MÁSODIK NOVELLA

A zsidó Ábrahám, Giannotto di Civigni ösztönzésére, elmegy a római udvarba:
mikor pedig ottan látja a papok gonoszságát, visszatér Párizsba és megkeresztelkedik

Pamfilo novellája nagyon tetszett a hölgyeknek, és nemegyszer megkacagtatta őket; feszülten figyeltek rá, és miután befejeződött, a Királynő kiadta a parancsot, hogy Neifile, ki mellette ült, gondoskodjék a megkezdett szórakozás folytatásáról, és mondjon ő is novellát. Neifile, kinek éppúgy díszére vált szende bájossága, mint szépsége, vidáman azt felelte, hogy szívesen, és ekképpen fogott hozzá:

- Pamfilo novellájában megmutatta, hogy Isten az ő kegyességében nem a mi hibáinkra néz, ha olyasvalamiből erednek, amit mi nem ismerhetünk meg: nekem pedig szándékom novellámmal bizonyítani nektek, hogy ugyane kegyesség csalhatatlan bizonyossággal megmutatkozik akkor is, mikor türelmesen elnézi azoknak a bűneit, kik ahelyett, hogy bizonyosságot tennének róla, szavaikkal és cselekedeteikkel az ellenkezőt művelik; hogy azt, amit hiszünk, annál nagyobb lelki szilárdsággal követhessük.

Bájos hölgyeim, mint hallomásból tudom, élt Párizsban egy nagykereskedő, derék ember, kit Giannotto di Civigninek neveztek, s ki tisztességgel és becsülettel nagy posztókereskedést folytatott, és benső barátságban volt egy Ábrahám nevezetű dúsgazdag zsidóval, aki ugyan­csak kereskedő volt, és tetőtől talpig tisztességes és becsületes ember. Mikor Giannotto az ő becsületességét és tisztességét látta, fölöttébb nagy fájdalom nyilallott szívébe, hogy ez a derék és bölcs és jó ember kárhozatra jut, mivelhogy nincs az igaz hiten. Annak okáért kezdte barátságosan kérlelni, hogy hagyná ott a zsidó hit tévedéseit, és térne meg a keresztény igazságra, mely, miként láthatja, szent és jóságos és szüntelenül virágzik és gyarapodik; míg ellenben nyilván megismerheti, hogy az övé sorvadoz és a végét járja.

A zsidó azt felelte, hogy ő a zsidó hiten kívül semminémű hitet nem tart szentnek avagy jónak, és abban született és abban akar élni és meghalni, és a világon semmi sem tántoríthatja el tőle. Giannotto nem nyugodott bele, hanem kevés napok múltán ugyanezen szavakkal fölvetette előtte a dolgot, és esetlenül-ügyetlenül, afféle kereskedő módjára bizonygatta, mely okoknál fogva különb a mi hitünk a zsidónál. A zsidó pedig nagy mestere volt a zsidó törvénynek, s mégis, akár az a nagy barátság tette, melyet Giannotto iránt érzett, akár a szavai, melyeket a Szentlélek adott emez egyszerű embernek nyelvére, a zsidónak igen kezdettek megtetszeni Giannotto magyarázatai; mindazonáltal hajthatatlan maradt hitében, és nem engedett. És ámbátor ilyen konok maradt, Giannotto soha nem hagyott neki békét, úgyannyira, hogy a zsidót lefegyverezte a szívós kitartás és mondá:

- Nézd, Giannotto, te azt szeretnéd, hogy kereszténnyé legyek, és én hajlandó is vagyok megtenni, de csak úgy, hogy előbb elmegyek Rómába, és ott megnézem azt, akit te Isten földi helytartójának nevezel, és ugyancsak az ő bíboros testvéreinek erkölcseit: és ha mindezt olyannak látom, hogy igazolja a te szavaidat és megbizonyosodom, hogy a te hited különb, mint az enyém, ahogyan te igyekeztél nekem bebizonyítani, megteszem azt, amit mondottam; ha pedig nem olyan, akkor megmaradok zsidónak, ami vagyok.

Giannotto ennek hallatára igen nekibúsult, és így szólt magában: kárba veszett a fáradságom, pedig azt hittem, hogy igen hasznos munkát végeztem, mikor ennek a megtérésében remény­kedtem, mivelhogy ha elmegy a római udvarba, és látja a papok gyalázatos és bűnös életét, nemhogy nem válik zsidóból kereszténnyé, hanem még ha keresztény volna is, minden bizonnyal visszatérne a zsidó hitre. És odafordulván Ábrahámhoz, mondá neki:

- Ugyan, barátom, minek veszel magadra ekkora fáradságot és ily nagy költséget, amibe neked ez a római utazás kerül? Nem is szólván arról, hogy a magadfajta gazdag embernek az út tengeren és szárazföldön is csupa veszedelem. Azt hiszed, itt nem akad, aki megkeresztelne? Ha pedig netalán némi kétségeid vannak a hit felől, melyről neked szólottam, hol vannak e hitnek különb mesterei és bölcsebb férfiai, mint itt, kik mindenről felvilágosíthatnak, amit csak akarnál és kívánnál? Annak okáért úgy vélem, hogy emez utazásod fölösleges. Gondold meg, hogy ottan éppolyanok a főpapok, mint aminőket itten láthattál, sőt talán annyival különbek, hogy közelebb vannak a legfőbb pásztorhoz. És ezért, ha megfogadod tanácsomat, máskorra halasztod eme fáradságos utadat, talán valamely búcsúra, melyen esetleg én is társadul szegődöm.

