HARMADIK NOVELLA

Valamely hölgy szerelmes egy ifjúba, és tiszta lelkiismeretet színlelvén,
gyónás örve alatt rávisz egy szigorú erkölcsű barátot, hogy tudtán kívül
kezére járjon gerjedelme teljes-tökéletes kielégítésében

Pampinea elhallgatott, és a hölgyek fölöttébb magasztalták a csatlós vakmerőségét és óvatos­ságát, s hasonlatosképpen a király nemes gondolkodását, midőn a Királynő odafordult Filoméná­hoz, s parancsot adott neki, hogy folytassa a sort: miért is Filoména kedvesen ekképpen fogott szóba:

- Szándékomban vagyon elmesélni, miképpen csúfolt meg valamely szépasszony egy szigorú erkölcsű barátot: mely is annál jobban fog tetszeni minden világi embernek, mivel a barátok javarészt tökkelütött, fura és ügyefogyott emberek, és azt hiszik, hogy minden dologban többet érnek s többet tudnak más embereknél, holott sokkalta alább valók azoknál, mivelhogy lelki szegénységök miatt még mindennapi kenyeröket sem tudják más emberek módjára megszerezni, hanem disznók módjára odacsődülnek, hol ennivaló akad számukra. Ezt a novellát pedig, bájos hölgyeim, nem csupán azért mesélem el, hogy a kapott parancsot teljesítsem, hanem azért is, hogy figyelmeztesselek benneteket: a barátokat, kikben mi, nők túlságos hiszékenységünkben vakon bizakodunk, mely ügyesen megcsúfolhatjuk, akár mi, nők is, nem csupán a férfiak, mi már nemegyszer meg is esett.

Városunkban, melyben több a csalás, mint a szeretet s a hűség, még nem sok esztendővel ennek előtte élt valamely nemes hölgy, szépséggel és jó erkölcsökkel ékes, kit a természet mindenki másnál bővebben elhalmozott lelki nemességgel és finom ötletességgel; nevét pedig, valamint a többieknek nevét, kik eme novellámban szerepelnek, nem szándékozom elárulni, ámbár tudom; mivelhogy közülök némelyek még élnek, s emez dolog miatt megvetést vonnának magokra, holott tulajdonképpen kacagással kellene átsiklani rajta. Tehát ez, előkelő származású hölgy létére valamely posztószövőmesterhez ment feleségül, s nem tudta kiverni fejéből a méltatlankodást, hogy csak mesterember a férje, mivel az volt a meggyőződése, hogy alantas foglalkozású ember, ha még oly gazdag is, nem méltó nemes hölgy kezére; és mivel ezenfelül látta, hogy minden gazdagságával együtt semmi másban nem jeleskedik, csupán a tarka szövésben, a fonalak kifeszítésében, s a fonóleánnyal a fonál miatt való veszekedésben, feltette magában, hogy nem kér többet annak öleléseiből, legfeljebb, ha már egyáltalán nem tudja megtagadni tőle; hanem kárpótlásul inkább szerez magának valakit, akit a posztó­szövőmesternél méltóbbnak tart ölelésére; és beleszeretett valamely javakorbeli daliás úriemberbe, mégpedig olyannyira, hogy amely napon őt nem látta, a rákövetkező éjszakán hajnalig álmatlanul hánykolódott ágyában.

Ám a derék ember nem vette észre a dolgot, és semmit nem törődött vele; az asszony pedig fölöttébb óvatos volt, és sem a szolgálóval nem merte megüzenni, sem levélben értésére adni szerelmét, mivel félt, hogy különb-különb veszedelmek kerekedhetnek belőle. Mivel pedig megfigyelte, hogy e nemes úr gyakorta van együtt bizonyos baráttal, ki ámbár buta és faragatlan ember, mégis mindeneknél igen derék barát hírében állott, mivelhogy fölöttébb szent életet élt, úgy gondolta, hogy ez lesz a legalkalmatosabb közvetítő közte és ama férfi között; és minekutána kieszelte magában a dolognak csínját-bínját, illendő órában ama templomba ment, melynél a barát lakott, és hívatta őt és azt mondta neki, hogy ha nincs ellenére, kegyeskedjék őt meggyóntatni. Mikor a barát meglátta, megismerte, hogy nemes hölgy, és szívesen fogadta szavait; a hölgy pedig a gyónás után ekképpen szólott:

