ÖTÖDIK NOVELLA

Madonna Dianora januárban májusi gyönyörű kertet kér Ansaldótól.
Ansaldo elkötelezi magát valamely varázslónak, s megadja a kertet a
hölgynek, kinek ura engedelmet ad, hogy Ansaldo kedvét töltse;
ez a férj nagylelkűségének hallatára feloldozza a hölgyet ígérete alól,
a varázsló pedig feloldozza Ansaldót, és semmit nem fogad el tőle

A vidám társaság minden tagja égig magasztalta Gentilét, midőn a Király parancsolta Emiliának, hogy folytassa a sort; ki is bátran, mintha már alig várná, hogy szóhoz jusson, ekképpen fogott szóba:

- Gyengéd szívű hölgyeim, senki nem mondhatná jog szerint, hogy Gentile úr nem cselekedett nagylelkű módon; de ha ki azt mondaná, hogy ennél nagylelkűbb cselekedet már el sem kép­zelhető, talán nem is volna nehéz megbizonyítani, hogy bizony elképzelhető; szándokomban vagyon tehát ezt megbizonyítani nektek novellámban.

Frioliban, emez hideg, de szép hegyekkel, számos folyókkal és kristályos forrásokkal ékes tarto­­mányban van egy város, Udine nevezetű, melyben élt valaha egy szépséges és nemes hölgy, kinek neve volt madonna Dianora, felesége bizonyos Gilberto nevezetű, kedves és jóindulatú és dúsgazdag embernek. És emez hölgy jelességével megérdemelte, hogy forrón beleszeretett bizonyos Ansaldo Gradense nevezetű előkelő főnemes úr, ki magas rangot viselt, s kinek vitézsége és lovagi jelessége országszerte ismeretes volt. És ámbátor forró szerelmében erejétől telhetőleg mindent megtett, hogy a hölgynek szerelmét megnyerje, és ezért gyakorta ostromolta üzeneteivel, minden fáradozása kárba veszett. Mikor pedig a hölgynek már igen terhére volt, hogy a lovag szüntelenül háborgatta, és látta, hogy hiába tagad meg tőle mindent, amit kér, az csak nem tágít szerelmétől, és továbbra is háborgatja, feltette magában, hogy valamely különös és vélekedése szerint teljesíthetetlen kéréssel lerázza nyakáról; tehát valamely asszonynak, ki a lovag nevében gyakorta járogatott hozzá, mondotta egy napon:

- Jóasszony, sokszor bizonygattad, hogy Ansaldo úr mindenekfelett szeret engem, és csodá­latos ajándékokat kínáltál nékem az ő nevében; de ezeket csak tartsa meg magának, mivel ezekért ugyan soha nem adom fejemet arra, hogy szeressem őt avagy kedvére tegyek; de hahogy megbizonyosodhatnám, hogy olyannyira szeret engem, amint mondod, bizonnyal rászánnám magamat, hogy szeressem és megtegyem néki, mit tőlem kíván; annak okáért hahogy hajlandó efelől bizonyságot tenni azzal, mit én tőle kívánok, készen állok parancsaira.

Szólott akkor a jóasszony:

- Mit kívánsz, madonna, hogy cselekedjen?

Felelte a hölgy:

- Ím, ezt kívánom: legyen a most következő januárban itt a város közelében zöld pázsittal, virágokkal, lombos fákkal pompázó kert, miként ha május hava volna; ha pedig ezt meg nem teszi, se téged, se mást ne küldjön többé hozzám; mivelhogy ha továbbra is háborgat, elpanaszolom férjemnek és atyámfiainak, mint ahogy eleddig mindent rejtekben tartottam előttök, s ekképpen próbálom őt lerázni nyakamról.

