ÖTÖDIK NOVELLA

A féltékeny férj papnak öltözködvén, meggyóntatja feleségét,
ki is megvallja néki, hogy szeret egy papot, ki minden éjjel meglátogatja;
miközben tehát a féltékeny férj nagy titokban lesbe áll a kapuban,
az asszony a tetőn által beengedi kedvesét, és mulatja magát véle

Lauretta már befejezte elbeszélését, és akkor mindenki magasztalta az asszonyt, hogy helyesen cselekedett, úgy, ahogy hitvány férje megérdemelte. Akkor a Király, hogy ne vesztegessék az időt, Fiammetta felé fordult, és nyájasan reá rótta az elbeszélés feladatát; ki is ekképpen fogott szóba:

- Nemes hölgyeim, az előbbi novella arra indít, hogy magam is egy féltékeny férjről mondjak novellát, mivel úgy vélem, hogy minden csíny helyes, mit feleségeik művelnek velök, különös­képpen, ha ok nélkül féltékenykednek. És ha a törvényalkotók mindenre ügyeltek volna, úgy vélem, emiatt nem szabtak volna más büntetést az asszonyokra, mint aminőt arra szabnak, ki önmaga védelmében megsért valakit; mivelhogy a féltékeny emberek tulajdonképpen a fiatal asszonyok élete ellen törnek, s minden igyekezetökkel a halálba kergetik őket. Az asszonyok egész héten által otthon raboskodnak, a házi és családi szükségletekről gondoskodnak, de annak utána, mint mindenki más, arra kívánkoznak, hogy ünnepnapokon némi üdülésben, némi pihenésben, némi szórakozásban legyen részök, miben részök vagyon a mezei munkásoknak, a városi kézműveseknek és az udvari nagy uraknak: miként Isten is tette, ki a hetedik napon minden munkája után megpihent, s miként az egyházi és polgári törvények parancsolják, melyek Istennek tiszteletén és mindnyájunk közös javán őrködvén, a munka napjait megkülönböztették a pihenés napjaitól. A féltékeny emberek azonban fittyet hánynak mindennek, s mi több, épp ama napokat, melyek más asszonyok számára a legvidámabbak, feleségök számára a legjobban megkeserítik és megszomorítják, mivelhogy akkor még szorosabb őrizetben tartják őket; hogy pedig ez a bánásmód mely igen emészti szegénykéket, azt csak az az asszony tudja, ki már maga bőrén tapasztalta. Ebből tehát következik, hogy az asszonyt nem kárhoztatni, hanem inkább dicsérni kellene azért, mit féltékeny férjének rovására elkövet.

