MÁSODIK NOVELLA

Cisti pék egy mondásával figyelmezteti Geri Spina urat kérésének szerénytelenségére

A hölgyek és ifjak egy értelemmel fölöttébb dicsérték madonna Oretta mondását, s akkor parancsolta a Királynő Pampineának, hogy folytassa a novellák sorát; miért is ez ekképpen fogott szóba:

- Szépséges hölgyeim, én a magam feje szerint nem tudnám eldönteni, melyik a nagyobb bűnös: a Természet-e, mikor valamely nemes lelket hitvány testbe öltöztet, vagy a Sors-e, midőn valamely nemes lélekkel megáldott embert hitvány mesterségre kárhoztat; s miként már sok emberben, akképpen megláthattuk ezt Cisti nevezetű földinkben is; ezt a Cistit, bár fennkölt lelkű férfiú volt, a sors pékmesterségre kárhoztatta. És bizonyára elátkoznám a természetet s hasonlatosképpen a sorsot is, ha nem tudnám, hogy a természet végtelenül bölcs, a sorsnak pedig ezer szeme van, ámbár az ostobák vak szemmel ábrázolják. Úgy veszem észre, hogy ezek fölöttébb nagy óvatosságukban azt cselekszik, mit a halandók gyakorta cselekszenek, kik is jövendőjükön aggódván kényelmességből legbecsesebb holmijukat házuknak legnyomorú­ságosabb s éppen ezért legkevésbé gyanús zugaiban dugják el, s onnét csak a legnagyobb szükségben veszik elő, mivel ama nyomorúságos helyen sokkalta biztosabb őrizetben vannak, mint akármely szép szobában. S ekképpen a világnak két úrnője gyakorta a leghitványabbaknak vélt mesterségek árnyéka alá rejti legdrágább kincseit, hogy annál ragyogóbb legyen fényes­ségök, ha néha kényszerűségből előveszik onnét. A madonna Orettáról - Geri Spina úr feleségéről - mondott novella eszembe juttatta, miképpen bizonyí­totta meg ezt Cisti pék, valamely csekély dologban, megvilágosítván Geri Spina úr elméjét; tehát el akarom mondani nektek ezt a kis történetet.

Elmondom tehát, hogy midőn Bonifác pápa, kinél Geri Spina úr nagy becsületben állott, Firenzébe küldötte némely előkelő követeit bizonyos fontos ügyeiben, azok megszállottak Geri uram házában, s miközben ő velök egyetemben a pápa dolgaiban fáradozott, történt, hogy Geri úr, már nem tudom, mely okból, a pápának emez követeivel minden áldott nap elment csak úgy gyalogszerrel a Santa Maria Ughi előtt, hol Cisti péknek műhelye volt, s hol ő maga szemé­lyében folytatta mesterségét. És bár a sors meglehetősen alacsony mesterséget juttatott neki, annyiban mégis kegyes volt hozzá, hogy nagyon meggazdagodott, és semmi áron nem akarta mesterségét mással felcserélni, hanem nagy jómódban élt; s mindenféle egyéb finom dolgokon kívül neki voltak mindig a legjobb fehér és vörös borai, melyekhez fogható nem akadt Firenzében vagy a környéken. Mikor tehát látta minden reggel elhaladni ajtaja előtt Geri uramat és a pápa követeit, s mivel igen nagy volt a forróság, arra gondolt, hogy illendő udvariasság volna, ha megkínálná őket egy ital jó fehér borral; de összemérvén Geri s maga rangját, úgy vélte, hogy illetlen tolakodás volna meghívni őket; mégis törte a fejét, miképpen ejthetné módját, hogy Geri maga kínálkozzék vendégéül. Tehát hófehér zekét öltött, frissen mosott kötényt kötött, úgyhogy inkább molnárnak, mint péknek látszott, s minden reggel amaz órában, mikor tudta, hogy Geri uram a követekkel arra megy, kihozatott az ajtajába friss vízzel teli vadonatúj ónvedret, s egy ugyancsak vadonatúj kis bolognai korsóval a finom fehér borából, továbbá két serleget, melyek oly fényesen csillogtak, mint az ezüst; és leült, s mikor azok arra mentek, ő maga egyet-kettőt krákogott, s nagy csettintgetés közben kezdte hörpintgetni a bort úgy, hogy még a halott is megkívánta volna. Mikor már Geri egy két reggelen szemtanúja volt ennek, a harmadikon szólott:

- No, milyen, Cisti? Jó?

