ÖTÖDIK NOVELLA

Firenzében három ifjú lehúzza egy marchei bírónak a nadrágját,
miközben a bíró székében ül, s igazságot teszen

Minekutána Emilia elbeszélése véget ért, s az özvegyasszonyt mindenki dicsérte, a Királynő Filostratóra pillantván szólott ekképpen:

- Most rajtad az elbeszélés sora.

Miért is az nyomban felelte, hogy készen van, s ekképpen fogott szóba:

- Gyönyörűséges hölgyeim, amaz körülmény, hogy Elisa kevéssel ennek előtte említette ama bizonyos Maso del Saggio nevezetű ifjút, arra indít engemet, hogy elhallgassam azt a novellát, melyet elmondani szándékoztam, s ehelyett róla s némely cimboráiról mondjak novellát, mely ugyan nem tisztességtelen, de oly szavak fordulnak elő benne, melyeket ti szégyellenétek kimondani; de annyi benne a nevetnivaló, hogy mégiscsak elmondom.

Miként bizonyára valamennyien tudjátok, városunkba gyakorta kerülnek marchei hivatal­nokok, kik mind valamennyien kicsinyes emberek, s oly szűkösen és nyomorúságosán élnek, hogy minden cselekedetökből kirí a piszkos zsugoriság; és eme velök született hitványságok és fukarságok miatt olyan bírákat és jegyzőket hoznak magukkal, kik szemlátomást inkább az eke szarva mellől vagy a vargaműhelyből kerültek elé, mint a törvénytudomány oskolájából. Nos tehát, midőn egyszer efféle ember jött hozzánk helytartónak, ama sok bíró között, kiket magá­val hozott, elhozott bizonyos Nicola da San Lepidio nevezetűt is, ki is leginkább hasonlatos volt néminemű lakatoslegényhez, s ezt is odaültették a többi bírák közé, hogy a peres ügyek tárgyalásában részt vegyen. S miként gyakorta megtörténik, hogy a polgárok, ámbátor semmi dolguk nincs a törvényházban, mégis odacsődülnek, akképpen történt, hogy Maso del Saggio egy reggelen valamely barátját keresvén, odatévedt: s mikor odaért, odapillantott, hol ama Nicola uram ült, s észrevette, mely csodabogár, és tetőtől talpig szemügyre vette őt. S mikor végignézte füstrágta prémes kucsmáját a fején, tolltartóját az övében, zekéjét, mely kilógott felsőkabátja alól, s minden egyéb furcsaságát, mit rendes és tisztességes emberen ugyan látni nem lehetett, egyebek közt látott rajta olyasvalamit, mi vélekedése szerint minden egyébnél furcsább volt: mégpedig a nadrágját. Tudniillik ahogy ült, szűk ruhája elöl szétnyílott, és akkor látta, hogy nadrágjának az ülepe egészen a térdéig lefityeg. Miért is nem sokáig bámészkodott, hanem semmit nem törődvén tovább azzal, kit keresett, más emberek keresésére indult, s meg is lelte két pajtását, kik közül egyiknek neve volt Ribi, másiké pedig Matteuzzo, mindegyik éppoly mulatságos fickó, mint maga Maso, és szólott hozzájok ekképpen:

- Ha rám hallgattok, gyertek velem a törvényszékre, mivel megmutatom nektek a legfurább csodabogarat, mit világéletetekben láttatok.

Tehát elment velök a törvényszékre, s megmutatta nékik ama bírót és annak nadrágját. Azok már messziről hahotára fakadtak eme furcsaságon, s mikor közelebb jutottak a dobogóhoz, melyen a bíró uram ült, látták, hogy könnyűszerrel be lehet bújni a dobogó alá, s ezenfelül látták, hogy a deszka, melyen bíró uram lába nyugodott, el van törve, úgyhogy kényelmesen bedughatta rajta az ember a kezét és a karját. És ekkor Maso mondotta cimboráinak:

- Amondó vagyok, hogy húzzuk le róla a nadrágját, mivelhogy oly igen könnyen megtehetjük.