- Atyám, kénytelen vagyok segedelemért és jó tanácsért hozzád folyamodni abban, mit elmondandó vagyok. Én megmondtam neked, ki vagyok, s tudom, hogy ismered szüleimet és férjemet, ki jobban szeret engem maga életénél, s nem kívánhatok semmit, mit azon nyomban meg ne kapnék, mivelhogy dúsgazdag ember lévén meg is teheti; annak okáért jobban is szeretem őt tulajdon magamnál: és ha csak gondolatomban is megfordulna valami, nem is szólván arról, hogy netalán elkövetnék olyasmit, mi kedve és becsülete ellenére volna, senki más asszony nálam jobban meg nem érdemelné pokloknak tüzét. Nos hát, egy bizonyos ember, kinek tulajdonképpen nevét sem ismerem, de ki úgy látszik, előkelő férfiú, és ha nem csalatkozom, sűrűn megfordul nálad, hatalmas szép szál férfi, barna posztóból szőtt finom ruhában jár, talán mivel nem tudja, hogy ekképpen gondolkodom, megfigyelésem szerint valósággal ostrom alá vett engemet, s nem léphetek az ajtóhoz vagy az ablakhoz, nem mozdulhatok ki házunkból, hogy azon nyomban ott ne teremne előttem; s csodálkozom is, hogy most nincsen itten: mindez fölöttébb bánt engemet, mivel az efféle üzelmek gyakorta rossz hírbe keverik az asszonyokat, holott ők magok nem is hibásak bennök. Néhányszor már feltettem magamban, hogy megjelentem a dolgot bátyáimnak; de aztán úgy gondoltam, hogy a férfiak az efféle üzeneteket úgy adják át, hogy aztán durva feleletet kapnak, ebből pedig szóváltás támad, a szóváltás pedig verekedéssé fajul; miért is nehogy baj avagy botrány támadjon belőle, elhallgattam a dolgot, s olyképpen határoztam, hogy inkább neked mondom el, mint másnak; egyrészt mivel úgy vélem, hogy barátja vagy amaz embernek, másrészt mivel neked tisztedben vagyon efféle dolog, hogy megfedd nem csupán barátaidat, hanem akár az idegeneket is. Annak okáért Istennek nevében kérlek, korhold meg őt emiatt, s kérd meg, hogy továbbra hagyjon fel efféle bolondságokkal. Van elég más asszony, ki talán hajlandó efféle dolgokra, s kedvökre vagyon, ha rájuk veti szemét, s nyomukban settenkedik, holott nekem igen nagy bosszúságot okoz vele, mivel semmiképpen nem vagyok hajlandó ily nemű cselekedetre.

És ekképpen szólván lehorgasztotta fejét, mintha sírás kerülgetné. A szent barát nyomban megértette, hogy ki az, kiről szólott, és fölöttébb megdicsérte a hölgyet jámbor szándékáért, mivel szentül igaznak hitte azt, amit elmondott; meg is ígérte neki, hogy megteszi, mégpedig oly módon, hogy ama bizonyos ember többé nem lesz terhére; mivel pedig tudta, mely igen gazdag, magasztalta előtte a jótékonyság és az alamizsnálkodás műveit, s elmondotta, mely szűkös ínségben vagyon. Mondá erre a hölgy:

- Istennek nevére kérlek, hogy ha tagadja emez dolgot, csak bátran vágd a szemébe, hogy én magam mondtam el neked, és panaszkodtam miatta.

S minekutána elvégezte gyónását, és megkapta a penitenciát, eszébe jutott, mely igen biztatta őt a barát az alamizsnálkodás cselekedeteire; hát nagy titokban teletömte markát pénzzel, s kérte, hogy mondjon miséket halottainak lelki üdvösségeért; annak utána pedig felkelt lábaitól és hazatért.

