszik az én szépségem, bizony szót sem szólnál mások szépségéről.

A komaasszonynak, ki jól ismerte őt, fúrta oldalát a kíváncsiság és szólott:

- Madonna, meglehet, hogy igazat mondasz, de ha nem tudom, kicsoda az, nem egykönnyen térek más vélekedésre.

Az asszony, kit könnyű volt táncba vinni, mondá:

- Komámasszony, nem volna szabad elmondanom, de az én szerelmem Gábriel arkangyal, ki szeme világánál is jobban szeret engemet, mivel én vagyok a legszebb asszony égen és földön, legalábbis így mondja.

Akkor a komaasszonynak nagy nevethetnékje támadt, de türtőztette magát, hogy amabból még többet kicsaljon és szólott:

- Isten engem úgy segéljen, hahogy Gábriel arkangyal a te szerelmed, és azt mondja neked, akkor bizonyosan így is van; de én nem hittem volna, hogy az angyalok ilyesmit elkövetnek.

Szólott az asszony:

- Komámasszony, tévedsz; Urunk szent sebeire mondom: jobban érti dolgát, mint a férjem, és azt mondja, hogy odafent is ezt művelik, mivel azonban szebbnek tart, mint akárkit a mennyekben, belém szeretett, és gyakorta eljön hozzám mulatni magát! Hát most beszélj!

A komaasszony elbúcsúzott madonna Lisettától, és úgy érezte: ezer esztendőbe telik, míg eljut valahová, hol mindezt kifecsegheti; s amint valamely lakomán összekerült nagy sereg asszonnyal, rendre elmondta nekik az újságot. Ezek az asszonyok aztán elmondták férjüknek és egyéb asszonyoknak, ezek ismét más asszonyoknak és ekképpen két nap sem telt belé, s egész Velence városa egyébről sem beszélt. Ám azok között, kiknek e dolog fülébe jutott, voltak az asszonynak rokonai is, kik semmit sem szóltak neki, hanem feltették magokban, hogy felkutatják emez angyalt, és próbát tesznek vele, ha vajon tud-e repülni; és több éjszakákon által lesben állottak. Történt pedig, hogy félfüllel Alberto testvér is hallott e mendemondákról, és ezért valamely éjszaka elment az asszonyhoz, hogy megszidja érette; alighogy levetkőzött, az asszonynak rokonai, kik őt jönni látták, ott termettek szobájának ajtajánál, hogy benyissanak. Hogy ezt Alberto testvér megneszelte, nyomban tudta, mi készül itten; fölkelt tehát, s mivel nem volt más menekvése, kinyitott egy ablakot, mely a nagy csatornára nyílott, és onnan a vízbe vetette magát. A víz nagyon mély volt, de ő jól tudott úszni, úgyhogy hajaszála sem görbült; kiúszott hát a csatorna túlsó partjára, hirtelen besurrant valamely házba, melynek ajtaja nyitva volt, s kérte az atyafit, ki abban lakott, hogy Isten szerelméért mentse meg az életét, és hazudott neki valamit, hogy hogyan került ide ebben az órában, s méghozzá meztelenül. Az atyafinak megesett rajta a szíve, s mivel ügyes-bajos dolgaiban épp el kellett mennie hazulról, befektette őt maga ágyába, és mondotta néki, hogy ottan maradjon mígnem visszatér; és rázárta az ajtót és elment dolgára.

Amint az asszony rokonai beléptek a szobába, látták, hogy Gábriel arkangyal elrepült, szárnyait pedig ottan hagyta; ezért mintha csak valami nagy csúfság esett volna rajtok, gyalázatosan lepocskondiázták az asszonyt, s végezetül ott hagyták kétségbeesésében, magok pedig az angyal cókmókjával hazamentek. Ezenközben, hogy kivilágosodott, az atyafi kiment a Rialtóra, hol is fülébe jutott, hogy Gábriel arkangyal emez éjszakán madonna Lisettánál hált, s annak rokonai ott lepték, és most senki nem tudja, mi lett vele; miért is azon nyomban kitalálta, hogy az lesz ez, kit házába befogadott. És minekutána hazament, és megismerte őt, hosszas alkudozás után kereken megmondta neki: ha nem akarja, hogy az asszony rokonainak kezére adja őt, hozasson számára ötven aranyat, és ekképpen történt. Ezek után pedig Alberto testvér távozni akart innét, s akkor mondá néki az atyafi:

- Csak egy mód van rá, ha ugyan beleegyezel. Ma valamely ünnepséget rendezünk, melyre az egyik medvének öltözött embert viszen, a másik vadembert, a harmadik emilyent, a negyedik amolyant, és akkor aztán a San Marco piacán hajsza kezdődik, melynek végeztével az ünnep­ségnek is vége, s akkor ki-ki odamegy, hová kedve tartja, azzal, kit odavezetett; ha akarod, minekelőtte nyomodra jutnak itten, én téged valami efféle maskarában kivezetlek, és elvihetlek oda, hová kívánod; különben nem tudom, hogyan juthatsz ki innét, hogy rád ne ismerjenek, mivel az asszonynak rokonai sejtik, hogy valahol itt bujkálsz a környéken, s mindenüvé őrszemeket állítottak, hogy elcsípjenek.

Alberto testvér ugyan keserves dolognak vélte ily maskarában járni-kelni, az asszony rokona­itól való félelmében mégis rászánta magát, és azt mondta az atyafinak, hogy csak vigye, ahová akarja, és olyan maskarában, amint jónak véli: ő mindenbe beleegyezik. Az pedig minekutána tetőtől talpig bekente mézzel, és teliragasztotta pihetollal, láncot vetett nyakára, maskarát fejére, hatalmas husángot adott egyik kezébe, másikba pedig két roppant vérebet vezetnie, melyeket a mészárszékből hozott, annak utána pedig küldött valakit a Rialtóra, ki ottan kikiáltsa, hogy ha ki Gábriel arkangyalt látni kívánja, menjen ki a San Marco piacra: hát ilyen volt a velencei becsület. Ennek utána kisvártatva kivezette őt, s maga előtt hajtotta, ő maga pedig utána ballagott a láncot tartván, miközben a nép nagyokat rikoltozott körülötte, s mind így kiabáltak: - Hát ez ki a csuda? Hát ez ki a csuda? - Az atyafi pedig kivezette őt a piacra, hol is azokból, kik a nyomában tolongtak, meg azokból, kik a kikiáltó hallatára a Rialtóról ide sereglettek, rengeteg ember verődött össze. Mikor pedig oda megérkeztek, valamely emel­kedettebb és magasabb helyen egyik oszlophoz kötözte vademberét, s úgy tett, mintha várná a hajszát; a vadembert pedig, mivelhogy mézzel volt bekenve, a legyek és bögölyök rettenetesen megkínozták. Minekutána pedig az atyafi látta, hogy a piac már zsúfolva vagyon, úgy tett, mintha el akarná oldozni vademberét, de ahelyett levette Alberto testvér maskaráját, és ekképpen szólott:

- Uraim, mivelhogy a disznó nem jön el a hajszára, így hát a hajszának befellegzett; de hogy ne jöttetek légyen hiába, meg akarom mutatni nektek Gábriel arkangyalt, ki a mennyekből éjszakánkint leszáll a földre, hogy mulattassa a velencei asszonyokat.

Ahogy a maskarát levette, Alberto testvért azon nyomban mindenki megismerte, s az egész nép rikoltozni kezdett reá, s a legbecsmérlőbb szavakkal és a legszörnyűbb szidalmakkal illette, melyek valaha is bármely gazfickó ellen elhangzottak, ezenfelül pedig hol ez, hol az hajított valami mocskot az arcába; így tartották ott pellengéren nagy sok ideig, mígnem végezetül szerzetes testvéreinek fülébe jutott a hír, kik is hatan fölkerekedtek, odasiettek, csuhát vetettek rá, eloldozták és a rikoltozó nép kíséretében kolostorukba vitték, ottan pedig börtönbe vetették, hol is miként mondják, hosszú s nyomorúságos tengődés után meghalá­lozott. Ekképpen ez, kit jó embernek tartottak, holott gonoszat cselekedett, mit nem hittek el felőle, merészelte Gábriel arkangyalnak tenni magát, ebből pedig vademberré változott, s minekutána nagy sokára érdeme szerint elvette büntetését, hiába siratta elkövetett bűneit. Adja Isten, hogy mind a többi barátok is ekképpen megjárják.