Ámbár a lovag, mikor meghallotta a hölgy kívánságát és feltételét, úgy érezte, hogy kemény és szinte lehetetlen, és nyilván megismerte: csak azért kívánta ezt a hölgy, hogy elvegye minden reménységét, mégis feltette magában, hogy próbát teszen ha végbeviheti-e; és szerte a világon mindenfelé kerestette, ha akad-e ember, ki ebben segítséget vagy tanácsot adhatna neki; és ekképpen bukkant bizonyos emberre, ki ajánlotta magát, hogy varázslattal végrehajtja azt busás fizetség fejében. Ezzel tehát Ansaldo úr hatalmas nagy summa pénzben megegyezett, és vidáman várta az arra megszabott időt. Midőn tehát ez elérkezett, s éppen fogcsikorgató hideg volt, s mindent hó és jég borított, amaz ügyes ember a január első napjára virradó éjszakán varázsló mesterségével művelte, hogy reggel a város tőszomszédságában valamely gyönyörű mezőn pázsitos, fás, mindennémű gyümölcsökkel teli kert támadott, mely mindeneknek tanú­sága szerint, kik látták, oly gyönyörűséges volt, hogy olyat még soha ember nem látott. Melyet is Ansaldo úr fölöttébb nagy gyönyörűséggel szemlélvén, szedett a legszebb gyümölcsökből meg virágokból, melyek abban voltak, és titokban ajándékul küldötte hölgyének, s meghívta, nézze meg a kertet, melyet kívánt, hogy abból megismerje iránta való szerelmét, és eszébe jusson ígérete, melyet néki tett és esküvel pecsételt, és szavatartó hölgy létére igyekezzék azt beváltani.

A hölgy a virágok és gyümölcsök láttán, mivel már sokaktól hallott a csodálatos kertről, kezdte bánni ígéretét.

De megbánás ide, megbánás oda, kíváncsi lévén új dolgok látására, több más városbéli hölgyekkel együtt kiment, hogy megnézze a kertet, s minekutána nagy álmélkodással magasz­talta azt, kimondhatatlan bánkódással hazatért, arra gondolván, mire magát elkötelezte; bánkódása pedig oly igen nagy volt, hogy nem tudta kellőképpen rejtegetni, s mivel orcáján is megmutatkozott, férje észrevette s mindenáron kívánta tudni tőle magától az okát. A hölgy szégyelletében jó ideig hallgatott; végezetül kénytelen-kelletlen rendre felfedte ura előtt az egészet. Gilberto ennek hallatára előbb igen megháborodott; annak utána megfontolván feleségének tiszta szándokát, meggondolta magát, elverte haragját s szólott ekképpen:

- Dianora, okos és tisztességes hölgynek nem szabad meghallgatnia efféle üzeneteket, sem bármi feltétellel alkudoznia tisztasága felől. A szavaknak, melyeket a füleken által a szív befogad, nagyobb a hatalmok, mint sokan gondolják, szerelmes férfiak pedig szinte semmi lehetetlenséget nem ismernek; tehát hibát követtél el, hogy előbb meghallgattad, annak utána pedig alkudoztál vele; mivel azonban ismerem lelkednek tisztaságát, hogy ígéretednek bilin­cseiből megszabadítsalak, megengedem néked azt, mit talán más férfi nem engedne meg; erre indít az is, hogy félek a varázslótól, mivel Ansaldo úr talán annak révén kárt tenne bennünk, hahogy bolonddá tartanád. Kívánom tehát, hogy elmenj hozzá, s ha valamiképpen teheted, igyekezzél olyképpen cselekedni, hogy megőrizvén tisztaságodat eleget tégy ígéretednek; ha pedig más módon nem lehet, most az egyszer add néki testedet, de nem lelkedet.

A hölgy ura szavainak hallatán sírva fakadt, és bizonykodott, hogy ily nagy kegyességet nem fogad el tőle. Gilberto azonban, ámbár a hölgy sokat ellenkezett, nem tágított attól, hogy csak ekképpen cselekedjék. Miért is a hölgy másnap hajnalban fel sem ékesítvén magát, előtte két szolga, nyomában belső frájja, elment Ansaldo úr házába. Annak pedig szeme-szája elállt, mikor látta, hogy a hölgy eljött hozzá; tehát felkelt, és behívatván a varázslót mondotta neki:

- Akarom, hogy lássad, mely nagy kincset szerzett nekem a te tudományod.

