ELSŐ NOVELLA

Gianni Lotteringhi éjjel kopogtatást hall ajtaján; felkelti feleségét, ki is elhiteti vele,
hogy kísértet kopog; odamennek, hogy megbabonázzák valamely ráolvasással,
mire a kopogás megszűnik

Uram Királyom, fölöttébb örvendeztem volna, ha netán kegyesen úgy rendeled, hogy más mondja az első novellát e szép tárgyban, melyet elénk kitűztél; de mivel neked is úgy tetszik, hogy én öntsek bátorságot a többi hölgyekbe, szívesen megteszem. És igyekezni fogok, drága hölgyeim, olyasvalamit elbeszélni, mi hasznotokra lehet a jövendőben, mivelhogy valamint minden nő oly igen fél különösképpen a kísértettől - melyről én, Isten látja lelkemet, azt sem tudom, mi fán terem, de még nem is leltem olyan emberre, aki tudta volna, ámbátor mi nők mind egyenlőképpen félünk tőle -, hát akkor, ha novellámat jól megjegyzitek, megtanulhattok egy szent és ajánlatos és ebben fölöttébb hatásos ráolvasást, mellyel a kísértetet elűzhetitek, hahogy meglátogat benneteket.

Élt valaha Firenzében a San Brancazio utcában egy gyapjúkereskedő, bizonyos Gianni Lotteringhi nevezetű, ki mesterségében fölöttébb ügyes ember volt, ámbátor egyéb dolgokban némiképpen korlátolt; emez együgyűségéért több ízben is megtették őt a Santa Maria Novella zsoltár-éneklő testvérületének elöljárójául, és tiszte volt vezetni azoknak oktatását, és gyakorta viselt más egyéb efféle apró-cseprő hivatalt, miért is fölöttébb büszkélkedett, és mindebben azért volt része, mivel jómódú ember lévén gyakorta jól megvendégelte a barátokat. Kik is hol nadrágot, hol csuklyát, hol skapulárét kunyorálván tőle, azoknak fejében megtanították szép imádságokra, és odaadták neki a Miatyánkot és Szent Elek Énekét és Szent Bernát Siralmát és Matild Asszony Dicséretét s egyéb ilyen fityfirittyet, melyeket ő fölöttébb megbecsült, és valamennyit gondosan megőrizte lelkének üdvösségére. Ennek pedig felesége volt bizonyos Mannuccio da la Cuculiának leánya, Tessa nevezetű, szemrevaló, kackiás, okos és huncut egy asszony.

Mivel ismerte férjének együgyűségét, és szerelmes volt Federigo di Neri Pegalottiba, viszont a csinos és daliás ifjú is szerette őt, egyik cselédjével megüzente emez Federigónak, hogy jöjjön ki meglátogatni őt Gianninak Camerata melletti szép nyaralójába, hol egész nyáron által időzött, s hová Gianni néhanapján kijött vacsorázni és aludni, reggel pedig visszament műhe­lyébe s nyilván a testvérületébe is. Federigo, ki fölöttébb kívánkozott e látogatásra, a néki mondott napon estefelé elment hát a nyaralóba, s mivel az estén Gianni nem jött ki, kényel­mesen és nagy gyönyörűséggel vacsorázott és hált az asszonnyal, s karjaiban tartván őt, amaz éjszakán hatot elzengett rajta a férjeura zsolozsmái közül.

De mivel sem ő, sem Federigo nem úgy gondolta, hogy ez első éjszaka legyen az utolsó is, hogy ne kelljen minden alkalommal a szolgálóval üzennie érte, megegyeztek a következő­képpen: minden nap, hahogy hozzá megyen vagy távozik a nyaralójából, mely valamivel maga­sabban volt, nézzen le abba a szőlőbe, mely az asszonynak háza mellett volt, hol is szőlőkaróra tűzött szamárfejet fog látni; ha ez a szamárfej pofáját Firenze felé fordítja, azon éjszakán bízvást és nyugodtan jöjjön be az asszonyhoz este a sötétben, és ha a kapu nem volna nyitva, kopogtasson halkan háromszor, mire az asszony majd kinyitja; ha pedig látja, hogy a szamár­nak pofája Fiesole felé fordul, ne jöjjön be, mivel akkor ott van Gianni. És ekképpen cselekedvén, gyakorta együtt mulattak.

Történt azonban egyik este, hogy mikor Federigónak monna Tessánál kellett vacsoráznia, és az asszony éppen két kövér kappant süttetett, Gianni késő este váratlanul kijött; az asszonynak sehogy sem volt ínyére ez, és a férjével együtt kevéske füstölt húst vacsorázott, melyet külön főzetett, a szolgálóleánynak pedig meghagyta, hogy takarja fehér asztalkendőbe a két sült kappant, hozzá egy csomó friss tojást meg egy üveg jó bort, és vigye a kertbe, hová be lehetett jutni úgy is, ha az ember nem ment a házon keresztül, és ahol néha-néha vacsorázgatott már Federigóval; és meghagyta a szolgálónak, hogy tegye az egészet a kis füves térség szélén a barackfa tövébe. Rossz kedve pedig oly nagy volt, miképpen elfeledte megmondani a szolgá­lónak, hogy várja meg ottan Federigót, és mondja meg neki, hogy Gianni megjött, és vigye haza emez holmit a kertből. Maga pedig Giannival együtt lefeküdt, hasonlatosképpen a szolgáló is, és nem sok időbe telt, hogy Federigo megérkezett, és halkan egyet koppantott a kapun, amely tőszomszédságában volt amaz szobának, úgyhogy Gianni tüstént meghallotta s ugyancsak a felesége is; de hogy Gianniban gyanú ne támadjon ellene, az asszony úgy tett, mintha aludnék. Federigo várt kicsinyég, aztán másodszor is kopogott; Gianni elcsodálkozván ezen, meglökte kissé feleségét és szólott:

- Tessa, hallod ezt? Úgy rémlik nekem, hogy kopogtatnak a kapunkon.