Cisti nyomban felkelt ültéből és szólott:

- Igenis, uram, de hogy mily jó, azt nem tudom megértetni veled, ha meg nem kóstolod.

Geri uram, ki akár a forróság, akár a szokatlan fáradalom miatt, akár talán Cisti ínycsiklan­dozó iddogálásának láttán megszomjazott, odafordult a követekhez, s mosolyogván mondotta nekik:

- Uraim, javallanám, kóstoljuk meg a derék ember borát; meglehet, olyan jó, hogy nem bánjuk meg.

És velök egyetemben odament Cistihez. Az pedig nyomban szép lócát hozatott ki műhelyéből, s hellyel kínálta őket; szolgáiknak pedig, kik már hozzáfogtak a serlegek öblögetéséhez, odaszólt:

- Barátaim, csak menjetek, és engedjétek magamnak végeznem e szolgálatot, mivelhogy én éppolyan jól tudok betölteni, mint bevetni; azt pedig leshetitek, hogy csak egy cseppet is nyeltek ebből.

És ekképpen szólván, ő maga kimosott négy szép és vadonatúj serleget, s felhozatott egy kis korsóval a jobbik borából, és sürögvén-forogván, töltött Gerinek és társainak. Azok pedig már régen nem ittak oly jó bort, mint ez volt; miért is fölöttébb dicsérgették, s mindaddig, míg a követek még ottan időztek, Geri szinte minden reggel elment velök oda iddogálni. Mikor pedig dolguk végeztével az elutazásra készülődtek, Geri pompás lakomát rendezett, melyre sok előkelő polgárt meghívott, közöttük Cistit is, ki azonban semmiképpen nem akart elmenni. Parancsolta tehát Geri egyik szolgájának, hogy hozzon egy üveg bort Cistitől, és abból az első fogásnál fél pohárral öntsön mindenkinek. A szolga talán mérgében, hogy soha nem kapott emez borból innia, jó nagy üveget vitt magával; melyet is midőn Cisti megpillantott, mondá:

- Fiacskám, Geri uram nem énhozzám küldött téged.

A szolga pedig váltig erősködött, de hogy mindig csak ezt a feleletet kapta, visszament Gerihez, és megjelentette néki a dolgot. Mondotta akkor neki Geri uram:

- Menj vissza és mondd meg neki, hogy igenis hozzá küldöttelek; s ha megint így felel, kérdezd meg, hogy hát akkor kihez küldtelek.

A szolga tehát visszatérvén szólott:

- Cisti, de bizony, hogy Geri uram csak hozzád küldött.

Felelte erre Cisti:

- Márpedig bizonyos, fiacskám, hogy ezt ő nem cselekedte.

- Hát akkor kihez küldött? - kérdezte a szolga.

- Az Arnóhoz.

Ezt a szolga megjelentette Gerinek, kinek is nyomban megvilágosodott elméje, és mondá szolgájának:

- Mutasd csak, miféle üveget vittél oda. S mikor meglátta az üveget, szólott:

- Cistinek igaza van.

Összeszidta hát a szolgát, és illendő üveggel újra elküldötte. Cisti pedig ennek láttára szólott:

- Most aztán tudom, hogy igazán hozzám küldött.

És nagy szívesen megtöltötte az üveget. S még ugyanez napon megtöltött egy kis hordót ugyanilyen borral, és nagy vigyázatosan elvitte Geri uram házába, nyomában pedig maga is elment, és ott lelvén őt, szólott hozzá ekképpen:

- Uram, nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy megijedtem ma reggel a nagy üvegtől; de úgy vélem, elfeledted, mit akartam példázni emez napokban a kicsiny korsókkal, hogy tudniillik ez nem holmiféle kocsisbor, s ma reggel is erre kívántalak emlékeztetni. Mivel azonban nem akarom továbbra is őrizni azt, ami a tiéd, ma reggel mind elküldöttem ide neked; most már tégy vele kedved szerint.

Geri uram igen megbecsülte Cisti ajándokát, és illendőképpen megköszönte neki; annak utána pedig fölöttébb tisztelte, és barátjának tartotta őt.