Harmadik nap

VÉGZŐDIK A DEKAMERON MÁSODIK NAPJA: KEZDŐDIK A HARMADIK,
MELYEN NEIFILE URALKODÁSA ALATT OLY EMBEREKRŐL FOLYIK A SZÓ,
KIK VALAMELY FÖLÖTTÉBB KÍVÁNATOS DOLGOT ÜGYESSÉGÖKKEL
MEGNYERTEK, AVAGY VISSZASZEREZTÉK, MIT ELVESZTETTEK

A bíborpiros hajnal a nap közeledtére kezdett már halványodni, midőn vasárnap a Királynő felkelt, és felkeltette egész társaságát, s minekutána az udvarmester jóval korábban előre­küldött ama helyre, ahová készültek, mindennémű alkalmatos dolgokat s egy szolgát, ki ottan előkészítse a szükségeseket, látván, hogy a Királynő már fent van, hamarosan minden egyéb dolgot összecsomagoltatott, felszedte a sátorfát, s a poggyásszal és az ottan maradt cseléd­séggel megindult a hölgyek és az urak nyomában. Tehát a Királynő a hölgyek és a három ifjú kíséretében lassú léptekkel, miközben számtalan fülemüle és egyéb madárka szálldogált előttök dalolva, megindult nyugat felé, valamely járatlan ösvényen, melyet zöldellő fű és virágok borítottak, melyek a rájuk tűző napsugárban sorra nyiladoztak; és csevegve, tréfálkozva és kacagva alig haladtak többet kétezer lépésnél, még jóval kilenc óra előtt társaságát gyönyörűséges és pompás palotához vezette, mely a síkságból kiemelkedő dombocskán állott. Miután beléptek s bejárták az egészet, lelkesen magasztalták a tiszta és ékes szobákat, amelyek zsúfolva voltak illendő berendezéssel; a palota urát pedig fölöttébb nagy­szerű embernek ítélték. Annak utána lementek, s a tágas és derűs udvar, a pompás borok­kal teli pincék és a jéghideg víz láttán, mely bőven ömlött ottan, még jobban magasztalták. Később, minthacsak pihenésre vágyakoztak volna, letelepedtek valamely erkélyen, honnét az egész udvart végigláthatták; az pedig mind telides-teli volt az év ama szakában nyíló virágokkal és lombokkal; és máris jött az ügyes udvarmester, s drága csemegékkel és pompás borokkal kínálta és üdítette őket.

Annak utána kinyittatták a palota oldalában elterülő kertet, melyet körös-körül fal övezett, és beléptek abba; és alighogy beléptek, feltárult előttük az egésznek csodálatos szépsége, s kezdték azt apróra szemügyre venni. Körös-körül és benne is minden irányban széles utak húzódtak, mind nyílegyenesen, s valamennyi fölé szőlőlugas borult, melyek ez esztendőre szemlátomást bő termést ígértek; akkor éppen mind virágzottak, s oly erős illatot árasztottak az egész kertben, hogy a kertben nyíló egyéb virágok illatával egybekeveredvén, úgy érezték, mintha Kelet minden illatos fűszerét szagolnák; az utakat pedig oldalt véges-végig fehér és piros rózsák és jázminok lugasa szegte; miért is nem csupán reggel, hanem akkor is, midőn a nap már magasabban járt, mindenütt illatos és üdítő árnyékban sétálhattak, hogy a napsugár nem is érte őket. Hosszadalmas volna elmesélni, mennyi és milyen virág volt ama helyen, és hogyan voltak elrendezve: de nincs egyetlen nemesebb fajta sem, mely a mi égövünk alatt tenyészik, hogy ne lett volna ott nagy bőségben. A kertnek közepében pedig zsenge füvű rét terült (s ez még sokkalta gyönyörűbb volt, mint benne akármi más), melynek zöldje szinte feke­tének látszott, s melyet ezernyi-ezerfajta virág tarkított, körös-körül pedig zöldellő és dús narancs - és citromfák szegték, rajtuk még az érett gyümölcs és az éretlen, sőt a virágok is; s ezek nem csupán kellemes árnyékot nyújtottak a szemnek, hanem a szaglásnak is gyönyörű­séget szerzettek.