Nem sok idő múltán szokása szerint meglátogatta a szent barátot ama férfiú, kivel egyről és másról kicsinyég elbeszélgetett, annak utána pedig félrevonta, s nagy kíméletesen megpiron­gatta őt ama szándéka és ama kacsingatások miatt, melyekkel a hölgyet zaklatja, miként ő hiszi a hölgynek elbeszélése alapján. A derék férfiú elcsodálkozott, mivelhogy soha nem vetett szemet ama hölgyre, s csak minden szent időben, ha egyszer elment a háza előtt; miért is mentegetőzni kezdett; de a barát letorkolta és ekképpen szólott:

- Csak ne tettesd a csodálkozást, ne is vesztegesd a szót tagadásra, mivel úgyis hiába tagadsz: én nem a szomszédoktól hallottam ím ez dolgokat, hanem ő maga mondotta el nekem, keser­vesen panaszkodván ellened. És ámbátor efféle léhaságok egyáltalán sehogyan sem illenek hozzád, annyit mondok neked, hogy ha életemben láttam asszonyt, ki igazán felháboro­dott az ilyfajta ostobaságokon, hát ő volt az; éppen ezért magad becsülete s az ő nyugalma miatt kérlek, maradj veszteg, és hagyd őt békében.

A derék férfiú okosabb volt, mint a szent barát, s azon nyomban megértette az asszonynak ravaszságát; úgy tett, mintha némiképpen szégyenkeznék, s azt felelte, hogy többé nem követ el ilyesmit, s hogy a baráttól távozott, odament az asszonynak házához, ki szüntelenül ott leste valamely kicsiny ablakban, hogy lássa, ha arra jár. S mikor jönni látta, szemlátomást oly vidám és kedves volt, hogy a férfi könnyűszerrel megismerhette, mely igen jól megértette az igazságot a barát szavaiból; és ama naptól fogva, mintha egyéb dolga vinné arrafelé, szüntelenül ott lebzselt amaz utcában, nagy óvatosan, maga gyönyörűségére, s az asszonynak nagy örömére és vigasztalására. De az asszony, ki némi ideje már észrevette, hogy ő is éppúgy tetszik a férfiúnak, mint a férfiú neki, kívánkozott őt jobban feltüzelni és bizonyosságot adni neki iránta való szerelme felől; miért is alkalmatos időben megint elment a szent baráthoz, és a templomban lábai elé térdepelvén, zokogni kezdett. A barát ennek láttán nyájasan megkér­dezte, vajon mi mondanivalója vagyon. Felelte az asszony:

- Atyám, megint csak erről a te Istentől elrugaszkodott barátodról van mondanivalóm, kire a múltkoriban panaszkodtam, mivel szentül hiszem, hogy csak az én kegyetlen bosszantásomért született e világra, s azért, hagy oly dolgokra csábítson engemet, mik sem testemnek, sem lelkemnek nem kellenek, s miket ha elkövetnék, soha többé nem mernék lábaid elé térdepelni.

- Micsoda? - szólott a barát. - Hát még mindig bosszúságodra vagyon? Még most sem hagyta abba?

- Nem bizony - felelte az asszony -, s mi több, azóta, hogy panaszt tettem ellene, szinte csak azért is hétannyiszor járogat arrafelé, mint annak előtte, talán mivel megorrolt rám, hogy bepanaszoltam. És bárcsak adná Isten: érné be azzal, hogy arra járogat és rám bámészkodik, de oly vakmerő és szemtelen, hogy csak tegnap elküldte hozzám egyik szolgálóleányát holmi idétlen üzenettel, s mintha nem volna erszényem és övem akárhány, erszényt és övet küldött nekem; emiatt pedig oly igen megharagudtam s haragszom még mostan is, hogy azt hiszem, bizony leszedtem volna róla a keresztvizet, ha nem féltem volna a bűntől, és nem gondoltam volna rád; mégiscsak féket vetettem indulatjaimra, s nem akartam semmit tenni és senkinek sem szólni, minekelőtte neked meg nem jelentettem a dolgot. Annak utána pedig már vissza is adtam az erszényt meg az övet annak a fruskának, aki hozta, hogy vigye vissza neki, és már kemény szavakkal kiadtam az útját, mikor megijedtem, hogy hátha ez megtartja magának, gazdájának pedig megjelenti, hogy én elfogadtam azokat; mivel azt hiszem, néhanapján így szoktak ezek cselekedni; azért hát visszahívtam, nagy dühös indulattal kikaptam azokat kezéből, s elhoztam ide neked, hogy add vissza neki és mondd meg: nincs szükségem az ő holmijára, mivelhogy hála Istennek és férjemnek, annyi erszényem s annyi övem vagyon, hogy megfullaszthatnám őt azokban. És ezek után kérlek, bocsáss meg nekem atyai szívvel, ha mindent elmondok férjemnek és bátyámnak, hahogy ez nem hagyja abba, s nem bánom, akármi történik, mivel nekem inkább kedvemre vagyon, hogy gyalázat rajta essék, ha már mindenáron ezt akarja, mintsem hogy magam szégyenüljek miatta; úgy bizony, atyám.

