Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Giovanni Boccaccio Dekameron IntraText CT - Text |
|
|
Hatodik nap VÉGZŐDIK A DEKAMERON ÖTÖDIK
NAPJA, KEZDŐDIK A HATODIK, A mennybolt delelőjén járt a hold, és sugarai már elhalványodtak, s a feltámadó hajnal megvilágosította földünk minden zugát, midőn a Királynő felkelt, szólította társaságát, s lassú léptekkel sétálgatván a harmatos fűben, egyre távolodott velük a szép domboldalról; és különb-különbféle dolgokról beszélgettek és vitáztak, melyik volt szebb az előadott novellák közül, s újból sokat nevettek az elmondott eseteken, mindaddig, mígnem már a nap egyre feljebb hágott, s kezdett forrón tüzelni; mikor is egy értelemmel jónak látták, hogy hazatérjenek; megfordultak tehát, s visszamentek a kastélyba. Mivel pedig ottan az asztalok már meg voltak terítve, és telis-tele voltak szórva szagos füvekkel és szép virágokkal, a Királynő parancsára asztalhoz ültek, minekelőtte még fokozódnék a forróság. Minekutána pedig jó hangulatban ettek, mielőtt még egyébhez fogtak volna, elénekeltek néhány kedves és vidám dalt, s azután ki szundítani tért, ki sakkozni, ki ostáblázni. Dioneo pedig Laurettával dalba kezdett Troilusról és Cressidáról. S midőn eljött a gyülekezés órája, a Királynő egybehívatta valamennyit, s akkor szokásuk szerint letelepedtek a szökőkút mellett. S amint a Királynő éppen parancsot akart adni az első novellára, olyasmi történt, mi eleddig meg nem esett, vagyis a Királynőnek s a többieknek fülét nagy lárma ütötte meg, melyet a szolgák és a cselédek csaptak a konyhában. Miért is hívatta az udvarmestert s megkérdezte, ki ordítozik, és mi az oka e nagy zajnak; az pedig felelte, hogy Licisca és Tindaro csap ekkora lármát, de az okát maga sem tudja, mivel éppen akkor hívatta a Királynő, mikor odaért, hogy csendet teremtsen. Parancsolta erre a Királynő, hogy nyomban hívja elébe Liciscát és Tindarót; s ahogy azok odajöttek, kérdezte a Királynő, mi volt oka hangos pörlekedésöknek. Tindaro már éppen felelni akart, midőn Licisca, ki már nem volt éppen mai csirke, s ugyancsak fel volt vágva a nyelve, meg különben is felhevült az ordítozásban, mérges tekintettel feléje fordult és szólott: - Ejnye, adta szamara, még olyan orcátlan, hogy előbb akar szólani, holott én itt vagyok! Csend, most én beszélek! És a Királynőhöz fordulván folytatta: - Madonna, még ez akarja magyarázgatni nekem, hogy milyen asszony Sicofante felesége, s mintha nem barátkoztam volna vele eleget, mindenáron el akarja hitetni velem, hogy Sicofante nászéjszakáján Bunkó úrfi erőszakkal és vérontás árán hatolt be Feketevárba; én pedig mondom, hogy ez nem igaz, hanem bizony békésen és a vár úrnőjének nagy gyönyörűségére vonult be oda. Ez meg, vén szamár létére szentül hiszi, miképpen a leányok olyan ostobák, hogy elvesztegetik idejöket, s addig várnak, míg atyjoknak vagy bátyjoknak tetszik, kik hét eset közül hatszor három-négy esztendeig is halogatják férjhez adásokat. Szépen volnánk, atyafi, ha ennyi ideig henyélnénk. Krisztus hitére mondom (mivel csak tudom, mit beszélek, ha már esküt teszek rá), nem tudnék hamarjában olyan leányt mondani, ki szűzen ment férjhez, s azt is jól tudom, hogy a férjes asszonyok közül hányan és hányszor megcsalják férjöket; s még ez a barom akar tanítani engemet arra, hogy milyenek az asszonyok, mintha bizony ma született csecsemő volnék. Miközben Licisca ekképpen nyelvelt, a hölgyek oly jóízűen hahotáztak, hogy valamennyi foguk kivillogott. A Királynő pedig legalábbis hatszor csendre intette őket; de ez mit sem használt: az bizony nem fogta a száját, hanem mindent elmondott, mi a szívét nyomta. Minekutána pedig mégiscsak elhallgatott, a Királynő mosolyogván Dioneóhoz fordult és szólott: - Dioneo, ez neked való kérdés; annak okáért készülődjél, hogy döntő vélekedést mondj benne, ha majd bevégeztük elbeszéléseinket. Felelte erre nyomban Dioneo: - Madonna, meg sem hallgatom a másik félt, és máris kimondom vélekedésemet; kijelentem, hogy Liciscának igaza van, és azt hiszem, úgy van a dolog, miként ő mondja; Tindaro pedig szamár. Licisca ennek hallatára elnevette magát, és Tindaro felé fordulván, szólott: - Hát nem megmondtam? Menj Isten hírével; azt hiszed, okosabb vagy nálam, holott még be sem nőtt a fejed lágya? Hálistennek, én bizony nem éltem hiába, nem én. És ha a Királynő nem intette volna csendre szigorú arccal, s nem parancsolt volna rá, hogy fogja be a száját, és ne lármázzon, ha nem akarja, hogy megvesszőzzék, s ha nem küldötte volna el Tindaróval együtt, bizony amaz egész napon által egyvégtében csak őt hallgathattuk volna. De mikor eltávoztak, parancsolta a Királynő Filoménának, hogy kezdje meg a novellák sorát. Ki is vidám arccal ekképpen fogott szóba. ELSŐ NOVELLAEgy lovag azt mondja madonna
Orettának, hogy egy novellával úgy elszórakoztatja,
|
Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License |