HARMADIK NOVELLA

Simone mester, Bruno és Buffalmacco és Nello unszolására elhiteti Calandrinóval,
hogy teherbe esett: miért is ez a három fent mondott fickónak orvosságra kappanokat
és pénzt ad, és szülés nélkül megszabadul terhességétől

Minekutána Elisa befejezte novelláját, a hölgyek mind valamennyien hálát adtak Istennek, hogy az ifjú apáca szerencsésen megmenekült irigy apáca-testvéreinek fenekedéseitől; a Királynő pedig parancsolta Filostratónak, hogy folytassa a sort; ki is nem várt egyéb parancsra, hanem ekképpen fogott szóba:

- Szépséges hölgyeim, ama bizonyos faragatlan marchei bíró, kiről a minap novellát mondot­tam, kivett a számból egy novellát Calandrinóról, melyet néktek elmondani szándékoztam. Mivelhogy pedig minden, mit róla elbeszélnek, csak gyarapíthatja vidámságunkat, mégiscsak elmondom néktek azt, mi a minap eszembe jutott, ámbár már sok szó esett mind felőle, mind cimborái felől.

Már fentebb apróra elmondatott, ki volt Calandrino meg a többiek, kikről eme novellában szó leszen; miért is erre nem vesztegetem a szót, hanem elmondom: hogyan történt, hogy Calandrinónak valamely nénikéje meghalálozott, s kétszáz lírányi aprópénzt hagyott reá; miért is Calandrino mondogatni kezdte, hogy birtokot kíván vásárolni; ahány alkusz csak volt Firenzében, valamennyivel alkudozott, mintha legalábbis tízezer aranyforintot szánt volna a vásárra, mely bizony mindig füstbe ment, mikor a sor az árra került, melyet a birtokért kértek. Bruno és Buffalmacco megtudta a dolgot; mondogatták is több ízben, hogy legokosabban tenné, ha elmulatná velök a pénzt, ahelyett hogy földbirtok vásárlásában koptatja lábát, mintha bizony golyóbisokat akarna gyúrni a földjéből; de nemhogy erre, hanem még arra sem tudták rávenni, hogy legalább egyszer meghívta volna őket ebédre. Miért is, mikor éppen ezen bosszankodtak, egy napon csatlakozott hozzájok valamely festő cimborájok, kinek neve volt Nello; akkor hármasban összedugták fejöket, miképpen ejtsék módját, hogy Calandrino költségén zsíros falatokhoz jussanak; és nem sokat teketóriáztak, hanem meghányták-vetették a teendőket. Másnap tehát meglesték, mikor Calandrino távozott hazulról; még nem jutott messzire, midőn Nello elébe állt, és szólott hozzá ekképpen:

- Jó napot, Calandrino.

Calandrino felelte neki, hogy adjon Isten jó napot meg jó esztendőt. Ennek utána Nello kicsinyég várakozott, és merőn arcába nézett. Kérdezte akkor Calandrino: - Mit bámulsz rajtam?

Nello pedig felelte:

- Nem éreztél valamit ma éjjel? Mintha megváltoztál volna.

Calandrinón nyomban erőt vett a félsz és mondotta:

- Jajjaj, mi az? Mit gondolsz, mi bajom?

Felelte Nello:

- Ó, nem azért mondom, csak mintha egészen megváltoztál volna; de talán majd csak elmúlik.

S ezzel útjára bocsátotta. Calandrinót elfogta a szorongás, bár semmit nem érzett; hát tovább ment. De Buffalmacco, ki nem messzire volt onnét, mikor meglátta, hogy elvált Nellótól, elébe ment és köszöntötte, és kérdezte, ha nem érez-e valamit.

Felelte Calandrino:

- Tudom is én; épp az imént mondotta Nello, hogy mintha egészen megváltoztam volna; talán csak nincs valami bajom?

Mondotta Buffalmacco:

- De bizony hogy van valami bajod, mégpedig nem is csekélység; hiszen félholtnak látszol.

Calandrino máris úgy érezte, hogy láza van. S íme akkor csatlakozott hozzá Bruno is, kinek első szava mindjárt ez volt:

- Calandrino, milyen az ábrázatod? Mint valami halottnak az arca. Mit érzel?

Calandrino, mikor hallotta, hogy mind a három egyformán beszél, szentül bizonyosra vette, hogy beteg; és egészen megháborodván, kérdezte:

- Mitévő legyek?

Felelte Bruno:

- Javallanám, hogy menj haza és feküdj ágyba, és jól takaróddzál be, és küldd el vizeletedet Simone mesternek, ki, miként tudod, jó barátunk. Ő azon nyomban megmondja, mit kell tenned, s mi majd elmegyünk hozzá, s ha valami elintéznivaló akad, majd mink elintézzük.

S minekutána Nello is hozzájok csatlakozott, Calandrinót hazakísérték; ki is halálra bágyadtan a szobába lépvén szólott feleségéhez imigyen:

- Gyere és takarj be jól, mivel igen betegnek érzem magamat.

Minekutána tehát lefeküdt, vizeletét a cselédleánnyal elküldötte Simone mesternek, kinek boltja akkoriban a Mercato Vecchión volt, cégér gyanánt pedig tök csüngött felette. Akkor Bruno szólott cimboráihoz ekképpen: - Ti maradjatok itt véle, én pedig elmegyek megtuda­kolni, mit mond az orvos; s ha szükség leszen reá, elhozom ide.