Élt tehát Riminiben valamely dúsgazdag és nagybirtokos kereskedő, ki gyönyörű szép fele­ségére módfelett féltékenykedett; ám erre semmi oka nem volt, ha nem az, hogy nagyon szerette és fölöttébb szépnek tartotta, és bár látta, hogy az asszony minden buzgóságával igyekszik csak néki tetszeni, mégis azt gondolta, hogy minden ember szerelmes belé, és mindenki szépnek tartja, s maga az asszony is iparkodik minden férfinak éppúgy tetszeni, mint neki (bizony gonosz és rövideszű emberek okoskodása ez). És eme féltékenységében oly szorosan őrizte és szigorúan tartotta, hogy bizonyára sok halálra ítélt rabot nem őriztek ily keményen a porkolábok. Nem is szólván arról, hogy az asszonynak nem volt szabad menyeg­zőre vagy ünnepre, vagy templomba mennie, sem egyáltalán lábát kitennie a házból, még csak az ablakhoz sem mert lépni, vagy kitekinteni az utcára, hogy valamit megnézzen; miért is fölöttébb keserves volt az élete, és annál türelmetlenebbül viselte ezt a gyötrelmet, mivel minden ízében ártatlannak érezte magát. Látván tehát, hogy férje igaztalanul bánik vele ily megalázó módon, föltette magában, hogy segít magán, és hahogy teheti, módját ejti, hogy férjének okot adjon eme bánásmódra. Mivel pedig az ablakhoz nem léphetett, és ekképpen nem volt módjában értésére adnia valamely férfinak, ki esetleg ott lebzselt az utcájában őt lesvén, hogy szívesen veszi szerelmét, de tudta, hogy a szomszéd házban csinos és kedves ifjú lakik, úgy gondolta, hogy ha van valamely hasadék a falon, mely házát a szomszéd háztól elválasztja, majd addig-addig kukucskál rajta, mígnem megpillantja az ifjút olyankor, mikor beszélhet vele, és felajánlja néki szerelmét, ha ugyan hajlandó elfogadni; és ha módját ejtheti, találkozik vele egyszer-másszor, és ekképpen segít boldogtalan sorsán mindaddig, mígnem férjének testéből az ördöngös nyavalya kimegyen. És mikor férje nem volt otthon, itt is, ott is vizsgálgatta a háznak falát, és egyszer csak észrevette, hogy a háznak valamely rejtett zugában meglehetősen nagy hasadék tátong a falon. Miért is bekukucskált azon, s bár csak homályosan látott át a másik házba, mégis észrevette, hogy a hasadék szobára nyílik és mondotta magában: „Ha ez Filippónak (mert így hívták a szomszéd ifjút) a szobája, akkor félig megnyertem a dolgomat.” És egyik szolgálóját, ki megsajnálta őt, óvatosan lesbe állította, és akkor kiderült, hogy ama szobában csakugyan az ifjú szokott aludni, mégpedig egészen egyedül. Miért is gyakorta ellátogatott a hasadékhoz, s mikor hallotta, hogy az ifjú bent van, kövecskéket és holmi fadarabkákat hajigált át, s ezt mindaddig művelte, mígnem végül az ifjú odament a hasadékhoz megnézni, mi az; és akkor az asszony halkan szólította. Az ifjú pedig megismerte az asszony­nak hangját s felelt; az asszony pedig most, hogy alkalom nyílott reá, kevés szóval egész lelkét feltárta előtte. Ennek az ifjú fölöttébb megörvendezett, maga szobája felől kiszéle­sítette a nyílást, de olyképpen, hogy senki észre ne vehesse; és ottan gyakorta beszélgettek egymással, és fogták egymás kezét, de a féltékeny férj szigorú őrizete miatt többre nem mehettek. Nos tehát, mikor karácsony ünnepe közeledett, az asszony szólott férjének, hogy ha nincs ellenére, karácsony reggelén elmenne a templomba meggyónni és megáldozni, a többi keresztények módjára. Mondotta erre a féltékeny férj:

- Ugyan, micsoda bűneid vannak neked, hogy gyónni akarsz?

Felelte az asszony:

- Micsoda, hát azt hiszed, hogy szent vagyok, azért, mert bezárva tartasz? Jól tudod, hogy nekem is vannak bűneim, mint más asszonyoknak, kik e világon élnek; de néked semmikép­pen nem mondom el ezeket, mivelhogy nem vagy pap.