Már mind a három cimbora kitalálta a dolognak módját; miért is meghányták-vetették, mit kell tenniök s mondaniok, és másnap visszatértek oda; mivel pedig a törvényszék zsúfolva volt emberekkel, Matteuzzo észrevétlenül bebújt a dobogó alá, s odamászott egészen addig a deszkáig, melyen a bíró a lábát nyugtatta. Akkor Maso egyik oldalról odalépett bíró uramhoz, s megfogta kabátjának egyik csücskét, Ribi pedig, a másik oldalról odalépvén hasonlatos­képpen cselekedett; s akkor Maso ekképpen fogott szóba:

- Uram, ó, uram, az Istenre kérlek, rendeld, hogy a tolvaj, ki ott áll a másik oldaladon, minek előtte még elillan innen, adja vissza nékem ama pár csizmámat, mit ellopott tőlem; és ne merje tagadni, hisz nincs még egy hónapja, hogy láttam, mikor megtalpaltatta.

A másik oldalon Ribi kiabált nagy hangon:

- Uram, ne higgy neki, mivelhogy enyveskezű fickó ez; és mivel tudja, azért jöttem ide, hogy visszaköveteljem tőle egyik iszákomat, mit tőlem ellopott, ő is nyomban idejött, s mostan a csizmáról beszél, mely pedig tudjisten, mióta megvan már nékem; ha pedig nem hiszel szavamnak, idehozhatom tanúskodni Locsifecsi szomszédasszonyt és Dundi bélmosó asszonyt, meg azt, ki a szemetet összeszedi a Santa Maria Verzaiáig, aki látta őt, midőn bejött a városba.

A másik oldalon Maso nem engedte szóhoz jutni Ribit, hangosabban ordított, Ribi pedig még hangosabban. Miközben a bíró felállt, hogy közelebbről és jobban hallja őket, Matteuzzo felhasználta az alkalmat, benyúlt a törött deszka résén, megragadta a bíró nadrágjának ülepét, s nagyot rántott rajta. A nadrág nyomban lecsúszott, mivelhogy a bíró vékonydongájú, sovány emberke volt, ki is mikor a dolgot megérezte, s nem tudta mire vélni, össze akarta vonni elöl a ruháját s betakarni magát, és le akart ülni; de egyfelől Maso, másfelől Ribi fogta, s hangosan ordítoztak:

- Uram, méltatlanul bánsz vélem, hahogy nem teszel igazságot, s nem akarsz meghallgatni, s el akarsz menni innét; efféle csekély dologban, mint ez, erre mifelénk semminémű írásra nincsen szükség.

S efféle szájaskodás közben addig-addig fogták a kabátját, mígnem mindenki, ki csak a törvényszéken volt, észrevette, hogy lehúzták a nadrágját. Matteuzzo pedig, minekutána egy darabig fogta, végezetül eleresztette, kimászott s észrevétlenül eltávozott. Ribi, mikor már megelégelte a dolgot, szólott ekképpen:

- Esküszöm az Istenre, hogy megyek a főtörvényszékhez.

Maso a másik oldalról eleresztvén kabátját, szólott:

- Nem, én bizony mindaddig visszajövök ide, mígnem egyszer több lesz a ráérő időd, mint ma.

És elinaltak, egyik jobbra, másik balra, ahogy csak a lábok bírta őket. Bíró uram mindeneknek szeme láttára felhúzta nadrágját, s mintha csak álmából ébredt volna, megvilágosodott akkor elméjében az egész csíny, s kérdezte, hová lettek azok, kik a csizmán és iszákon összeper­lekedtek; de hogy nem találta őket, megesküdött az Úristen beleire, hogy mindenképpen meg kell tudnia, vajon szokás-e Firenzében lehúzni a bírákról a nadrágot, mikor éppen törvényt ülnek. Másfelől a helytartó, mikor hírét vette a dolognak, nagy veszekedést csapott; akkor barátai megmagyarázták néki; ez csupán azért történt vele, hogy megmutassák néki, a firenzeiek tudják, hogy bírák helyett birkákat hozott közéjök, mert ily módon olcsóbban megússza a törvénykezést; miért is jobbnak vélte hallgatni, s ezúttal a dolognak nem lett semmi folytatása.