Eme rétnek közepében vakító fehér márványból csodálatos faragott képekkel ékes szökőkút emelkedett. Abban pedig, nem tudom, természetes vagy mesterséges úton-módon, valamely alakból, mely a közepére helyezett oszlopon állott, oly bőségben szökött a víz az ég felé, hogy jóval kevesebb akár malmot is hajthatott volna, annak utána pedig kellemetes csobogással visszahullott a tiszta vizű medencébe. Az a víz pedig (mely kicsordult a medencéből) rejtekúton, mesteri módon vágott szép kis csatornákon kifolyt a rét végébe, hol felbukkant és körülövezte azt; onnan hasonlatos csatornákon szétágazott szinte a kertnek minden részébe, végezetül pedig meggyülemlett valamely helyen, és kifolyt a szépséges kertből, s kristályosan leereszkedett a síkságra, de minekelőtte még patakká vált volna, roppant erővel és a tulajdonos nem csekély hasznára, két malmot hajtott. Ez a remekül berendezett kert, a virágok és a szökőkút, a belőle kibuggyanó kis erecskékkel, oly gyönyörűséget szerzett mind a hölgyek s a három ifjú szemének, hogy valamennyien egy értelemmel hangoztatták: ha lehetne a földön Paradicsom, azt el sem tudják képzelni másképpen, mint amilyen ez a kert, s el sem tudják gondolni ezen felül, mi egyéb szépséggel lehetne még megtetézni.

Miközben tehát nagy gyönyörűséggel kószáltak a kertben, különb-különbféle gallyakból szép koszorúkat fontak, s hallgatták énekelni a madarakat, melyek talán százféle hangon daloltak, minthacsak versenyezni akartak volna egymással; és akkor észrevettek valamely andalító gyönyörűséget, melyet a többiek miatt érzett meglepetésükben mindeddig nem vettek észre; tudniillik láttak hemzsegni a kertben valami százfajta szép állatot, s mutogatták őket egymás­nak: itten tengeri nyulak bukkannak fel, amott nyulak futnak, máshol őzek heve­résznek, ismét más helyen fiatal szarvasok legelésznek, mindezen felül számos egyéb fajtája az ártalmatlan állatoknak, mindegyik maga kedve szerint járt-kelt ottan, és szelíd volt valamennyi; eme dolgok a többi gyönyörűségeken felül jócskán tetézték élvezeteiket. De minekutána hol ezt, hol amazt nézegetvén, eleget jártak-keltek, a szép szökőkút mellett megteríttették az asztalo­kat, és ottan előbb énekeltek hat dalocskát, néhány körtáncot lejtettek, annak utána pedig a Királynő parancsára asztalhoz ültek, hol is pompás, finom és előkelő rendben és kitűnő és ízes eledelekkel szolgálták őket; ettől pedig még jobban felvidámodtak, és asztalbontás után újból zenével és énekkel és tánccal szórakoztak, mígnem a Királynő a hőség beálltával úgy vélte, elérkezett az ideje, hogy szundítani menjen, kinek kedve tartja. Némelyek tehát elmentek, mások, kiket a hely szépsége lenyűgözött, nem akartak szundítani, hanem ott maradtak, s egyesek regényt olvastak, mások sakk - és ostáblajátékkal szórakoztak, miközben a többiek szundítottak. Azonban délután három óra tájt mind felkeltek, s minekutána arcukat friss vízzel üdítették, a Királynő parancsa szerint a szökőkút mellett összegyülekeztek, s ottan a szokott módon letelepedtek és várakoztak, hogy megkezdjék elbeszéléseiket a Királynőtől megszabott tárgy szerint. Közülük első volt Filostrato, kire a Királynő e kötelességet rótta; ki is ekképpen kezdett beszélni.