A féltékeny férj e szavak hallatára gyanút fogott, és az a gondolata támadt, hogy megtudja, miféle bűnei lehetnek a feleségének; és kieszelt valami módot, hogy csakugyan végére járjon a dolognak; és azt felelte, hogy beleegyezik, de nem akarja, hogy más templomba menjen, mint a maguk kápolnájába, oda pedig menjen el korán reggel, és gyónjon meg vagy a káplánjuknak, vagy valamely papnak, kit a káplán mond neki, de senki másnak, és utána nyomban térjen haza. Az asszonynak úgy rémlett, mintha félig-meddig kitalálta volna férje szándokát, de semmit nem szólt felőle, csak annyit felelt, hogy ekképpen fog cselekedni. Midőn tehát karácsony reggele elérkezett, az asszony már hajnalban fölkelt és felöltözködött, és elment a templomba, melyet férje mondott. A féltékeny férj ugyancsak fölkelt, és elment ugyanazon templomba, és hamarább odaért, mint az asszony; s mivel ama templomnak papjával meg­egyezett abban, mit művelni szándékozott, nagy sebbel-lobbal magára öltötte a papnak egyik csuháját, melyen oly bő csuklya volt, hogy arcát is eltakarta, minőt most is látunk a papokon, s ezt a csuklyát még arcába is húzta, és leült a kórusban. Amint az asszony a templomba érkezett, hívatta a papot. Jött is a pap, s mikor meghallotta, hogy a hölgy gyónni kíván, azt mondta, hogy nem hallgathatja meg, de majd kiküldi egyik társát; és elment s kiküldötte a féltékeny férjet, egyenest annak vesztébe. Ez tehát nagy méltóságosan közeledett, és ámbátor még nem volt világos nappal, ő pedig a csuklyát egészen lehúzta szemére, mégsem tudta úgy elrejteni arcát, hogy felesége nyomban rá ne ismert volna. Az asszony tehát ekképpen látván őt, mondotta magában: „Hála légyen az Istennek, hogy ez féltékeny férjből pappá vedlett; de megállj, majd én megadom neked, amit keresel.” Tehát úgy tett, mintha nem ismerné meg, s leült a lábaihoz. Féltékeny férjuram néhány kavicsot vett a szájába, hogy megnehezítse nyelve járását, és ekképpen felesége ne ismerjen rá, abban a hiszemben, hogy egyébként úgy elváltoztatta magát, hogy az asszony semmiképpen nem tudja megismerni. Amint tehát a gyónásra került a sor, az asszony mindenekelőtt elmondta, hogy férjnél van, s aztán egyéb bűnei között megvallotta neki, hogy szerelmes valamely papba, ki minden éjjel eljár hozzá, és szerelmeskedik vele. A féltékeny férj ennek hallatára úgy érezte, mintha szíven szúrták volna. De fékezte indulatját, és kérdezte az asszonyt:

- Hogyhogy? Hát a férjed nem hál veled?

Felelte az asszony:

- De igen, uram.

- Akkor hát - mondta a féltékeny -, hogy feküdhet ottan a pap is?

- Uram - felelte az asszony -, én nem tudom, micsoda ördöge van ennek a papnak, de nincs a házban olyan zárt ajtó, mely meg ne nyílnék, amint hozzáér; és azt mondja, hogy ha szobám ajtajához jön, minek előtte még kinyitná, bizonyos szavakat mond, melyektől a férjem nyomban álomba merül, és mikor látja, hogy alszik, kinyitja az ajtót, bejön és vélem mulat, és ez mindig sikerül neki.

Mondotta akkor a féltékeny:

- Madonna, nagy bűn ez, és bizony le kell tenned róla.

Felelte erre az asszony:

- Uram, nem hiszem, hogy megtehetném, mivel túlságosan szeretem őt.

- Akkor pedig nem oldozhatlak fel - mondta rá férjuram.

Felelte erre az asszony:

- Bizony sajnálom: de nem azért jöttem ide, hogy hazudjam neked; ha bíznám benne, hogy meg tudom tenni, megmondanám neked.

Szólott akkor a féltékeny:

- Madonna, őszintén szólván sajnállak, mivel látom, hogy ekképpen elveszíted lelkedet; de én a kedvedért magamra vállalom, hogy nevedben különös imádságokkal fordulok Istenhez, melyek talán segítenek rajtad, és egyszer-másszor elküldöm majd hozzád egyik kispapomat, kinek mondd el, vajon segítettek-e rajtad ím ez imádságok, avagy nem; és ha segítettek, akkor ekképpen cselekszünk tovább.

Mondotta erre az asszony:

- Uram, ne tégy olyasmit, hogy bárkit is házamba küldesz, mivel férjem olyan féltékeny, hogy ha megtudja, senki ugyan ki nem veri fejéből, hogy gonosz szándékkal jár hozzám, s akkor én egész esztendőben megsínyleném.

Felelte erre a féltékeny férjuram:

- Madonna, ettől ne tarts, mivel én majd úgy intézem, hogy férjed egy szót sem szól ennek miatta.

