HARMADIK NOVELLA

Három ifjú szeret három nővért, s azokkal együtt Kréta szigetére szöknek;
a legidősebb leány féltékenységében megöli szerelmesét; a második odaadja
magát Kréta hercegének, s megmenti az előbbit a halálbüntetéstől,
de őt magát a kedvese megöli,  s az idősebbik leánnyal elmenekül;
a gyilkossággal a harmadik nővért s ennek szerelmesét vádolják;
és elfogatván be is vallják a gyilkosságot, de félnek a haláltól,
pénzzel megvesztegetik a porkolábokat, és szegényen Rhodos
szigetére menekülnek, hol is nagy nyomorúságbanvégzik életöket

Midőn Filostrato hallotta, hogy Pampinea elbeszélése véget ért, kicsinység elgondolkodott, s annak utána feléje fordulván, ekképpen szólott:

- Volt valami kevés jó a novelládnak vége felé, mi tetszik nekem; de annak előtte túlságosan sok volt benne a nevetnivaló, mit is szívesen elengedtem volna.

Annak utána pedig Lauretta felé fordulván szólott:

- Hölgyem, folytasd valamely jobb novellával, ha lehet.

Lauretta pedig mosolyogva mondá:

- Túlságosan szigorú vagy a szerelmesekhez, ha mindig azt kívánod, hogy gonosz végre jussa­nak; én tehát, hogy parancsodnak eleget tegyek, elmondok egy novellát három szerelmes­ről, kik ugyancsak rossz véget értek, s előbb ugyan keveset élvezték szerelmöket.

És ekképpen szólván, elkezdette:

- Ifjú hölgyeim, miként nyilván láthatjátok, minden bűn rettentő veszedelembe döntheti azt, ki elköveti, s gyakorta más embert is hasonlatosképpen; de úgy vélem, hogy a harag az a bűn, mely eszeveszett száguldásával a legnagyobb veszedelmekbe sodor bennünket; ez pedig nem egyéb, mint hirtelen és meggondolatlan izgalom, melyet valamely fájdalmas érzés idéz fel; a harag tehát eszünket elveszi, lelkünk szemét sötétségbe borítja, szívünket pedig lángoló dühre gyújtja. És ámbár különösképpen a férfiakat szállja meg, éspedig egyiket jobban, másikat kevésbé, mindazonáltal már nőkben is előfordult, s még nagyobb veszedelmeket okozott, mivelhogy ezekben könnyebben gyullad fel, és féktelenebbül elharapódzik. És nem is csoda, mivelhogy ha megvizsgáljuk a dolgot, látni fogjuk, hogy a tűz természeténél fogva inkább belekap a könnyű és puha, mint a kemény és rideg tárgyakba: márpedig mi (ne vegyék rossz néven a férfiak) finomabbak vagyunk, mint ők, és sokkal izgékonyabbak. Miért is ha látom, hogy mi természetünknél fogva hajlamosak vagyunk erre, annak utána pedig meggondolom, hogy szelídségünk és jóságunk nagy megnyugvás és gyönyörűség a férfiaknak, kikkel együtt kell töltenünk életünket, míg ellenben a harag és a düh nagy bosszúságukra és veszedelmükre vagyon; hogy a haragtól annál erősebb szívvel óvakodjunk, meg akarom mutatni novellám­ban, hogy három ifjúnak és ugyanannyi hölgynek szerelme mint fentebb említettem, hogyan fordult boldogságból szörnyű boldogtalan végre az egyik hölgynek a haragja miatt.