Szólott akkor Calandrino:

- Jaj, pajtás, igen-igen, csak menj és hozz hírt, miképpen vagyon a dolog, mivelhogy valami furcsát érzek a hasamban.

Bruno tehát elment Simone mesterhez, s hamarább ért oda, mint a szolgáló, ki a vizeletet vitte, és Simone mestert tájékoztatta a dologban. Miért is mikor a szolgáló megérkezett, és a mester megvizsgálta a vizeletet, mondotta a leányzónak:

- Menj haza s mondd meg Calandrinónak, hogy takaróddzék be jó melegen, s én majd nyomban odamegyek, és megmondom, mi a baja, és mit kell tennie.

A leányzó ekképpen megjelentette az üzenetet, és nem sok időbe telt, hogy a mester is odaérkezett Brunóval; akkor az orvos leült a beteg mellé, és kezdte tapogatni érverését, és kevés idő múltán, mikor a felesége is bent volt, szólott imigyen:

- Lásd, Calandrino, bizalmasan szólván nincs néked egyéb bajod, mint az, hogy teherbe estél.

Calandrino ennek hallatára elkezdett keservesen jajgatni, s ekképpen kiáltott:

- Jajjaj! Tessa, te vagy az oka, mivel mindig te akarsz felül feküdni! Ugye megmondtam?

Az asszony, ki szemérmetes egy nőszemély volt, férje szavainak hallatára irult-pirult szégyel­letében, és szemét lesütvén, s egy mukkot nem szólván kiment a szobából, Calandrino pedig folytatta panaszkodását, szólván imigyen:

- Ó, jaj, szegény fejem, mi lesz vélem? Hogyan hozom világra azt a kölyket? Hol bújik ki belőlem? Látom már, életembe kerül feleségemnek ez az őrültsége, kire annyi keserűséget bocsásson az Isten, amennyi örömöt én magamnak kívánok; de ha oly egészséges volnék, mint amily beteg vagyok, bizisten felkelnék, s úgy eldöngetném, hogy egyetlen csontja nem maradna épségben; ámbátor úgy kell nékem, nem kellett volna megengednem, hogy rám másszon; de annyi szent, ha ebből kilábalok, tőlem akár bele is gebedhet a gerjedelmébe.

Brunónak és Buffalmaccónak meg Nellónak, Calandrino szavainak hallatára oly nagy nevethet­nékjök támadt, hogy szinte megpukkadtak, de mégiscsak türtőztették magokat, azonban Simone mester harsány nevetésre fakadt, tátott szájjal, úgyhogy valamennyi fogát ki lehetett volna rántani. Végezetül aztán Calandrino az orvosnak gondjaiba ajánlotta magát, s tanácsát és segítségét kérte bajában; akkor a mester szólott ekképpen:

- Calandrino, nincs okod az ijedelemre, mivel Istennek hála idejében észrevettük a bajt, s ekképpen kevés napok alatt könnyűszerrel megszabadítlak tőle, de bizony pénzbe kerül.

Mondotta Calandrino:

- Jajjaj, mesterem, igen, igen, az Isten szerelmére; van itt kétszáz lírám, melyen birtokot akartam vásárolni; ha szükség van rá, vigyétek az egészet, csak ne kelljen megbabáznom, mivel nem értem a módját; meg aztán hallom, micsoda visítozást csapnak az asszonyok, mikor szülnek, ámbár hiszen jócskán van nekik mivel; azt hiszem, ha nekem kellene ama fájdalmakat kiállanom, előbb belehalnék, mint azt a kölyket világra hoznám.

Akkor szólott az orvos:

- Oda se neki. Én majd főzetek néked bizonyos párolt orvosságot, mely fölöttébb jó és kellemes ital, és három nap alatt felolvasztja benned az egészet, s te megint oly egészséges leszel, mint a makk; de aztán legyen eszed, s többé ne add fejedet afféle ostobaságokra. Most pedig emez italhoz szükség vagyon három pár finom kövér kappanra; az egyéb apróságokra pedig, mik hozzá kellenek, adj itt valamelyik cimborádnak öt líra aprópénzt, hogy mind megvásárolja, és küldd el az egészet boltomba, s én holnap reggel Isten nevében elküldöm néked ama párolt itókát, te pedig fogj hozzá, s igyál meg belőle napjában többször is egy egy jó nagy pohárral.

Ennek hallatára szólott Calandrino:

- Mesterem, legyen gondod reám.

És odaadta Brunónak az öt lírát meg a többi pénzt a három pár kappanra, s kérte, hogy a kedvéért vállalja a fáradságot. Az orvos pedig eltávozván főzetett néki fűszeres édes vizet s elküldötte. Bruno pedig, minekutána megvásárolta a kappanokat s a mulatsághoz szükséges egyéb holmikat, az orvossal meg cimboráival mindent fellakmározott. Calandrino három napon által itta az édes vizet, az orvos pedig meglátogatta cimboráival együtt, s megtapogatta érverését, és mondotta néki:

- Calandrino, meggyógyultál, annyi bizonyos; miért is most már bízvást mehetsz dolgaidra, s nem kell tovább itthon kuksolnod.

Calandrino boldogan fölkelt, elment dolgaira, s ahol csak valakivel szóba elegyedett, égig magasztalta Simone mestert, ki őt oly gyorsan meggyógyította, midőn három nap alatt minden fájdalom nélkül megszabadította terhességétől. Bruno és Buffalmacco és Nello örvendezett, hogy sikerült fortélyosan kifogniuk Calandrino fukarságán, monna Tessa pedig, mikor a dolgot megtudta, sokáig pörlekedett urával miatta.