Szólott akkor az asszony:

- Ha van bátorságod belevágni, én nem bánom.

És minekutána meggyónt, és megkapta a penitenciát, fölkelt és elment meghallgatni a misét. Féltékeny férj uram fújt veszett dühében, kiment, levetette a papnak ruháit és hazatért, és szerette volna kieszelni, hogyan csípje együtt a papot feleségével, hogy mind a kettőnek alaposan ellássa a baját.

Az asszony is hazatért a templomból, és férje arcán látta, hogy annak ugyan elrontotta karácsonyát; de férjuram, amennyire tőle tellett, igyekezett eltitkolni, amit művelt, és amit hiedelme szerint megtudott. És feltette magában, hogy a következő éjjelen lesbe áll a kapuban, megvárja a papnak jöttét; szólott tehát feleségéhez ekképpen:

- Ma este máshol kell vacsoráznom és aludnom, miért is zárd be jól az utcai kaput és a lépcsőajtót és a szobád ajtaját, és ha látod, hogy ideje vagyon, feküdj le.

Felelte az asszony:

- Úgy lesz.

És amint alkalma nyílott, odament a hasadékhoz, és megadta a szokott jelet. Filippo pedig ennek hallatára nyomban ott termett. Akkor az asszony elmesélte neki ma reggeli csínyjét és azt is, mit a férje utána mondott, s annak utána szólott:

- Bizonyosra veszem, hogy ki nem teszi lábát a házból, hanem lesben áll a kapuban; annak okáért ejtsd módját, hogy ma éjjel a háztetőn által bejöjj hozzám, hogy együtt mulathassunk.

Az ifjú nagyon megörült ennek és felelte:

- Madonna, bízd csak rám.

Ahogy az éjszaka leszállt, a féltékeny férj fegyveresen nagy csöndben elrejtőzött az egyik földszinti szobában; az asszony pedig minden ajtót bezárt, kiváltképpen azt, mely a lépcső­fordulónál volt, hogy féltékeny férje ne jöhessen fel; amint pedig az időt elérkezettnek látta, az ifjú nagy óvatosan átmászott maga házából, és lefeküdtek, és kedvökre élvezték szerelmöket; és mikor felvirradt, az ifjú nyomban visszatért házába. A féltékeny férj mérgesen, étlen-szomjan majdnem egész éjjel ott várakozott fegyveres kézzel a kapu közelében, ha jön-e a pap, és majd megvette az Isten hidege, és mikor virradni kezdett, nem győzte tovább a virrasztást, hanem a földszinti szobában lefeküdt aludni. Kilenc óra tájban aztán felkelt, s mivel a háznak kapuja már nyitva volt, úgy tett, mintha máshonnét jönne, és bement házába és megreggelizett. És kevéssel utóbb elküldött feleségéhez valamely fiút, mintha az volna a kispapja annak a papnak, ki meggyóntatta; és megkérdeztette tőle, ha vajon az a bizonyos ember járt-e nála az éjszaka. Az asszony, ki nagyon is jól megismerte a követet, azt felelte, hogy amaz éjszakán nem jött el, és ha ekképpen cselekszik, talán ki is veri a fejéből, ámbár egyáltalán nem szeretné kiverni a fejéből. Mit szaporítsam a szót? A féltékeny férj még számos éjjelen át lesben állott, hogy megcsípje a papot, mikor belép, az asszony pedig mind egész idő alatt pompásan mulatott kedvesével. Végezetül a féltékeny tovább nem bírta ki, s nagy dühösen kérdezte feleségétől, mit gyónt meg ama reggelen a papnak. Az asszony azt felelte, hogy nem hajlandó megmondani, mivel ez nem tisztességes és nem illendő dolog. Mondotta erre a féltékeny:

- Gonosz asszony, csak azért is tudom, mit mondottál neki; és mindenáron meg kell tudnom, kicsoda az a pap, kibe oly igen szerelmes vagy, s ki a varázsigéi révén minden éjjel véled hált, vagy különben elvágom a nyakadat.