Marseille, mint tudjátok, a Provence-ban vagyon a tengernek partján; ősrégi és nemes város, és hajdanában nagyobb bőségben voltak benne gazdag emberek és nagykereskedők, mint mai napság. Volt ezek között bizonyos Narnald Cluada nevezetű, alacsony származású, de igaz­lelkű férfiú és becsületes kereskedő, kinek mérhetetlen vagyona volt pénzben és birtokokban. Volt ennek feleségétől több gyermeke, közöttük három leány, kik mind idősebbek voltak a fiúgyermekeknél. A leányok közül a két első ikergyermek volt, tizenöt esztendősek, a harmadik tizennégy esztendős; a rokonság pedig férjhezadásukkal csupán arra várt, hogy Narnald, ki áruival Spanyolországba hajózott, hazatérjen. A két nagyobbik leánynak neve volt Ninetta és Maddalena, a harmadiknak pedig Bertella. Ninettába bizonyos Restagnone nevezetű ifjú, nemes ember ugyan, de szegény, fülig szerelmes volt, hasonlatosképpen a leány is őbelé; ezek pedig dolgukat oly ügyesen intézték, hogy kedvökre szeretkeztek egymással, holott senki a világon nem tudott róla, és már jó ideje élvezték szerelmöket, midőn történt, hogy két ifjú cimbora, kik atyjok halála után dús örökséghez jutottak, s kik közül az egyiknek Folco, másiknak Ughetto volt neve, beleszeretett a másik két leányba, az egyik Maddalenába, a másik Bertellába. Mikor Restagnone tudomást szerzett e dologról, Ninetta figyelmeztetésére úgy gondolta, hogy ezeknek szerelme révén könnyíthetne maga ínségén. Megbarátkozott tehát velök, s hol az egyiket, hol a másikat, gyakorta pedig mindkettőt elkísérgette hölgyeik s maga hölgye látására; mikor már úgy érezte, hogy bizalmas barátjokká vált, egy napon házába hívta őket és mondotta nekik:

- Drága barátaim, ismeretségünk meggyőzhetett benneteket arról, mekkora szeretettel vagyok irányotokban, s hogy mindent megtennék értetek, mit magamért megtennék, s mivel oly igen szeretlek benneteket, elétek kívánom terjeszteni, ami elmémbe ötlött, s ti annak utána velem együtt úgy határoztok, miként legjobbnak gondoljátok. Szavaitokból, ha azok igazak, s mindabból, mit éjjel és nappal cselekedtek, megértettem, hogy forró szerelemmel égtek ama két leány iránt, kiket kedveseitek gyanánt választottatok, én pedig hasonlatosképpen a harmadik nővér iránt; ha beleegyeznétek, emez tüzünkre tudnék valamely édességes és kellemetes orvosságot, mely a következő: ti dúsgazdag ifjak vagytok, én pedig szegény; ha tehát egybetennétek gazdagságtokat, és nékem abban harmadrészt adnátok, és megállapod­nánk, hogy a világnak mely részébe akarunk menni, hogy vigasságos életben éljünk emez leányokkal, én minden bizonnyal ráveszem a három nővért, hogy atyjok vagyonának java részével egyetemben velünk jöjjenek, hová mi menendők vagyunk, és ottan ki-ki párjával, három testvér gyanánt, a világ legboldogabb emberei módján élhetünk. Rajtatok áll tehát határoznotok, vajon kívánjátok-e ím ez boldogságot, avagy visszautasítjátok.

A két ifjú, kiknek tüze fölöttébb magasan lobogott, hallván, hogy kedveseiket megnyerhetik, nem sokat töprenkedtek, hanem azt mondották, hogy ha ez lesz a dolog vége, hajlandók ekképpen cselekedni. Restagnone, minek utána ily feleletet kapott az ifjaktól, kevés napok múltán találkozott Ninettával, kihez csak nagy üggyel-bajjal tudott bejutni, s minek utána kevés ideig véle mulatott, elmondotta neki, mit az ifjakkal megbeszélt, és különb-különb okokkal igyekezett megnyerni beleegyezését emez vállalkozáshoz. De nem volt nehéz dolga, mivelhogy a leány még nála is sokkalta jobban kívánta, hogy zavartalanul véle lehessen; miért is a leány készségesen felelte, hogy ő ugyan beleegyezik, nővérei pedig, különösképpen ím ez dologban, úgyis azt teszik, mit ő akar; mondotta tehát neki, hogy ebben minden alkalmatos intézkedést minél gyorsabban megtegyen.

Restagnone visszament a két ifjúhoz, kik igen faggatták őt afelől, miről nekik szólott, s megjelentette, hogy kedveseik rendjén valónak vélik a tervet. S minekutána megegyeztek egymással, hogy Krétába mennek, eladták némely birtokaikat, s azzal az ürüggyel, hogy a pénzzel kereskedni akarnak, minden egyéb vagyonukat is pénzzé tették, vitorlást vásároltak, melyet titokban nagy bőségesen fölszereltek, s várták a megszabott időt. Ninetta pedig, ki igen jól ismerte nővéreinek sóvárgását, mézes-mázos szavakkal oly türelmetlen vágyakozásra gyújtotta őket, hogy azt hitték, meg sem érik a teljesülés idejét.