Az asszony, ki jobban hallotta, mint a férje, úgy tett, mintha most ébredeznék és szólott:

- Micsoda, mit mondasz?

- Azt mondom - felelte Gianni -, hogy úgy rémlik, mintha kopogtatnának a kapunkon.

- Kopogtatnak? Jajjaj, Giannim, hát nem tudod, mi ez? Ez a kísértet, mely engem már napok óta halálra rémítget éjszakánkint; mindeddig, mikor meghallottam, nyomban fülig betaka­rództam, s nem mertem előbb kidugni a fejemet, csak akkor, mikor már kivilágosodott.

Felelte erre Gianni:

- Ugyan, asszony, ha csak ennyi az egész, ne félj, hiszen az imént, mikor lefeküdtünk, elmondtam a Te lucis-t meg az Intemeratá-t és sok egyéb szép imádságot; meg is áldottam az ágynak minden sarkát az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében; hát bizony nem kell félni, mivelhogy minden ő hatalmával sem lehet ártalmunkra.

Az asszony azonban, hogy Federigo gyanút ne fogjon ellene, és netalán szakítson vele, elhatározta: mindenáron felkel, és értésére adja, hogy Gianni itt van; szólott tehát férjének:

- Jó, jó, csak mondogasd az imádságaidat, de én bizony nem érzem magam nyugodtan és biztonságosan, mígnem megbabonázzuk azt, ameddig te is itt vagy.

Kérdezte Gianni:

- Hát hogyan kell megbabonázni?

Felelte az asszony:

- Én nagyon jól értem a megbabonázás módját, mivel tegnapelőtt, mikor Fiesoléban jártam a búcsún, egy vezeklő asszony, ki Isten a tanúm, mely szent életű, látván, mennyire félek, meg­tanított egy szent és szép ráolvasásra, és azt mondotta, hogy minek előtte vezeklőnek állott, többször is próbát tett vele, és mindig foganatja volt. De Isten tudja, sohasem mertem próbát tenni vele egymagamban; de most, hogy itt vagy te is, menjünk együtt megbabonázni a kísértetet.

Gianni azt felelte, hogy szívesen, és felkelvén, lábujjhegyen mind a ketten a kapuhoz mentek, mely mögött még mindig ott várakozott Federigo, most már ugyan némiképpen gyanakodván. És mikor odaérkeztek, mondotta a hölgy Gianninak:

- Mikor szólok, köpj egyet.

- Jól van - felelte Gianni.

És az asszony belekezdett a ráolvasásba, és szólott ekképpen:

- Kísértet, ki éjjel kísért szerteszéjjel, húzd be farkad s oldalogj, ahogy jöttél, takarodj; kinn a kertnek füvében, vén barackfa tövében lelsz majd zsíros kappanpecsenyét, tyúkom-búkom száz pöttyenetét, idd meg rá a bort, irhádat elhordd, és ne bánts se engemet, se Giannim, édes férjemet.

És ekképpen szólván, odaszólt férjének:

- Köpj egyet, Gianni.

És Gianni köpött. Federigónak, ki odakint álldogált, és az egészet hallotta, eloszlott a félté­kenykedése, és bár igen dühös volt, mégis oly nagy nevethetnékje támadt, hogy majd megpukkadt bele, és midőn Gianni köpött, halkan ezt mormogta:

- Bár a fogadat is kiköpnéd.

Minekutána az asszony ily módon háromszor ráigézett a kísértetre, férjével együtt visszatért az ágyba. Federigo, ki még nem vacsorázott, mivel abban volt, hogy az asszonnyal vacsorázik, s mivel jól megértette a ráolvasás szavait, kiment a kertbe, s minekutána a vén barackfa tövében meglelte a két kappant meg a bort, meg a tojásokat, hazavitte az egészet, és farkasétvággyal megvacsorázott. Annak utána pedig több ízben is, ha az asszonnyal találkozott, sokat kacagott vele együtt emez varázslaton. Igaz, hogy némelyek szerint az asszony csakugyan Fiesole felé fordította a szamárfejet, de egy paraszt, ki a szőlőn általment, rávágott a botjával, mire az egyet-kettőt forgott, s végül is úgy állt meg, hogy Firenze felé nézett, miért is Federigo azt hitte, hogy hívják és eljött; és akkor az asszony állítólag így mondta a ráolvasást:

- Kísértet, kísértet, menj, Isten veled, más forgatta, nem én a szamárfejet, miért is verje meg két kézzel az Isten, mivelhogy a férjem, Gianni vagyon itten.

Annak okáért Federigo eloldalgott, és szállás és vacsora nélkül maradt. De az egyik szomszéd­asszonyom, ki nagyon öreg asszony már, meséli, hogy amint kisleány korában hallotta, mind a kettő igaz, de az utóbbi eset nem Gianni Lotteringhivel történt, hanem bizonyos Gianni di Nello nevezetűvel, ki a Porta San Pierónál lakott, és éppen olyan tökkelütött bamba volt, mint Gianni Lotteringhi. Annak okáért, kedves hölgyeim, tetszésetek szerint választhatjátok a kettő közül akármelyiket, vagy akár mind a kettőt is. Az efféle ráolvasásoknak fölöttébb nagy erejök vagyon ily dolgokban, miként most hallottátok; jegyezzétek meg magatoknak, talán még hasznát vehetitek.