Mondókája végeztével, miközben szüntelenül keservesen zokogott, elővett köpönyege alól valamely gyönyörű szép és drága erszényt s ugyancsak egy divatos és becses övet, s odadobta a barát ölébe; az pedig szentül elhitte az asszonynak meséjét, éktelen felháborodással felvette ama holmit és mondá:

- Leányom, cseppet sem csodálkozom, hogy efféle dolgok miatt felháborodol, s nem is tudlak korholni miatta: inkább fölöttébb javallom, hogy eme dologban tanácsomat követed. Én bizony megpirongattam őkelmét a múltkor, ő pedig ebül tartotta meg nekem tett ígéretét; annak okáért bizony mondom, hogy a múltkori miatt s ennek miatta is, mit mostan elkövetett, oly igen összeteremtem őt, hogy többé nem fog arcátlankodni velem; te pedig Istennek segedelmével ne ragadtasd el magad annyira haragodban, hogy valamely atyádfiának elmondd, mivelhogy annak nyomában fölöttébb nagy baj kerekedhetik. Attól se tarts, hogy ennek miatta szégyen ér, mivelhogy én mindenkor hites tanúja leszek tisztességednek mind Isten előtt, mind pedig az emberek előtt.

Az asszony úgy tett, mintha némiképpen megnyugodott volna, s nem mondott többet e tárgyban; de mivel jól ismerte emez barátnak s mind a többi barátoknak kapzsiságát, ekképpen szólott:

- Uram, némely múlt éjszakámban megjelentek nekem szüleim, s úgy vettem észre, hogy nagy kínokban gyötrődnek, és nem kérnek egyebet, csupán alamizsnálkodást, különösképpen pedig anyám, kit oly bánatosnak s elgyötörtnek láttam, hogy szegénykére szánalom volt ránézni is. Azt hiszem, keserves kínokat szenved, mikor látja, miképpen gyötör engemet Istennek ím ez ellensége, s annak okáért kérlek, mondd el lelkük üdvösségéért Szent Gergely negyven miséjét s némely imádságaidat, hogy Isten kimentse őket a tisztítóhelynek ama tüzéből.

És ekképpen szólván, egy forintot nyomott a barátnak markába. A szent barát örömmel elfogadta, és szíves szavakkal és számos példázatokkal erősítgette az asszonynak jámborságát, s áldását adván reá, elbocsátotta.

Minekutána pedig az asszony távozott, mivel nem vette észre, hogy bolonddá tette, elküldött barátjáért; az pedig eljött, s midőn látta a barátnak dühét, nyomban kitalálta, hogy valamely hírt fog kapni az asszonytól, és várakozott, vajon mit akar mondani a barát. Ez pedig megismételte múltkor mondott szavait, s megint felháborodással és mérgesen szólott hozzá, és keményen megfeddette amiatt, mit a hölgy elbeszélése szerint cselekedett. A derék férfiú, ki még nem látta, hová akar a barát kilyukadni, csak ímmel-ámmal tagadta, hogy ő küldötte volna az erszényt, meg az övet, nehogy megingassa a barátot hiedelmében, ha netalán a hölgy csakugyan odahozta azokat. De a barát igen méregbe lovalta magát és szólott:

- Hogyan tagadhatod, gonosz ember? Itt vannak ni, ő maga hozta ide e holmit nagy sírással; nézd csak meg, vajon rájok ismersz-e?