Midőn tehát elérkezett amaz éjjel, melyen a vitorlásra kellett szállniok, a három nővér kinyitotta atyjának valamely roppant ládáját s abból rengeteg pénzt és drágaságot kivett, s ezzel mind a hárman halkan kiosontak, a megbeszélés szerint, és találkoztak kedveseikkel, kik vártak reájok; ezekkel aztán késedelem nélkül a vitorlásra szálltak, az evezőket víznek feszítették és megindultak, és sehol ki nem kötöttek, és másnap estére megérkeztek Genovába, hol is a fiatal szerelmesek első ízben élvezték szerelmök örömét és gyönyörűségeiket. És felfrissítvén magokat abban, mire szükségök volt, tovább mentek kikötőről kikötőre, mígnem nyolcadnapra minden baj nélkül megérkeztek Krétába, hol is hatalmas és szép birtokot vásároltak, melyeken Kandia közelében gyönyörű és barátságos házakat építettek, és ottan nagy cselédséggel, kutyákkal és sólymokkal és lovakkal, lakomákban és ünnepségekben és örömökben hölgyeikkel együtt a világ legboldogabb emberei gyanánt, főúri módon kezdték élni világukat.

És ekképpen folyt életük, midőn történt (mint naponta történni látjuk, hogy még a legélveze­tesebb dologtól is megcsömörlik az ember, ha torkig telt vele), hogy Restagnone, ki fölöttébb szerette Ninettát, mostan, hogy mindennémű bujkálás nélkül kedvét tölthette vele, kezdte megunni őt, s ennek miatta iránta való szerelme megfogyatkozott. Midőn pedig valamely ünnepségen fölöttébb megtetszett neki egy odavalósi fiatal, szép és nemes hölgy, és ő nagy igyekezettel annak nyomában settenkedett, a kedvéért káprázatos ünnepségeket és mulatsá­gokat rendezett; Ninetta ezt észrevette, s oly nagy féltékenység szállta meg szerelmese irányában, hogy annak minden lépését kitudta s annak utána őt is, önmagát is civakodásokkal és heveskedésekkel gyötörte.

De valamint a jóllakottság émelygést támaszt, akképpen a kielégítetlen vágyakozás fokozza a sóvárgást, és így történt, hogy Ninetta civakodásai csak szították Restagnone új szerelmének lángjait, és már akárhogy történt is az idő folyamán, akár megnyerte Restagnone az imádott hölgy hajlandóságát, akár nem, Ninetta szentül így hitte, akárki volt is hírhordozója; ennek miatta oly nagy szomorúság lepte meg, ez pedig oly haragra s ez később oly nagy dühre vált, hogy Restagnone iránt való szerelme elkeseredett gyűlöletté fajult, és elvakult haragjában feltette magában, hogy Restagnone halálával áll bosszút ama gyalázatért, melyet mint hitte, az rajta ejtett. S valamely görög vénasszonyt, ki nagy mester volt a méregkeverésben, ígéretekkel és ajándékokkal rávett, hogy készítsen valami méregitalt; annak utána pedig senkivel tanácsot nem tartott, hanem egy este megitatta a felhevült Restagnonéval, ki nem ügyelt reá. A méregnek pedig oly nagy volt az ereje, hogy még minek előtte a reggel felvirradt volna, megölte az ifjút. Midőn Folco és Ughetto és kedveseik az ő halálának hírét vették, nem tudván, hogy méregital ölte meg, Ninettával együtt keservesen elsiratták, és tisztességgel eltemették.

De nem sok napok múltán történt, hogy valamely más gonosztett miatt elfogták a vénasszonyt, ki Ninettának a méregitalt keverte; ki is a kínpadon egyéb bűnei között ezt is megvallotta, és apróra elmondotta, ki bujtotta fel eme dologra: miért is Kréta hercege senkinek nem szólt felőle, hanem valamely éjszakán nagy csendben körülzárta Folco palotáját, és minden zaj és ellenállás nélkül elfogatta és elhurcolta Ninettát. Ez pedig mindennémű kínzatás nélkül csoda hirtelenséggel elmondott neki mindent, mit tudni kívánt Restagnone halála felől; Folco és Ughetto titokban megtudták a hercegtől, kedveseik pedig tőlük, hogy miért fogták el Ninettát, és ezen fölöttébb elbúslakodtak, és minden követ megmozgattak, hogy Ninettát megmentsék a máglyahaláltól, hiszen bizonyosra vették, hogy arra ítélik mivel ugyancsak bőségesen rászolgált; de minden hiábavalónak bizonyult, mivel a herceg szilárdan állotta elhatározását, hogy kivégezteti.

