Elöljáró beszéd

KEZDŐDIK A DEKAMERON NEVEZETŰ KÖNYV,
MÁS NEVÉN GALEOTTO HERCEG,
MELYBEN SZÁZ ELBESZÉLÉS FOGLALTATIK,
MELYEKET TÍZ NAPON ÁLTAL ELMONDOTT
HÉT HÖLGY ÉS HÁROM IFJÚ ÚR

Emberség dolga szánakozni azokon, kiket balsors sújtott; és ámbátor ez minden embernek díszére válik, mégis legfőképpen azoknak tartozó kötelességök, kik már magok is vigasz­talásra szorultak, s másoktól vigasztalásban részesültek: ha volt valaha valaki, kinek szüksége volt rá, ki sokra becsülte s kinek gyönyörűsége tellett benne, hát itt vagyok egynek mindjárt jómagam. Mivelhogy ifjú legény koromtól mind ez mostani időmig nemes és magasztos szerelem perzselő tüze lobogott bennem, talán nagyobb lánggal, mintsem hogy illendő volna hitvány semmiségemben szólanom is róla; ámbátor hogy éppen ama jeles elmék, kik hírét vették ím ez dolgomnak, dicsérettel halmoztak érette, s becsületem előttük igen meggyara­podott, mindazáltal keserves kínzatással meg kellett szenvednem miatta, nem ugyan szerelmes hölgyem kegyetlenségének, hanem a keblemben fogantatott pusztító tűznek okán, melyet zabolátlan vágyakozásom vajmi gyengécskén fékezett: mivelhogy pedig semminemű illendő határon bévül nem hagyott nyugtot lelnem, bizony gyakorta kelleténél több gyötrődést zúdított nyakamba, mintsem ínyemre lett volna.

Ilyetén gyötrődésemben néhány barátaim nyájas oktatásai és dicséretes vigasztalásai oly híves enyhülést nyújtottak nekem, hogy nagy-erős hittel vallom: nekik köszönhetem, hogy sikerült megmenekednem a haláltól. Mindazáltal, mivelhogy így tetszett annak, ki maga véghetetlen­ségében megtörhetetlen törvényül szabta, hogy minden e világi dolog véges legyen, az én szerelmem is, mely minden szerelmeknél izzóbban lobogott, s melyet sem erősen feltett szándokom, sem a bölcs tanács, sem a nyilvánvaló szégyen, sem a belőle netalán támadó veszedelem nem bírt megtörni vagy meghajlítani, idők múltán maga magától oly igen lelohadott, hogy immár e mostani időre nem maradt belőle egyéb lelkemben, mint ama gyönyö­rűség, melyet a szerelem annak rendje szerint mindenkinek megad, ki nem merészkedik hajójával túlságosan messzire az ő tengerének sötét vizein: annak okáért most, hogy minden aggságom szertefoszlott, úgy érzem, hogy csupán az édesség maradt meg belőle, holott annak előtte ugyancsak szüntelen marcangolt-gyötört.

Mindazáltal, ámbátor a gyötrelem elmúlott, azért nem halt ki belőlem az annak idején élvezett jótétemények emlékezete, melyekkel azok árasztottak el, kik irányomban tanúsított jóságuk­ban megosztották velem az én gyötrelmeimet; hiszem, hogy ennek emlékezetét nem is oltja ki bennem soha más, ha nem a halál. És mivelhogy a háládatosság, hitem szerint, minden jelessé­gek között legkivált dicséretes, visszája pedig a legnagyobb hitványság, nehogy háládatlannak nézzenek, feltettem magamban, hogy amennyire csekély erőmből telik, mostan már, hogy szabad embernek mondhatom magamat, viszonzásképpen mindazért, amiben részesültem, némi enyhülést nyújtok, ha nem is éppen azoknak, akik rajtam könnyítettek, hiszen ezeknek jeles értelmök avagy jó szerencséjök miatt talán nincs is rá szükségök, hanem legalább azoknak, kik rászorulnak. És ámbátor az én támogatásom, avagy vigasztalásom, akárhogy nevezzük is, meglehetősen keveset jelenthet és jelent azoknak, kik rászorulnak, mindazáltal úgy vélem, hogy ím ez vigasztalást leginkább ott kell nyújtanom, hol nyilván legnagyobb szükség van reá, egyfelől, mert ottan hajt legtöbb hasznot, másfelől, mert ottan kedvesebb-kívánatosabb is.

