ÖTÖDIK NOVELLA

Forese da Rabatta uram és Giotto mester, a festő, Mugellóból jövet,
tréfálkozván, csipkedik egymást ágrólszakadt külsejök miatt

Neifile elhallgatott, és Chichibio válaszán a hölgyek igen jót mulattak, midőn Pamfilo a Királynő parancsára ekképpen fogott szóba:

- Drága hölgyeim, gyakorta megesik, hogy valamint a sors valamely hitvány mesterség leple alatt a jelesség pompás kincseit rejtegeti, mint az imént Pampinea megmutatta, akképpen torz emberi testekbe a természet gyakorta a legcsodálatosabb szellemi kincseket helyezte. Mi is nyilván megtetszik két polgártársunk esetén, melyet röviden el akarok mondani nektek. Ezek közül az egyik, kinek neve Forese da Rabatta, kicsiny és torz emberke volt, ábrázata belapított, orra pedig oly tömpe, hogy még a legrútabb Baroncit is eléktelenítette volna, de oly igen bölcs volt a törvénytudományban, hogy számos jeles férfiú a törvénytudomány kincses­ládájának nevezte őt. A másikban pedig, kinek neve volt Giotto, oly fenséges szellem lakozott, hogy mindama dolgok között, melyeket a mennybolt szüntelen forgása közben mindeneknek anyja és végrehajtója, a Természet alkot, semmi nem volt, mit ő rajzónjával, tollával vagy ecsetjével nem ábrázolt volna oly hűséges hasonlatossággal, hogy már nem is a tárgyak képének, hanem magának a tárgynak látszottak; olyannyira, hogy alkotásainak láttán az emberek látó érzéke gyakorta megcsalatkozott, s a festményt valóságnak vette. S mivel napfényre hozta ama művészetet, mely hosszú századokon által bizonyos embereknek tökéletlensége alatt lappan­gott, kik inkább azért festettek, hogy a tudatlanok szemét gyönyörködtessék, mint hogy a bölcsek szellemét megelégítsék, méltán nevezhetjük őt a firenzei dicsőség egyik szövét­nekének, éspedig annál inkább, mivel páratlan alázatossággal szerezte meg emez dicsőséget, s holott mindenki másnak mestere volt, sohasem engedte, hogy mesternek nevezzék. E nevezetnek visszautasítása pedig annál nagyobb dicsőséget sugárzott reá, minél mohóbb vágyakozással bitorolták tanítványai, vagy azok, kik jóval kevesebbet tudtak nála. De bármily felséges nagy volt művészete, sem alakja, sem arca cseppet sem volt szebb, mint Forese uramé. De rátérek a novellára, amint következik.

Forese uramnak és Giottónak Mugellóban volt birtoka, és midőn egyszer Forese uram kiment, hogy körülnézzen birtokán, nyár idején, mikor törvényszünet vagyon, s véletlenül valamely keshedt igavonó gebén hazafelé lovagolt, találkozott Giottóval, a festővel, ki ugyancsak körülnézett birtokán, s most hazafelé tartott Firenzébe. Mivel pedig egyiknek sem volt különb a lova avagy a felszerelése a másikénál, csatlakoztak egymáshoz, és öregesen, lépésben baktattak. Történt, miként nyáron gyakorta történni látjuk, hogy hirtelen zápor lepte meg őket; ennek előle, amily gyorsan csak tudtak, bemenekültek egy barátságos parasztnak házába, kit mindketten ismertek. De kevés idő múltán, hogy a zuhogás semmiképpen nem szűnt, ők pedig még napszállat előtt Firenzébe akartak jutni, kölcsönvettek a paraszttól két durva posztóból való ócska köpönyeget, két ütött-kopott öreg kalapot, mivelhogy jobb nem akadt annak házában, s újból útnak indultak. Minekutána egy darabig mendegéltek, érezték, hogy bőrig áztak, s észrevették, hogy tetőtől talpig telefröcskölte őket a sár, melyet a lovak vertek fel (az ilyesmi pedig nemigen szokta növelni az ember külsejének előkelőségét); midőn aztán az idő némiképpen kiderült, ők, holott nagy ideig szótlanul ügettek, beszédbe ereszkedtek. És Forese uram, lovagolván és hallgatván Giottót, ki pompásan értette a szót, kezdte szemügyre venni őt oldalvást és tetőtől talpig, s mikor látta, hogy merő csúfság és éktelenség, mivel önmagára nem tekintett, nagyot kacagott és szólott:

- Giotto, ha mostan szembejönne velünk valamely idegen, ki soha téged nem látott, mit gondolsz, elhinné-e, hogy te vagy a világ legkülönb festője, holott valóban az vagy?

Felelt erre nyomban Giotto:

- Uram, azt hiszem, hogy elhinné, ha reád nézvén elhinné rólad, hogy ismered az ábécét.

Forese uram ennek hallatára megismerte baklövését, s látta, hogy olyan törülközőt kapott, amilyen a mosdó volt.