Az asszony azt mondotta erre: nem igaz, hogy valamely papba szerelmes.

- Micsoda - kiáltott fel a féltékeny -, hát nem magad mondottad el tövéről hegyére a papnak, ki gyóntatott?

Felelte az asszony:

- Hiszen oly pontosan elmondotta neked, hogy akkor sem tudhatnád jobban, ha ottan lettél volna. Hát igen, elmondottam.

- Akkor hát - szólott a féltékeny -, mondd meg, kicsoda ez a pap, de rögtön.

Az asszony elmosolyodott, és szólott ekképpen:

- Nagy mulatságomra vagyon, hogy együgyű asszony úgy az orránál fogva vezet egy okos embert, mint ahogy a birkákat vezetik szarvuknál fogva a vágóhídra; ámbátor te nem vagy okos ember, nem is voltál az, ama pillanattól fogva, hogy utat engedtél szívedbe a féltékenység gonosz szellemének, magad sem tudod, miért; és minél ostobább és nagyobb szamár vagy, annál jobban megfogyatkozik az én becsületem. Hát azt hiszed, férjemuram, hogy vak vagyok testi szemeimre, miként te vak vagy lelki szemeidre? Nem bizony; én tehát kinyitottam a szememet, és megismertem, ki az a pap, ki engem gyóntatott, és tudom, hogy te voltál; de feltettem magamban, hogy megadom neked azt, amit kerestél, és meg is adtam. De ha oly okos ember lettél volna, amilyennek képzeled magad, nem igyekeztél volna ily módon kitudni derék feleségednek titkait, és hiábavaló gyanakodás helyett beláttad volna, hogy amit neked meg­gyónt, csakugyan igaz, holott ő semmiképpen nem bűnös benne. Én azt mondottam, hogy szeretek egy papot; hát te, kit mégiscsak szeretek, ha nem is érdemled meg, nem voltál-e akkor pap? Azt mondtam néked, hogy házamban egyetlen ajtó sem marad zárva előtte, hahogy vélem akar hálni; hát melyik ajtó volt valaha zárva előtted házadban, ha be akartál jönni hozzám? Azt mondottam, hogy a pap minden éjjel mellettem fekszik; hát volt-e éjszaka, mikor nem feküdtél mellettem? És ahányszor csak elküldted hozzám a kispapodat, mindig azt üzentem néked, hogy a pap nem volt nálam, vagyis tehát olyankor te nem voltál vélem. Hát van-e oly rövid eszű ember rajtad kívül, ki engedted, hogy féltékenységed elvakítson, ki mindezt nem értette volna meg? És te ottan maradtál, és éjjel őrt állottál a kapuban, velem meg el akartad hitetni, hogy máshová mentél vacsorára és éjjeli szállásra. Hát végre szedd össze az eszedet, és légy megint olyan férfi, amilyen voltál, nehogy csúfja légy mindenkinek, ki ismeri eme rossz tulajdon­ságodat úgy, mint én, és hagyd abba ezt a mostani szigorú őrködésedet; mivel esküszöm az Istenre, hogy ha kedvem kerekedne, hogy megcsaljalak, még ha száz szemed volna is, mint ahogy csak kettő van, én bizony szerét ejteném, hogy kielégítsem gerjedelmemet, s méghozzá úgy, hogy nem is sejtenéd.

A szerencsétlen féltékeny, ki azt hitte, hogy nagy ravaszul kicsalta felesége titkát, ennek hallatára észbe kapott, hogy lóvá tették, és semmit nem felelt, de magában gondolta, hogy felesége derék és okos asszony; és éppen most, mikor oka lett volna a féltékenységre, mindenestül letett róla, éppúgy, mint ahogy belelovalta magát akkor, mikor nem volt oka rá. Miért is az okos hölgy ezzel úgyszólván szabadságot nyert élvezeteire, s most már nem a háztetőn által engedte magához kedvesét, holmi macska módjára, hanem a kapun; és óvatosan intézvén dolgát még gyakorta szerelmeskedett vele, és élte világát.