A derék férfiú nagy szégyenkezést színlelt és mondotta:

- Bizony igen, hogy rájok ismerek, és bevallom neked, gonoszul cselekedtem és esküszöm, hogy többé nem hallasz efféle dolgot felőlem, mivel mostan már ismerem ím ez hölgynek vélekedését.

Annak utána jó ideig folyt még beszélgetésök, melynek végeztével Tökkelütött barát odaadta az erszényt meg az övet barátjának, s miután alaposan kioktatta és lelkére kötötte, hogy többé efféle dolgokon ne járjon esze, elbocsátotta őt, ki is mindent szentül megígért. A derék férfiú fölöttébb megörvendezett a szép ajándékon meg azon is, hogy vélekedése szerint most már bizonyosságot szerzett az asszony szerelme felől; amint tehát a baráttól elvált, nyomban a hölgynek házához ment, hol is nagy óvatosan megmutatta neki, hogy mind a két tárgy nála vagyon: ennek pedig az asszony igen megörült, s még jobban annak, hogy terve egyre jobban kezd sikerülni. És alig várta, hogy férje valahová elutazzék, mert beteljesíteni kívánta művét; történt pedig, hogy nem sok idő múltán férjének valami okból Genovába kellett mennie. És mikor reggel lóra szállott és útnak indult, az asszony tüstént elsietett a szent baráthoz, és hosszas panaszkodás után zokogva ekképpen szólott hozzá:

- Atyám, bizony mondom neked, tovább már nem bírom; de mivel a múltkor megígértem, hogy semmit nem teszek, minekelőtte meg nem jelentem neked, eljöttem igazolnom magamat; hogy pedig elhiggyed, mennyire okom van a sírásra és panaszkodásra, elmondom neked: mit cselekedett velem barátod, vagyis inkább ez a pokolbéli ördög, ma reggel kevéssel a hajnali harangszó előtt mit cselekedett velem. Nem tudom, miféle szerencsétlen véletlen révén értesült róla, hogy férjem tegnap reggel Genovába utazott; elég az hozzá, hogy ma reggel a mondott órában bejött kertembe, felmászott az egyik fán szobámnak ablakáig, mely a kertre nyílik, és már kinyitotta az ablakot, és be akart ugrani a szobába, mikor én felriadtam, és hirtelen felkeltem ágyamból, és már-már sikoltozni akartam és sikoltottam volna is, hahogy ő, ki még nem jutott be a szobába, nem könyörgött volna kegyelemért Isten nevében és a te nevedben, miközben maga nevét is megmondotta; ennek hallatára én a te kedvedért elhallgattam, és anyaszült meztelenen az ablakhoz szaladtam, s becsaptam azt orra előtt; ő pedig elment a fenébe, legalábbis azt hiszem, mivelhogy annak utána nem hallottam. Nos hát, mondd meg magad, ha vajon illendő dolog-e és elviselhető-e? Én nem vagyok hajlandó tovább tűrni, hiszen a kedvedért már amúgy is többet tűrtem a kelleténél.

A barát ennek hallatára kimondhatatlanul nekidühödött, s egy szót sem tudott szólni, csupán ismételten megkérdezte az asszonyt, vajon csakugyan jól látta-e, hogy ő volt az, nem pedig más. Felelte erre az asszony:

- Istennek hála, oly jól ismerem már, hogy bizony senki mással össze nem tévesztem. Mondom neked, ő volt, és ha tagadná, ne higgy neki.

- Leányom, nem mondhatok egyebet, mint hogy ez fölöttébb nagy vakmerőség és elvetemedett gonoszság volt tőle, te pedig megtetted kötelességedet, hogy elzavartad olyképpen, mint mondod. De kérlek, mivelhogy Isten megmentett a szégyenkezéstől: miként már két ízben is megfogadtad a tanácsomat, tedd meg még egyszer mostan is, vagyis ne menj panaszra valamely atyádfiához, hanem bízd rám a dolgot, hadd lássuk, meg tudom-e fékezni ezt a lánctól elszabadult pokolfajzatot, kit pedig valóságos szentnek hittem, és hahogy el tudom érni, hogy kiverem belőle ím ez állatságot, akkor rendben vagyon a dolog; ha pedig nem bírom, áldásommal egyetemben engedelmet adok neked, hogy olyképpen cselekedjél, mint lelked szerint legjobbnak véled.