Felelte neki a zsidó:

- Elhiszem, Giannotto, hogy úgy van, amint mondod, de hogy ne szaporítsam a szót, minden­képpen elszántam magam az útra (ha azt akarod, hogy megtegyem, amire úgy kértél), különben semmit nem teszek e dologban.

Mikor Giannotto látta eltökélt akaratát, így szólott:

- Hát járj jó szerencsével.

Magában pedig azt gondolta, hogy ebből ugyan sohasem válik keresztény, ha egyszer meglátja a római udvart; mivel azonban semmit sem veszített vele, belenyugodott. A zsidó lóra ült, és amily gyorsan csak módjában volt, Rómába utazott, mikor pedig odaérkezett, zsidó hitsorsosai nagy tisztességgel fogadták; ottan szállást is vett, és nem szólott senkinek, mi okból jött oda, de óvatosan kezdte figyelni a pápa és a bíborosok és a többi főpapok és mind a többi udvari emberek viselkedését; és mind maga megfigyeléseiből, mivelhogy igen éles eszű ember volt, mind pedig másoktól szerzett értesüléseiből úgy látta, hogy a legnagyobbtól a legkisebbig valamennyien a legszemérmetlenebbül vétkeznek a paráznaságban, mégpedig nem csupán a ter­mészetes, hanem a szodomai paráznaságban, és nem tartja őket vissza semmiféle lelki­ismeret-furdalás avagy szégyenkezés, olyannyira, hogy a cifralányok és a szépfiúk hatalma éppenséggel nem volt kicsiny bármely nagy dolog véghezvitelében. Ezenfelül mind vala­mennyien torkosak, borisszák, részegesek voltak és a paráználkodás mellett oktalan állatok módjára leginkább a hasuknak éltek: mindezt nyilván tapasztalta. És tovább vizsgálódván látta, hogy valamennyien fösvények, és mohón kívánják a pénzt, az emberi vért, sőt a keresztény vért, az egyházi dolgokat, bárminéműk legyenek is azok, akár áldozatok, akár a hozzájok tartozó javadalmak, pénzért adták és vették, és élénkebb kereskedést űztek azokkal és több volt a közvetítő, mint Párizsban a posztó - vagy akármiféle más közvetítő; és a nyilvánvaló simoniát egyházigazgatásnak nevezték és a torkosságot életfenntartásnak, mintha bizony Istent - nem is szólván a szavak jelentéséről - meg lehetne csalni a dolgok elnevezésével, éppúgy, mint az embereket, mintha bizony nem ismerné az elvetemült lelkek szándokát. Mindez és sok más egyéb dolog, melyekről jobb nem beszélnünk, sehogy sem tetszett a zsidónak; mivel pedig józan és mértékletes ember volt, úgy vélte, hogy már eleget látott, és feltette magában, hogy visszatér Párizsba, és ekként cselekedett. Mikor Giannotto hírül vette érkezését, ámbár cseppet sem bízott benne, hogy kikeresztelkedik, ha visszatér, elment hozzá, és igen szívesen köszöntötték egymást; minekutána pedig Ábrahám néhány napot pihent, Giannotto meg­kérdezte tőle, vajon mi a véleménye a szentatyáról és a bíborosokról és a többi udvari emberekről. A zsidó pedig nyomban így felelt rá:

- Én úgy vettem észre, hogy mind gonosz, verje meg az Isten valamennyit: és mondom neked, hogy ha jól figyeltem meg, nem láttam én ott semminémű szentséget, semminémű ájtatosságot; semminémű jó cselekedetet, semminémű jó példát vagy egyebet egyetlen papi emberben sem; de úgy láttam, hogy paráznaság, fösvénység és torkosság és egyéb ily dolgok, és még rosszabbak is (ha ugyan lehetnek ezeknél rosszabbak emberben) oly bőven vannak mind valamennyiben, hogy én inkább tartom azt ördögi boszorkánykonyhának, mintsem isteni cselekedetek műhelyének. És ennek miatta úgy vélem, hogy a ti fő pásztorotok, és ennek következményeképpen mind a többiek, minden gondjukkal és minden csalafintaságukkal azon mesterkednek, hogy a keresztény vallást elpusztítsák a föld színéről és megsemmisítsék, holott úgy illenék, hogy ők legyenek talpkövei és támaszai. Mivel pedig látom, hogy nem következik be az, amiben mesterkednek, hanem a ti vallásotok szüntelenül gyarapszik és egyre fényesebbé és ragyogóbbá válik, azt hiszem, joggal következtetek arra, hogy annak, mint minden hitnél igazabb és szentebb hitnek, a Szentlélek a talpköve és támasza. Ezért, holott rábeszéléseiddel szemben rideg és kemény maradtam, és nem akartam megkeresztel­kedni, most nyíltan megmondom neked, hogy semmiképpen el nem mulasztanám a megkeresztelkedést. Menjünk tehát a templomba, és ottan a te szent hitednek bevett szokása szerint kereszteltess meg engemet.

Giannotto, ki éppen az ellenkező következtetést várta, nem ezt, ennek hallatára a világ legboldogabb emberének érezte magát. És elment vele együtt a párizsi Notre-Dame templomba, és megkérte annak papjait, hogy Ábrahámnak adják fel a keresztséget. Azok pedig, midőn meghallották, mit kér, nyomban teljesítették kérését; és Giannotto emelte ki őt a keresztelőmedencéből, és Giovanninak nevezte; annak utána pedig nagy tudományú férfiakkal tökéletesen beavattatta hitünkbe, melyet is ő hamarosan megtanult, és végezetül jó és derék és szent életű ember vált belőle.