És elébe ment a hölgynek, és semminémű parázna gerjedelmet nem mutatván, alázatos tisztelettel fogadta s bevezette mindnyájokat egyik szép szobába, melyben nagy tűz égett; s minekutána széket adatott a hölgynek, szólott ekképpen:

- Madonna, kérlek, hogy ha irántad való állhatatos szerelmem megérdemel valami jutalmat, ne terheltessél felfedni előttem az igazi okot, melyért ebben az órában, s ily kísérettel hozzám eljöttél.

A hölgynek könnyek fakadtak szeméből, és szégyellősen felelte:

- Uram, nem irántad való szerelmem vezérel ide, nem is hittel tett ígéretem, hanem férjemnek parancsa; ki is inkább tekint eszeveszett szerelmed miatt hozott áldozataidra, mint maga becsületére s enyémre, és elküldött ide; tehát az ő parancsára hajlandó vagyok mostan ez egyszer mindenben kedvedet tölteni.

Ha Ansaldo úr már előbb is csodálkozással hallgatta a hölgyet, most még jobban elcso­dál­kozott; és megindulván Gilberto nagylelkűségén, gerjedelme szánakozásra fordult, és szólott ekképpen:

- Madonna, ha úgy vagyon a dolog, miként mondod, Isten ments, hogy lábbal tiporjam annak becsületét, ki megkönyörült szerelmemen; annak okáért itt maradhatsz, amíg kedved tartja, de csak úgy, mint húgomasszony, s mikor akarod, eltávozhatsz szabadon; de oly módon, miként illendőnek véled, köszönd meg férjednek e most mutatott nemeslelkűségét, engem pedig fogadj a jövendőben testvéred és szolgád gyanánt.

Eme szavak hallatán a hölgy kimondhatatlanul megörvendezett és szólott:

- Fontolóra vetvén derék voltodat, semmiképpen el nem hittem volna, hogy idejövetelemnek más vége lehet, mint az, mit íme te adtál neki, s miért mindenkorra elköteleztél magadnak.

És elbúcsúzván tisztes kísérettel visszatért Gilbertóhoz, és elmondotta néki, mi történt, miért is meleg és hűséges barátságot kötött Ansaldóval. A varázsló, kinek Ansaldo úr megadni kívánta az ígért fizetséget, látván, mely nagylelkű volt Ansaldo irányában Gilberto, s ugyancsak Ansaldo a hölgy irányában, szólott ekképpen:

- Mentsen Isten, hogy minekutána tanúja voltam, mely nagylelkűen lemondott Gilberto maga becsületéről, te pedig szerelmedről, hasonlatosképpen én is le ne mondjak jutalmamról; mivel pedig tudom, hogy ez nálad jó helyen vagyon, azt akarom, hogy megtartsad magadnak.

A lovag elröstelkedett, s igyekezett rábírni amazt, hogy fogadja el az egészet, vagy egy részét, de minden fáradozása kárba veszett; annak utána a varázsló harmadnapra eltüntette kertjét, s mivel útra kelni kívánt, Ansaldo úr Istennek ajánlotta őt, és kioltván szívében a hölgy iránt érzett parázna szerelmét, abban immár csak tisztes hajlandóság tüze maradt meg.

Miképpen vélekedjünk tehát ebben, szerelmetes hölgyeim? Talán többre tartsuk a félig holt asszonyt s a kialudt reménység miatt kihűlt szerelmet Ansaldo úr nagylelkűségénél, melyet akkor gyakorolt, midőn forróbb volt szerelme, mint bármikor, s magasabban lobogott reménysége, és ezenfelül kezében tartotta a rég ideje hajszolt prédát? Vélekedésem szerint ostobaság volna azt hinni, hogy amannak nagylelkűségét emez utóbbiéhoz mérni lehetne.