- Hát jó - felelte az asszony -, ezúttal nem akarlak megharagítani, s megfogadom szavadat; de ejtsd módját, hogy óvakodjék ezentúl bosszúságot okozni nekem, mivel fogadom, hogy e tárgyban többé nem jövök el hozzád.

Ennyit mondott, és színlelt haraggal otthagyta a barátot. Alighogy kitette lábát az asszony a templomból, máris odaérkezett a nemes úr, kit is a barát nyomban szólított; és félrevonta s oly gyalázatosan lepocskondiázta, mint még embert soha senki, s elmondta bitangnak és szószegőnek és árulónak. Az pedig, ki már két ízben tapasztalta, mit jelentenek a barát gorombaságai, feszülten várakozott s igyekezett azt zavaros feleletekkel szóra bírni; mindenekelőtt tehát ekképpen szólott:

- Mire való ez a nagy mérgelődés, uram? Talán én feszítettem meg Krisztust?

Felelte a barát:

- Adta szemtelenje! Nézze meg az ember, miket nem mond! Szakasztott úgy beszél, mintha legalábbis egy vagy két esztendő elmúlt volna már azóta, és e hosszú idő alatt elfeledte volna arcátlan és gyalázatos viselkedését. Hát már elfeledted a mai hajnali harangszótól mostanáig, hogy mennyire megbántottál valakit? Hol jártál ma reggel kevéssel napkelte előtt?

Felelte a nemes úr:

- Én bizony nem tudom, hol jártam; de a hírhozó ugyan hamar eljutott hozzád.

- Az már igaz - mondta rá a barát -, hogy a hírhozó eljutott hozzám; gondolom azt hitted, hogy mivel a férje nincs itthon, a nemes hölgy bizonyosan tárt karokkal fogad. Ez aztán a tisztes úriember: mintha vizet se tudna zavarni! Holott éjjeli csavargó, kertajtó-nyitogató, fáramászkáló! Azt hiszed, hogy arcátlanságoddal megejted ím ez erkölcsös hölgyet, hogy éjnek éjszakáján fákon mászol föl az ablakába? Semmit sem utál a világon nálad jobban, s te mégis újra meg újra próbálkozol. Csakugyan, ne is beszéljünk arról, hogy ezt immár számos alkalommal értésedre adta; de bizony te pompásan megszívlelted feddéseimet. De mondom neked: eleddig az asszony, nem ugyan irántad való szerelemből, hanem az én szívhez szóló könyörgéseimre hallgatott afelől, mit műveltél, de továbbat nem hallgat már; engedelmet adtam neki, hogy ha ezentúl bármiben is megbosszantod, tetszése szerint cselekedjék. Mitévő leszel, ha szól a bátyjainak?

A nemes úr ebből kellőképpen megtudott mindent, amit kívánt, és tőle telhető bőséges ígéretekkel megnyugtatta a barátot és távozott; mikor pedig a következő éjszakán elhangzott a hajnali harangszó, azon nyomban bement a kertbe, felmászott a fára, s mivel az ablakot nyitva lelte, belépett a szobába, és szinte röpülve karjaiba vetette magát szép szerelmesének. Az pedig, ki forró vágyakozással várta már, nagy örömmel fogadta, s ekképpen szólott:

- Hála legyen barát uramnak, ki ilyen jól megtanított rá, miképpen juss el hozzám.

Annak utána élvezték a gyönyörűséget egymás karjaiban, és sokat beszéltek és sokat kacagtak Hatökör barát együgyűségén, szégyenben hagyván minden csepűt, gerebent és gyaratolót, s nagy gyönyörűséggel mulatták magokat. És rendre megbeszélvén dolgukat, olyképpen intézték azt, hogy többé nem mentek el barát uramhoz, hanem sok más éjszakán hasonlatos gyönyörűséggel mulattak egymással; én pedig kérem Istent ő nagy irgalmasságáért, hogy minél előbb vezéreljen engem s minden erre vágyakozó keresztény lelket efféle gyönyörűsé­gekre.