És ki merné kétségbe vonni, hogy e vigasztalást, bárminő légyen is, sokkalta inkább a gyönge nőknek, mint a férfiaknak illendő nyújtanunk? A nők remegve és pironkodva rejtegetik gyöngéd keblökben a szerelem titkos lángjait, hogy pedig ezeknek mennyivel nagyobb az erejök, mint a nyíltan lobogó lángoknak, tudják azok, kik próbát tettek benne: és ezenfelül a nők, atyjok, anyjok, bátyjok, férjök akaratja, kénye-kedve, parancsa kényszerűségéből szobá­juk négy szűk fala közé zártan töltik idejöket, és szemre ugyan tétlenül üldögélnek, de egyazon órában feltámad meg lelankad bennök az akarat, és különb-különb gondolatokat hánytorgatnak elméjökben, melyek bizony semmi módon nem lehetnek örökké vidámak. És ha ezeknek során, tüzes sóvárgásuk ösztökéje alatt némi búskomorság lepi meg lelköket, bizonyos, hogy fölöttébb nagy gyötrelmökre fészket ver benne, ha ugyan újabb ösztönzések ki nem szórják onnét: nem is szólván arról, hogy a nők sokkalta gyöngébbek a béketűrésben, mint a férfiak. Szerelmes férfiakkal ilyesmi nem eshetik, amint nyilván megbizonyosodhatunk felőle. A férfiaknak, ha búskomorság, avagy nehéz gond leveri őket, bővében van rá módjuk, hogy megkönnyebbüljenek, avagy lerázzák azt magukról; mivelhogy nekik, ha kedvök tartja, mindig módjuk van benne, hogy őgyelegjenek, változatos dolgokat halljanak és lássanak, madarásszanak, vadásszanak, halásszanak; lovagoljanak, kockázzanak, avagy üzleteket kössenek. Bármelyik utat-módot választják is, mindegyik alkalmatos arra, hogy egészen vagy részben lekösse lelköket, és legalább kicsiny időre eltérítse a kelletlen gondolattól: ilyetén­képpen, egyik vagy másik módon, vagy vigasztalódás száll reájuk, vagy legalább csökken a kellemetlenségök.

Annak okáért, hogy néni részben jóvátegyem a Sorsnak hibáját, mely éppen ott méri fukarabb módon segítségét, ahol csekélyebb az erő, mint ahogy a gyönge nőknél látjuk: az a szándokom, hogy szerelmes hölgyeknek segítségül és menedékül (mivelhogy a többieknél megteszi a tű, az orsó és a motolla), elmondok száz novellát vagy mesét, vagy példázatot, vagy történetet, mindegy, hogy minek nevezzük, melyeket hét hölgyből és három ifjúból összeverődött tisztes társaság mesélt el a múlt halálos járvány szörnyű idején, és hozzáfűzök néhány dalocskát, melyeket a fent mondott hölgyek énekeltek az ő gyönyörűségökre. Ezekben a novellákban szóba kerülnek az újabb és a régi időkben esett mulatságos és zordon szerelmi történetek és egyéb kalandos esetek; eme novellákból a fent mondott hölgyek, kik ezeket majd olvassák, a bennök elmondott mulatságos esetek révén egyfelől gyönyörűséget, másfelől hasznos okulást meríthetnek; mivelhogy megismerhetik, mit kell keresniök, s egyúttal, hogy mit kell követniök: ilyesmi pedig, hiszem, nem eshetik anélkül, hogy el ne illanjon a búbánat. Ha pedig ez így leszen (adja Isten, hogy így legyen), akkor adjanak hálát Ámornak, ki engem megszabadított bilincseimtől, és módot adott rá, hogy gondoskodjam az ő mulattatásokról.