Maddalena, ki gyönyörű leány volt, s kit a herceg hosszú időn át környékezett, ő pedig eleddig soha még csak a kisujját sem mozdította, hogy annak tetszését megnyerje, abban a hiszemben, hogy ha annak kedvét tölti, megmentheti nővérét a tűzhaláltól, valamely ügyes hírhordóval megüzente neki, hogy minden kívánságát kész teljesíteni, ha két dologban ígéretet nyer tőle: először, hogy nővérét épségben és szabadon visszakapja, másodszor, hogy ez az egész titokban marad. A herceg örömmel hallotta az üzenetet, de sokáig töprenkedett, vajon megtegye-e; végezetül aztán beleegyezett, s megüzente, hogy hajlandó reá. Tehát a hölggyel egyetértésben valamely éjszakán elfogatta Folcót és Ughettót, azzal az ürüggyel, hogy ki akarja hallgatni őket a bűntett felől, maga pedig titokban elment Maddalenához, hogy véle mulasson. S minekutána előbb Ninettát zsákba tétette azzal az ürüggyel, hogy még azon éjszakán a tengerbe fullasztják, magával vitte Maddalenához, s ím ez éjszaka fejében néki ajándékozta; s reggel mikor távozott tőle, megkérte, hogy szerelmöknek ez az első éjszakája ne legyen az utolsó; ezenfelül pedig meghagyta neki, hogy a bűnös leányt küldje el innét, nehogy ő szégyenben maradjon miatta, s megint kénytelen legyen kegyetlenül eljárni vele szemben.

Másnap Folcót és Ughettót szabadon bocsátották, miután azt mondták nekik, hogy Ninettát az éjjel kivégezték, mit is ők elhittek; s megtérvén házukba, hogy vigasztalják kedveseiket nővérük haláláért, bármennyire igyekezett is Maddalena rejtekben tartani nővérét, Folco mégis észrevette, hogy ott van a házban; ezen fölöttébb elcsodálkozott, és hirtelen gyanút fogott (mivel már régebben hallotta, hogy a herceg szerelmes Maddalenába), s megkérdezte őt, hogyan történhetett, hogy Ninetta itt van. Maddalena valamely körmönfont hazudozásba kezdett, hogy elmagyarázza neki, de ez éles elméjű ember lévén, egyetlen szavát sem hitte, hanem kényszerítette, hogy mondja meg néki az igazat: a leány pedig hosszas csűrés-csavarás után meg is mondta. Folco, kit a fájdalom összetört, a düh elöntött, kirántotta kardját, s megölte a leányt, ki hiába könyörgött kegyelemért; de rettegvén a herceg haragjától és ítéletétől, otthagyta a leányt holtan a szobában, s maga elment Ninettához, és színlelt vidámsággal szólott hozzá ekképpen:

- Induljunk azonnal oda, hová nővéred meghagyása szerint téged vinnem kell, nehogy még egyszer a hercegnek kezére juss.

Ninetta ezt elhitte neki, s mivel félelmében kívánta már az indulást, Folcóval éjnek éjszakáján útra kelt, és búcsút sem vett nővérétől; és azzal a kevéske pénzzel, melyet Folco összeszedni tudott, kimentek a tengerpartra, felszálltak valamely bárkára, s máig sem tudja senki, mi lett velük. Mikor pedig másnap reggel Maddalenát meggyilkoltan lelték, akadtak némelyek, kik Ughetto iránt való irigységből és gyűlöletből nyomban megjelentették azt a hercegnek; miért is a herceg, ki szívből szerette Maddalenát, nagy sebbel-lobbal annak házába rohant, elfogatta Ughettót és kedvesét, kik akkor még mit sem tudtak a dologról, vagyis Folco és Ninetta szökéséről, s őket oly vallomásra kényszerítette, hogy Folcóval együtt ők a bűnösek Maddalena halálában. Mivel pedig ím ez vallomás miatt méltán féltek a haláltól, nagy ügyesen megvesztegették porkolábjaikat, nékik adván java részét ama pénznek, melyet szükség esetére otthon rejtekben tartottak; és anélkül, hogy idejök lett volna valamit magukhoz venni mindabból, mi házukban volt, a porkolábokkal együtt bárkára szálltak, és éjnek idején elmenekültek Rhodosba, hol is szegénységben és nyomorúságban éltek, de nem sok ideig.

Ily végre juttatta tehát őket és másokat Restagnone őrült szerelme és Ninetta haragja.